Vajda Attila nem éppen egyszerűen élte meg és dolgozta fel a riói olimpiát. A Szeged versenyzője 1000 egyesben a hazai válogatást szétlövésben vesztette el Vasbányai Henrik ellen, így lemaradt a játékokról, ahol a KSI világbajnoka azonban egyesben csak a B-döntőbe jutott, ott pedig kizárták.

A múlt heti moszkvai sárkányhajó világbajnokság sikerei után Vajda Attila most egy komoly döntés előtt áll.

“Azon kell elgondolkoznom, hogy a gyorsasági szakágban akarok-e még kenuzni, illetve milyen formában. Szeretnék még versenyezni, de hogy 1000 méteren akarok-e többet indulni, ebben nem vagyok biztos. Más versenyszámokban talán igen, meglátjuk” – mondta Peking olimpiai bajnoka.

A MOL-csapat tagja beszélt a nyáron történtekről is.

“Azt mondtam idén, hogy elég sokáig és jól képviseltem ebben a számban a magyar színeket, 13 év után átadom a lehetőséget a fiataloknak. Sajnálattal néztem az olimpiát, hogy nem sikerült Vasbányai Henriknek, amit elképzelt. Kicsit fájdalmat is okozott nekem azzal, hogy talán elkövetett több hibát, amelyet nem kellett volna. Talán tanult belőle és fejlődni fog… Talán benő a feje lágya, hogy egyszer jó versenyző lehessen” – fogalmazott Vajda Attila az InfoRádiónak adott interjúban.