Újult erővel vágott neki Cseh László a 2017-es évnek. Az Eger hatszoros olimpiai érmes úszója dacosabb lett a Rio de Janeiróban történtektől – számolt be a InfoRádiónak edzője, Plagányi Zsolt.

„Tavaly nagyon jól alakult volt a felkészülés, Laci a londoni Eb-n kiválóan úszott, de amikor a koronát kellett volna feltenni a pályafutására, akkor sajnos becsúszott egy hiba, amelyről azóta is sokat beszélünk. Sajnos augusztusban nem tudtuk megvalósítani a kitűzött célt, nem tudott olimpiai bajnok lenni, viszont a sikertelen 200 pillangó után egy óriási visszatéréssel sikerült 100-on ezüstérmet nyerni” – összegezte az évet a szakember.

Plagányi Zsolt arról is beszélt, hogy az öt hónappal ezelőtti események hogyan hatottak tanítványára.

„Ami ott történt, láthatóan még nagyobb dacot váltott ki belőle. Most úgy érzi, hogy újult erővel nekiáll a következő felkészülésnek, és akár az is benne van a pakliban, hogy a tokiói olimpiáig folytatja pályafutását” – jelentette ki.

Az ősz az utazásokról, a feltöltődésről és a regenerálódásról is szólt, majd a szárazföldi edzések kaptak nagyobb szerepet.

„Most viszont januártól beleállt a munkába. A két ünnep között is edzettünk, de nem vittük túlzásba, csak éppen azt a szintet hoztuk, ami ahhoz elég, hogy jó helyzetből vághassunk neki az évnek. Világosan látszik Lacin, hogy rendkívül jól áll a dolgokhoz és produkálni akar” – fogalmazott az Eger edzője az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában.