Tótka Sándor, az Újpest világbajnok kajakozójának felkészülése megfelelő ütemben halad. A MOL Tehetségtámogató Program tagja ezt az évet a kísérletezésre szánja.

Portugáliában készül az idényre Tótka Sándor. Az Újpest világbajnok kajakozója szerint monoton napok jellemzik a montebelói edzőtábort.

„Délelőtt és délután evezések vannak. Az első edzés után megebédelünk, aztán egy rövid pihenő jön, ezt pedig egy még keményebb délutáni tréning követ. Alvás előtt filmet vagy Bajnokok Ligája-meccset nézünk” – mondta a Molnár Péterrel párosban olimpiai negyedik kajakozó az InfoRádió Víztükör című magazinműsorában.

A MOL Tehetségtámogató Program tagja tavaly év végén döntött úgy, hogy a sprinttáv helyett 1000 méteren versenyez majd, ez pedig másfajta felkészülést igényel.

“Az edzéseken a mennyiségen van a hangsúly: sokkal többet úsztunk, futottunk a téli alapozás során, mert állóképességet kellett szerezni” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mennyi időre lesz szüksége az átállásra, így felelt:

„Hosszú idő lesz, míg hozzászokom. De lassan haladunk: először az 500 méterre készülök, aztán jöhet az 1000. Nem kell egyből fejest ugrani a hosszabbik távba, az felelőtlen döntés lenne – magyarázta Tótka Sándor.

Edzőjével, Hűvös Viktorral minden héten kielemzik az edzéseket. Az eddigi adatok szerint minden a legmegfelelőbb ütemben halad.

Erre az évre nem állít maga elé nagy elvárásokat.

„Kísérleti év lesz. Csak időeredményeket tűztem ki magam elé, amelyeket el szeretnék érni. A jó érzést keresem, hogy jól essen az edzés, jól érezzem magam, a többi meg majd jön, ha jönnie kell. Türelmesek vagyunk, hiszen ez egy hosszú folyamat lesz” – taglalta a 22 éves versenyző.

Beszélt arról is, hogy mi a célja a hazai válogatókon.

“Az egyes prioritást élvez, de Nádas Bencével a párost is kipróbáljuk. Ha jól megy, a tájékoztatókon és a válogatókon is elindulunk, de ez még a jövő zenéje” – mondta Tótka Sándor.

Hozzátette, két hétig maradnak Montebelóban, majd Dunavarsányban folytatják a felkészülést.