A bajnoki ezüstérmes Videoton a máltai Balzannal, a bronzérmes Vasas az izraeli Beitar Jerusalemmel, míg a kupagyőztes Ferencváros a lett Jelgavával találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.

A hétfői, nyoni sorsolás szerint a Videoton és a Ferencváros hazai pályán, a Vasas pedig idegenben kezd az első körös párharcban.

Az első mérkőzéseket jövő csütörtökön, a visszavágókat pedig július 6-án rendezik. A főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyerniük a magyar csapatoknak.

Az első fordulóban a Videoton és a Ferencváros kiemeltként várta ellenfelét.

A folytatásban a székesfehérváriak – szintén kiemeltként – az észt Nomme Kalju és a feröeri B36 Tórshavn párharcának győztesével, a ferencvárosiak a dán Midtjylland és a ír Derry City összecsapásának továbbjutójával, az angyalföldiek pedig az albán Partizani és a bolgár Botev Plovdiv párharcának nyertesével találkozhatnak. A főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyerniük a magyar csapatoknak.

A magyar bajnok Budapest Honvéd az izraeli Hapoel Beer-Seva ellen kezdi meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. Az első meccsen a kispestiek idegenben lépnek pályára július 11-én vagy 12-én, a budapestivisszavágót pedig július 18-án vagy 19-én rendezik.