A legnehezebb, legtechnikásabb verseny előtt állnak Herczig Norbiék

2018. augusztus 24. péntek 08:11

Az aszfaltos pályák közül a legnehezebb következik, de a MOL Racing Team csapata feldobottan várja a 250 ezer néző előtt zajló Barum Rallyt. Norbival beszélgettünk.

“Most aztán alaposan fel kell kötnünk az alsóneműt” - mondta a MOL-csapatnak Herczig Norbi a csehországi raliklasszikus, a Barum Rally előtt. A magyar bajnok jelenleg az Európa-bajnoki tabella harmadik helyén áll navigátorával, Ferencz Ramónnal, mégis fokozott izgalommal készül az óriási tradíciókkal rendelkező versenyre, amelyre már múlt héten elkezdték a felkészülést.

“Csehországban voltunk, olyan gyorsasági szakaszon teszteltünk, amin jól lehetett modellezni a Barum Rally pályáit. A balszerencse sajnos nem került el minket, nem csak egy sima defektet kaptunk, hanem úgy odacsaptuk az autót egy levágott kanyarban, hogy eltört a felni. Nincs nagy dráma, sima versenybaleset, sokszor előfordul” - mondta lazán a MOL Racing Team pilótája. 

Íme az eredmény: 

Rengeteg néző, és jó sok HVCS

Ha végignézzük a zlini verseny dicsőségfalát, jó néhány évet kell visszamennünk, hogy olyan versenyt találjunk, amit nem cseh pilóta nyert meg (“1987-ben a megboldogult Ferjáncz Attila nyert itt magyarként, nyugodjon békében” - vetette közben Norbi), egyébként az a jellemző, hogy a Helyi Vagány Csávók tarolják le a mezőnyt.

“Csehországban óriási tradíciói vannak az autósportnak, és azon belül is leginkább a ralinak. A szervezők elmondása szerint a legutóbbi versenyt nem kevesebb, mint 250 ezer néző tekintette meg a helyszínen, ami egészen elképesztő szám.”

 
Fotó: MOL Racing Team
 
“Persze nem csak a nézők miatt rangos a verseny, hanem azért is, mert rengeteg autó áll rajthoz, és igazi sztárpilóták is lesznek a mezőnyben, így talán minden eddiginél nehezebb lesz labdába rúgni a helyi menők között” - tette hozzá Norbi, aki zsinórban két dobogós szereplés után áll rajthoz Zlinben.

Miért számít ennyit a helyismeret?

Az ERC-mezőnnyel idén még csak ismerkedő, de már kiváló eredmények egész sorát szállító magyar bajnok elmondta, nekik - ahogy eddig az összes versenyen - ezúttal is a pályaismeret, a pályarutin megszerzése a legfontosabb feladatuk, annál is inkább, mert ez Zlínben fontosabb, mint bárhol máshol.

“Az aszfaltos versenyek közül talán ez a legtechnikásabb. Először is ott van maga a burkolat: hol töredezett, hol hordalékos, hol nagyon jó, hol nagyon rossz minőségű aszfalton kell menni, ami nem könnyíti meg a dolgunkat."Ez még rendben is lenne, de itt egy gyorsasági szakaszon belül váltakozik igen széles skálán a burkolat minősége, úgyhogy elmondható, itt a legkönnyebb hibázni"Hozzáteszem, itt nem szokás télen sózni az utakat, helyette apró kavicsokat szórnak az útra, amiből jó sok megmarad a felületén. Na, ezeken aztán lehet jókat csúszkálni” - mondta vidáman Norbi.

“További nehézség, hogy egy-egy gyorsasági szakaszon belül is rengeteg ritmusváltás van. Hol széles pályán versenyzünk a végsebességhez közel, aztán hirtelen szűk, kanyargós útszakasz következik, amiből a végére az lesz, hogy a fák között, szűk utakon kell 160-160 km/h környékén autózni.”

Norbi nem szokott ilyet mondani, de most bevallotta, nem bánná, ha a beharangozott eső elkerülné a Barum Rally pályáit. “Ha jön, akkor majd megyünk esőben, de őszintén szólva jobban szeretném elsőre száraz pályán kipróbálni magam. Pár napja még nézegettem az időjárás-előrejelzést, de belefáradtam. Majd aznap reggel felnézünk az égre, és aszerint állítjuk be az autót, amit látunk” - tette hozzá nevetve a MOL Racing Team zászlóvivője.

Nem viheti el a lelkesedés a magyar párost

Norbiék természetesen továbbra is azt tartják szem előtt, hogy biztosan célba érjenek, és jövőre már a kellő pályarutinnal térhessenek vissza Csehországba. A pilóta meg is jegyezte, hogy mivel idén elég sok minden változott, szerencsés esetben jövőre az ideihez nagyon hasonló pályákon mehetnek majd, így megnő a jelentősége a péntektől vasárnapig tartó verseny céldobogójának.

 
Fotó: MOL Racing Team
 
“Most is csak azt mondhatom, amit eddig: ott kell lennünk a céldobogón, hogy igazán elégedettek lehessünk. Ez egy nagyon jó verseny, remek pályákon, sok néző előtt, így természetesen nem arra készülünk, hogy végigdöcögünk a gyorsasági szakaszokon. Az eddigi eredményeink is azt követelik meg tőlünk, hogy versenyben legyünk a mezőny elejével, de ezt ezúttal is úgy szeretnénk elérni, hogy nem vállalunk felesleges kockázatot az esetleges helyezés kedvéért.”

Megpróbáltuk kibújtatni a kisördögöt a zsákból, és rákérdeztünk, a jelenlegi dobogós hely megtartásáért mennyivel vállalna be többet Norbi.

“Sokan kérdezik ezt tőlem, hiszen tényleg a várakozásokon felül teljesítünk, de mindenkinek ugyanaz a válaszom: nem engedhetjük meg magunknak a könnyelműséget, és muszáj tartanunk magunkat a tervünkhöz. Pár százalékkal visszafogottabban kell mennünk, mint ahogy tudnánk, mert nem rövid távon tervezünk az ERC-ben, és a hosszabb távú célokat sokkal jobban szolgálja, ha végigmegyünk a pályákon. Ami az idei pályákban benne marad, azt a jövő évi, szinte kész itinerrel nyerjük meg” - mondta határozottan Norbi.

Jó lenne eldobni a Kanári-szigeteki eredményt

Idén 6 + 1 versenyt tudtak vállalni Norbiék (a +1 a Veszprém Rali volt, ahol Norbi volt a leggyorsabb, de a bajnoki címvédő nagyszerű sportemberként kizáratta magát a verseny végén, hogy ne szóljon bele a magyar bajnoki küzdelmekbe), így a tervek szerint a római mellett az utolsó futamot, a lettországi versenyt is kihagyják. A végelszámolásnál a két leggyengébb eredményt “dobják ki” a versenyzők, ezért nagyon fontos lenne, hogy a balszerencsés defekt miatt gyengébben sikerült Kanári-szigeteki versenyt is eldobhassák.

“Most úgy néz ki, hogy számunkra a lengyel futammal zárul a szezon, ezért az eredmény miatt fontos lenne, hogy Csehországban is jól szerepeljünk. A bőrünkből nem tudunk kibújni, versenyzők vagyunk ízig-vérig, ezért lesz különösen nehéz egyszerre figyelnünk arra, hogy biztosan célba érjünk, de közben elég gyorsan is menjünk ahhoz, hogy jó eredménnyel örvendeztethessük meg a szurkolókat. Reméljük sikerül ismét megtalálni ebben az egyensúlyt.”

“Mindezt az egyik legnehezebb, legtechnikásabb versenyen. Nem fogunk unatkozni, az biztos” - tette hozzá mosolyogva Norbi.

MOL Sportágak
MOL Csapat