Nagy Norbi: Egy vb-győztes előttem, egy a visszapillantómban | MOL Csapat

Nagy Norbi: Egy vb-győztes előttem, egy a visszapillantómban

2018. július 20. péntek 15:00

Zengő Zoltán büszke a WTCR-futamon második helyet elérő Nagy Norbira, aki pedig még szokja, hogy azokkal versenyez, akiket gyerekként a tévében bámult.

A pole pozícióból rajtolva második helyen ért célba a Zengő Motorsport versenyzője, Nagy Norbert a túraautó-világkupa második szlovákiai futamán. A Cuprával versenyző magyar pilótát csak a második helyről induló világsztár, Gabriele Tarquini tudta megelőzni, de a második hely is elképesztően nagy siker a fiatal pilóta, illetve a MOL-lal együttműködésben működő Zengő Motorsport számára.

Ismét tehetséges fiatalok mögé áll a MOL az autósportban

A Zengő Motorsport és a MOL az elmúlt években sikerrel juttatott el magyar pilótákat a nemzetközi szereplésig. A csapat idén is fiatal tehetségeknek biztosít versenyzési lehetőséget, az istállónak ebben a munkában pedig ismét partnere lesz a magyar nagyvállalat. Zengő Zoltán csapata 2018-ban teljes szezont fut a FIA WTCR-ben, vagyis abban a versenysorozatban, amely idén mutatkozott be a WTCC utódjaként.

“Hihetetlenül büszke vagyok Norbi teljesítményére, és arra, hogy újra bizonyítottuk, méltók vagyunk a MOL támogatására."A sikerekhez, amiket elérünk, a rengeteg befektetett munka mellett nagy szükségünk van olyan elkötelezett támogatókra, mint a MOL, és amikor egy versenyző valóra váltja a reményeinket, mindig kicsit megerősítve érezzük magunkat abban, hogy jó irányba haladunk” - mondta Zengő Zoltán, a Zengő Motorsport alapítója a MOL-csapatnak.

Az egykori kiváló gyorsasági versenyző által alapított egyesület és a MOL együttműködése már több nemzetközi sikert eredményezett, és Nagy Norbi kiváló szereplése is azt mutatja, hogy a közös út további jelentős sikerekhez vezethet. “Boldog két hónapunk lesz, hiszen a rengeteg áldozatos munka jó eredménnyel kamatozott, és bízunk benne, hogy a tengerentúli versenyeken is jól fogunk majd szerepelni, ami nemcsak önmagában jó érzés, de reményeim szerint sok, Norbihoz hasonló fiatalt inspirál majd” - tette hozzá Zengő.

 
Fotó: P1race.hu
 
“Norbival régóta dolgozunk már együtt, már a junior programunkban is szerepelt. Úgy gondolom, a WTCR a mi igazi terepünk, mert itt nagyobb szerepet kap a pilóta felkészültsége, mint a technika. Az úgynevezett Balance of Performance szabályozás értelmében nem lehet különbség a motorteljesítmények között, így ebben a sorozatban tényleg a pilóták közti tudás dönt. Ezért is tesz különösen büszkévé a Szlovákia Ringen elért eredmény” - mondta elégedetten Zengő.

Amikor két világbajnok gratulál

Nagy Norbert hatévesen teljesítette élete első gokartversenyét, 12 évesen pedig már versenyautóban is megmutatta tehetségét. Két évvel később, 2008-ban indult el élete első túraautó-versenyén, ahol géposztálya harmadik helyén végzett.

“Amikor 2008-ban, mindössze 13 évesen életem első túraautó-versenyén rajthoz álltam, az a cél lebegett a szemem előtt, hogy egyszer együtt versenyezzek azokkal a sztárokkal, akiket akkor még csak a tévében néztem csillogó szemmel. Hogy nem volt hiábavaló a rengeteg befektetett munka, azt bizonyítja, hogy a Szlovákia Ringen egy egész futamon keresztül át néztem a visszapillantóban az egyiküket” - mondta a MOL-csapatnak vidáman Nagy Norbi, aki egy rutinos versenyző magabiztosságával tartotta kordában a négyszeres világbajnok Yvan Mullert a második szlovákiai futamon, ahol végül a második helyen végzett.

“Igazából csak a verseny után, amikor az autóval begurultam a két világbajnok közé, akkor esett le, hogy mit értem el. A futam közben egyetlen pillanatra sem lankadhat az ember figyelme, így én sem engedhettem meg, hogy azon kattogjak, “úristen, két világbajnok között autózom éppen”, mert könnyű elizgulni egy ilyen lehetőséget. Aztán amikor a futam után kiszálltam a kocsiból, és két világbajnok jött oda gratulálni, hirtelen felfogtam, hogy mi is történik éppen.”

 
Fotó: nagynorbi.hu

A szélvédő helyett a visszapillantó

A szlovákiai versenyen a Norbi mellől rajtoló Gabriele Tarquini gyorsan meglépett, így Norbinak igazából csak arra kellett figyelnie, hogy a hetedik helyről óriási rajtjával a harmadikra feljövő Mullert maga mögött tartsa. A csak persze erősen idézőjeles, hiszen a sportág egyik legnagyobb ikonja üldözte kitartóan a 23 éves magyar pilótát.

 
Muller a csomagtartóban (Fotó: nagynorbi.hu)
 
“Bevallom, többet néztem a visszapillantót, mint a szélvédőmet” - mondta nevetve Nagy, majd hozzátette, az első futam tapasztalatai sokat segítettek az eredményes védekezésben. “Akkor a 11. helyen végeztem, de alaposan elmelegedett első gumikkal is sikerült magam mögött tartani Mullert."A második futamon már éreztem, hogy ha nem hibázok bele, és technikailag minden klappol, akkor megint sikerülni fog újra, és végül - némi meglepetésemre - nemcsak magam mögött tartottam, de még növelni is tudtam az előnyömet."Az volt a legjobb érzés, hogy tudtam, ha a végén megindul hajrázni, még én is tudok gyorsulni, mert bennem is maradt még annyi tartalék.”

“Közben persze azért igyekeztem a lehető leghatékonyabb módon versenyezni, mert a technikai sportokban egyetlen pillanat alatt beüthet a krach. Bevallom, eszembe jutott közben a tavalyi, portugáliai verseny is, ahol az első helyről estem ki egy defekt miatt. Szerencsére ilyesmi most nem történt” - tette hozzá elégedetten a Zengő Motorsport pilótája.

Kivételes sorozat a WTCR

Norbi elmondta, a túraautó-versenyzés az örök szerelem, és bár előfordulhat, hogy egyszer kipróbálja magát más géposztályban is, a jövőjét ebben a sorozatban képzeli el. “Most egyébként is egy különlegesen jó mezőny gyűlt össze. Ott vannak a rutinos nagy öregek, akik gyerekként csodáltam, aztán jönnek a legjobb korban levő klasszisok, mint például Michelisz Norbi, és vagyunk néhányan feltörekvő fiatalok, akik már a versenyeken is bizonyítják, hogy egyenlő félként tudnak menni a legnagyobbakkal is.”

 
Fotó: nagynorbi.hu
 
“A WTCR egy nagyon izgalmas, és igencsak kiegyenlített sorozat. Én egyébként is azt kedvelem, amikor lehet “test-test elleni” csatákat vívni egy versenyen, ahol egyenlő félként lehet belemenni a csatákba a legnagyobb sztárokkal is. Borzasztó erős a mezőny, amit az is bizonyít, hogy néha még a legnevesebb pilóták is kiszorulnak az első tízből.”

A MOL és a hosszú távú tervek

“Ahogy mondtam, a WTCR-ben képzelem el a jövőmet. Illetve a túraautózásban, mert most épp így hívják a sorozatot, de nincs rá garancia, hogy nem változik meg újra. Azt szeretném elérni, amit Michelisz Norbi, aki rengeteg befektetett munkának és energiának köszönhetően olyan támogatói háttérrel rendelkezik, hogy már nem kell azzal foglalkoznia, lesz-e pénze új gumikra, vagy elutazni valahova tesztelni.”

“Ezért is nagyon fontos, hogy az olyan tőkeerős vállalatok, mint a MOL, önzetlenül odaálljanak az autósport mögé, hiszen támogatók nélkül ezt a sportot nem lehet csinálni. Nagyon jó érzés, hogy most mi is megkapjuk azt a támogatást, amit annak idején Norbi, és ezért neki, és a Zengő Motorsportnak is nagyon hálásak vagyunk, hiszen ők taposták ki nekünk az ösvényt. Számomra pedig külön kitüntető öröm, hogy egyike lehettem a MOL fiatal támogatottjainak, és csak remélni tudom, hogy egyszer olyan példakép lehetek, mint amilyen Michelisz Norbi az én korosztályomnak” - tette hozzá Nagy Norbi.

MOL Sportágak
MOL Csapat