Újabb futamgyőzelmet szerzett Zengőék sztárpilótája

2022. augusztus 07. vasárnap 18:39

Robert Huff nyerte a franciaországi WTCR-verseny második futamát, ezzel megerősítette harmadik helyét, Zengőéket pedig a 4. helyre hozta fel az istállók között.

A gumibotrány miatt csonkává lett túraautó-világkupa mezőnyben a Zengő Motorsport pilótája, Robert Huff továbbra is a bajnoki címért harcol, a harmadik helyen álló brit sztár pedig a franciaországi futamon is nagyszerűen teljesített. A Race of Alsace időmérőin még nem sikerült tökéletesen eltalálni a beállításokat, ezért az első versenyen Huff (nem kis részben Nagy Dani segítségének köszönhetően) a 9. helyről rajtolhatott, azaz a második fordított rajtrácsos versenyen az első sorból indult.

 
Fotó: Zengő Motorsport
 

Az első verseny is jól sikerült, Huffy három helyet javítva a hatodik, a kézsérüléséből visszatérő Dani pedig a 8. helyen végzett. A második futamon aztán újra előjött a rutin szerepe, Huffy lerajtolta az első helyről induló Mehdi Bennanit, majd 18 körön át okosan, taktikusan védte az első helyet, amit végül nem is tudott senki elvenni tőle.

Ez volt Huffy második idei futamgyőzelme, ezzel megerősítette harmadik helyét a pilóták rangsorában, a Zengő Motorsport pedig a negyedik helyre jött fel az istállók versenyében. A brit pilóta természetesen utcahosszal vezet a nem gyári támogatású pilóták versenyében, a WTCR Trophy legfőbb várományosa.

MOL Sportágak
MOL Csapat