Az utolsó győzelemben főszerepet játszott Peterdi Imre, aki az újvárosiak három góljából hármat szerzett. Az eset érdekessége, hogy Peterdi az utolsó pillanatokban került a Ferencvárosból Újvárosba, a bajnokság előtt még az is megfordult a fejében, hogy visszavonul.

A dunaújvárosiak sikerét emeli, hogy ők kettős terhelés alatt játszottak az egész szezon során, hiszen a Mol Liga mellett az osztrák másodosztályban a Nationalligában is érdekeltek voltak. Sőt! Érdekeltek még most is, így a miskolci győzelem után nem is lehetett nagy ünneplés, hiszen kedden este a Feldkirch gárdájával játszanak a dunaújvárosi jégcsarnokban.

Az Acélbikák ezzel a HC Csíkszereda, a Vasas Budapest Stars és a HSC Csíkszereda után a MOL Liga történetének negyedik bajnokai. A Miskolci Jegesmedvék JSE fennállása legjobb helyezését érte el az ezüstérem elhódításával, míg a harmadik a HSC Csíkszereda lett. Ez a dunaújvárosi jégkorong harmadik magyar bajnoki címe, de az első a Mol Ligában. Eddig 1996-ban és 1999-ben ünnepelhettek bajnoki címet.

Az egész éves teljesítményt figyelembe véve a Dab. bajnoki címe nem meglepő. Pozsgaiék ebben a naptári évben még nem kaptak ki.

A teljes cikk a molcsapat.hu jégkorong blogján olvasható.