AZ ELŐDÖNTŐ JELENTETTE A VÉGÁLLOMÁST BABOS TÍMEÁNAK BOGOTÁBAN
A második szettet viszont nagyszerűen kezdte Babos, hiszen elvette ellenfele adogatását ám az öröm nem tartott sokáig, ugyanis Panova vissza tudat venni az elvesztett adogatójátékot, majd hozta sajátját, így 2-1-re alakult az állás. Az ezt követő gémekben Timinek semmi sem jött össze, kétszer elvesztette adogatójátékát, így mivel Panova hozta sajátját 5-1-nél az orosz a meccsért adogatott. Babos azonban feltámadt, fogadóként gémet nyert majd adogatóként is, így 5-3-ra megközelítette ellenfelét. Panova azonban a következő játékban lezárta a mérkőzést, ezzel pedig bejutott a torna döntőjébe.
Babos Tímea tehát egyesben és párosban is elődöntőig jutott élete mindössze harmadik WTA tornáján, ami már önmagában is hatalmas fegyvertény. A 18 éves teniszező sorozatban a hazai Lizarazót (6:0, 6:1), a 3. helyen kiemelt olasz Oprandit (7:6, 6:4), majd az egykori világranglista 26. kazah Svedovát (6:4, 6:4) győzte le. Bogotai menetelésének köszönhetően pedig hétfőtől minden bizonnyal a világranglista első 100 helyezettjéhez közel jegyzik majd, ami túl azon, hogy pályafutása legjobbja, de Roland Garros főtáblát érhet.
WTA-torna, XX Copa BBVA Colsanitas, Bogota (220 ezer dollár, salak)
Elődöntő:
Panova (orosz) – Babos (magyar) 6:2, 6:3
Arruabarrena-Vecino (spanyol)–Gallovits-Hall (romániai) 6:4, 6:3
A döntő párosítása:
Arruabarrena-Vecino (spanyol)–Panova (orosz)
molcsapat.hu

