Attilának nem lesz ismeretlen az olimpiai pálya, hiszen tavaly az előolimpián már szerepelt ott, harmadik lett Oldershaw és Brendel mögött, de mint akkor mondta, nem a főpróbán kell jól teljesíteni. Profizmusát egyébként jól jelzi, hogy még a kvalifikációja sem volt meg, amikor 2010 októberében pár napos londoni látogatása során a Buckingham Palota és a Tower mellett természetesen a pályát is megnézte.

De mit is kell tudni pontosan arról a pályáról, amelyről a szakemberek és a szurkolók is a legtöbb magyar (arany)érmet várják. Az Eton Dorney elnevezésű pálya egy gyönyörű, 400 hektáros park területén található, Londontól mintegy 40 kilométerre nyugatra, a Windsor kastély közelében.

A versenyek helyszínéül a híres Eton College evezőspályája szolgál, mely a Dorney tavon található egy 100 hektáros parkban, és amelyet az Olimpia idejére melegítőpályával és a kajak-kenu verseny pályáival bővítenek ki. Itt rendezik meg az evezős, és a kajak-kenu versenyek mindegyikét. Július 28. és augusztus 4. között az evezés, míg az olimpia végén augusztus 6 és augusztus 11 között a kajak és kenu versenyeket…

A teljes cikk a molcsapat.hu kenu blogján olvasható.