KÖRVONALAZÓDNAK A KENU PÁROS EGYSÉGEK
A különítmény a vízi munka mellett súlyzós és futó edzéseket végez. Az edzőtábor első időszakában az elsődleges szempont, hogy a versenyzők minél több kilométert gyűjtsenek. A második héttől már résztávos edzéseket is végeztek a csoport tagjai, akik közül néhány kisebb megfázáson esett át, ám összességében mindenki élvezi a munkát a meleget és persze a körülményekre sem lehet panasz.
"A vízitelep és a vízfelület első osztályú, két külön ágban lehet tükör vízen evezni. A szállással volt egy két embernek problémája, de ők átköltöztek egy másik helyre, szóval mindenki megfelelő körülmények között tud pihenni."
A malájziai edzőtáborban a résztvevőket két csoportra osztották, ugyanis az ágban kényelmesen csak ennyien férnek el. Az egyik csoport edzéseit Szabo Attila a másikat Oláh Tamás vezeti, Mórocz Istvánnal, ehhez a csoporthoz csatlakozott Vad Ninetta is. Van még egy 200 méterre fokuszáló csoport is, amit Bozsik Attila, Foltán László, Balázs Péter alkot. Velük edz Szabó Kristóf is, de ő 1000 méterre készül. Hüttner Csaba elmondása szerint Bozsik jó formában van, rengeteg kilométert gyűjtött eddig, Foltán pedig különösen kicsattan az erőtől. Ő egyébként innen átrepül Szingapúrba ahol Babella Balázsnál tölt el még két hetet.
molcsapat.hu

