Persze ehhez azért a hazai pályán fellépő miskolciaknak is lesz egy két szavuk. A Jegesmedvék ahogy azt már korábban ígérték nagyon készülnek a döntő két hazai rendezésű mérkőzésére amire már most minden jegy elkelt, tehát a csarnok ajtajaira ki lehet tenni a megtelt táblát. A jó hangulat szinte garantált, a szurkolókon legalábbis biztos nem fog múlni. Ami pedig a csapatot illeti, nos a Jegesmedvék is fogadkoznak, hogy hazai pályán ledolgozzák hátrányukat a Dab.Doclerrel szemben, ám nem lesz könnyű dolguk. A Jegesmedvék csapatából a csütörtöki második összecsapáson kirobbant bunyóban résztvevők közül ugyanis azok akik fegyelmit kaptak nem játszhatnak a vasárnapi összecspáson. Ugyanez érvényes persze a dunaújvárosiakra is, tehát a rendbontók itt sem állhatnak be, igen ám de a Dab.Docler padja hosszabb, a mamutkerettel rendelkező Acélbikák kevésbé érzik majd meg az eltiltott játékosok hiányát.

Persze azért a Dab.Docler helyzete sem fenékig tejfel. Bő keret ide vagy oda, a játékosok fáradtak már a sok utazás miatt és szombaton vár még rájuk egy Dunaújváros-Feldkirch-Miskolc kiruccanás, ami valószínűleg nem hat majd jótékonyan a fáradt testrészekre és lelkekre.

Mentálisan tehát két fáradt csapat néz egymással farkasszemet a MOL Liga döntőjének harmadik mérkőzésén, ahol a papírforma Dab.Docler sikert ígér. Ám ne feledjük, a Csíkszereda-Miskolc elődöntő is meglepetéssel zárult és a Jegesmedvék fogadkoznak, hogy a döntő messze nem lefutott még.