A döntő forgatókönyve a korábbiakkal ellentétben nem miskolci vezetéssel vette kezdetét, ugyanis a vendégek Peterdi Imre góljával a 18. percben előnybe kerültek. A Dab.Docler a párharc során először szerezte meg a vezetést és ha már így tettek meg is becsülték előnyüket, a hazaiak nem tudtak gólt szerezni a játékrész során.

A második harmad sokáig csak a keménységről sem mint a gólokról szólt, a játékvezetők folyamatosan állították ki a szabálytalankodó játékosokat. A 35. percben Vaszjunyin Artyom 2+10 perces büntetést kapott, ám ezzel a lehetőséggel nem tudott élni a hazai csapat, sőt Peterdi második góljával kétgólos hátrányba került. A Jegesmedvék ugyanakkor támadtak, csak az Acélbikák kapuját Peter Sevela ezúttal ihletett formán védte. A játékrész vége előtt a Dab.Docler még magabiztosabbá tette előnyét, Galanisz lövése kipattant Budairól, a pakk Peterdi elé került, aki nem hibázta el a ziccert.

Az utolsó játékrészben nem született gól, a Dunaújváros így 3-0-ra nyerte a döntő negyedik összecsapását és története első MOL Liga bajnoki címét szerezte meg. Természetesen dicséret illeti a Miskolc együttesét is, hiszen a Jegesmedvék csapatát senki sem várta a döntőbe, ők viszont borítva a papírformát beverekedték magukat, igaz a végére talán fejben és testben is elfáradtak. A döntő hőse Peterdi Imre lett, aki mesterhármassal zárta a finálét.

Jégkorong MOL Liga, döntő 4. mérkőzés

Miskolci JJSE - Dab.Docler 0-3

A párharc végeredménye: 4-0 a Dab.Docler javára

A MOL 2011/12-es idényének végeredménye:
1. Dab.Docler
2. Miskolci Jegesmedvék
3. HSC Csíkszereda
4. Corona Fenestela 68 Brasov
5. Ferencvárosi TC
6. Steaua Rangers
7. Sapa Fehérvár AV19
8. Újpesti TE