A vitorlázás olyan, mint egy mozgalmas sakkjátszma

2017. október 22. vasárnap 13:28

A tokiói Világkupa-futamon is káprázatosan szereplő vitorlázó, Vadnai Benjamin testvérével együtt már csak a tokiói olimpiát tartja szem előtt, de hiába lehet ott csak az egyikük, mindenben segítik egymást Jonatánnal. Az ifjúsági világbajnok, a felnőttek között szeptemberben 17. helyen végzett vitorlázóval beszélgettünk.

“Nem vagyunk angolszász ország, nincs tengerünk sem, így elmondható, hogy nagyon nehéz Magyarországról kitörni” - kezdte a testvérével éppen Tokióban versenyző magyar vitorlázó, aki pont ebből az okból nemrég egy horvát csapathoz csatlakozott. “Nekünk ezért kétszer annyit kell dolgozunk, többet kell edzenünk, és jobban kell koncentrálnunk, hogy felvegyük a versenyt a hagyományos vitorlázó nemzetek versenyzőivel.”

A Vadnai testvérpár komoly versenyhátránya nem törte le Benjamint és Jonatánt, mindketten elszántan készülnek a versenyekre, és bár vetélytársak is, egymást is ott segítik, ahol tudják. “Most is egy szobában lakunk, és már régen megbeszéltük azt is, hogy ha valamelyikünknek sikerül kiharcolni az olimpiai szereplést, a másik elkíséri Tokióba” - mondta az Új Európa Alapítvány által támogatott Benjámin.  

Hogy lesz valakiből sikeres vitorlázó?

Benjamin úszóként kezdte, onnan nyergelt át a vitorlázásra (beszélgetésünk alatt megemlítette, hogy többek között azzal a Rasovszky Kristóffal úszott együtt, aki a nyíltvízi VK-sorozat 4. helyén végzett), és egyből beleszeretett a sportágba. A legkisebb hajóosztályban kezdte, szeretett optimisttal versenyezni, de a lézerben érzi magát igazán otthon. “Lézerben vagyok a legjobb, itt úgy érzem magam, mintha a hajóban születtem volna” - mondta nevetve Benjamin. “Szeretek más hajókat is kipróbálni, de úgy érzem, a lézerrel van a legnagyobb esélyem céljaim elérésére.”

 
A vitorlázás különös sportág, egy kívülállónak az sem egyértelmű, hogyan folynak az edzések, milyen készségeket igényel a sportág, és úgy általában mi tesz valakit jó versenyzővé. “A vitorlázásra olyan, mint egy mozgalmas sakkjátszma. Rengeteg dologra kell egyszerre figyelni, így a fizikai erő mellett nagyon fontos a mentális frissesség is. Amellett, hogy egy verseny alatt a hátunk és a lábunk óriási terhelésnek van kitéve, folyamatosan figyelnünk kell a szélfordulókat, a felhőket, az áramlást, és persze a többi versenyzőt is. Ezért is nehéz a Balatonon edzeni, hiszen egy tóban nincs áramlás, miközben például a vasárnap véget ért tokiói versenyen 12-15 méter/perc áramlásra kellett felkészülnünk.”

Vadnai azt is elmondta, miért speciális a versenyszerű vitorlázás. “Ez itt egészen más, mint a hagyományos versenysportok, hiszen soha nem az órával, hanem mindig egymással versenyzünk. Csak akkor tudom meg, gyors vagyok-e, ha az ellenfeleimhez képest jobban megyek, hiszen a sebesség a vitorlázásban mindig változó, hiszen nem csak a versenyzőktől függ.”

Arccal tokió felé 

A vitorlássport edzései is mások, mint a hagyományos sportágaké, Benjamin elmondta, minden időszaknak megvan a maga edzésterve. “Vannak fizikai edzések, amikor az állóképesség és a fizikai erő fejlesztése a fő cél, de speciális edzéseket tartunk a bójavétel, a rajt, a szélváltások kezelése és a sebesség fenntartásának érdekében is. Nagyon komplex edzésmunkát kell végeznünk, hogy versenyben legyünk a legjobbakkal, de annál nagyobb öröm, ha versenyen derül ki, hogy nem volt hiábavaló a rengeteg munka.”

 
Ez Tokióban is jól sikerült, hiszen a japán Világkupa-futamon Benjamin a harmadik versenynap után az 5. helyen állt. “Pont ezért voltam nagyon bosszús, hogy az utolsó két versenynap már nem sikerült olyan jól. Óriási dolog volt, hogy az ötödik helyen álltam. Csak hogy érzékeltessem, akik előttem álltak, azok egytől egyig rendelkeztek olimpiai éremmel. Végül a 20. helyen zártam, amit előre aláírtam volna, most mégis szomorú vagyok egy kicsit.”

Az olimpia a vitorlázásban is sarokpont, és a Vadnai-testvéreknek is az a legnagyobb álma, hogy Tokióban Magyarországot képviseljék. “A világbajnokságon elért 17. helyemet kellene megismételni a következő vébén, mert az már tokiói kvalifikációt is jelenthet a magyar vitorlássportnak. Tokióban 14 ország kap helyet, a 17. helyemmel Magyarország a 11. lett az országok között, ám ez csak azt jelentené, hogy van egy helyünk, azt nem, hogy automatikusan én indulok. Ha össze is jön, vélhetően a testvéremmel kell megküzdenem a tokiói helyért, de már most mondhatom, bármelyikünknek sikerül, egyformán boldogok leszünk.”

Benjamin hozzátette, az olimpia itt is olyan, mint sok más sportágban: kijutni sokkal nehezebb, mint ott jól szerepelni. “Minden országból csak egy versenyző lehet ott, miközben például csak az ausztráloknak van négy világklasszisuk. Egy világbajnokságon van 150 remek vitorlázó, az olimpián meg 35.”

MOL Sportágak
MOL Csapat