Már a felnőtt mezőnyben is van respektje Vas Blankának

2021. január 06. szerda 14:23

Vas Kata Blanka országúti-, hegyi- és terepkerékpárban is halmozza az érmeket utánpótlás szinten, de már a felnőttek között is letette a névjegyét a MOL Alapítvány bringása.

Még egy teljes év sem telt el azóta, hogy az akkor 18 éves Vas Kata Blankával beszélgettünk a molcsapat.hu-n, a kiskunlacházi kerékpárversenyzővel mégis annyi minden történt, mintha nem is állt volna meg az élet a koronavírus miatt.

A MOL Alapítvány ifjú bringása az U23-as világbajnokságon és Európa-bajnokságon is ezüstérmet szerzett, és már felnőtt világkupákon is a dobogóval kacérkodik, ráadásul akár mountain bike, akár cyclocross a téma, Blanka minden szeren otthonosan mozog.

 
Fotó: Cyclepohotos.co.uk
 

“A pandémia alatt sokat edzettem, így amikor nyáron elindultak a versenyek, egészen jó formában tekertem. Mondhatjuk, hogy bár rendhagyó volt, mégis jól sikerült az alapozás” - mondta Blanka vidáman.

Végigment az összes szakágon

“Nyáron országúti versenyeken indultam, ezek is jól sikerültek, aztán átültem montira, és elit magyar bajnoki címet szereztem ebben a szakágban. Ez utóbbi nagyon fontos cél volt számomra, boldog vagyok, hogy sikerült. Ezután jöttek a mountain bike világkupa versenyek, amiken szintén jól szerepeltem, egy 5. és egy 6. helyet szereztem, ami különösen annak fényében számít jó eredménynek, hogy technikai gondjaim is voltak, és estem is egyet” - idézte fel Blanka.

A MOL Alapítvány ifjú klasszisa két ezüstéremmel folytatta szereplését, előbb a hegyikerékpárosok U23-as világbajnokságán lett második, majd a korosztályos Európa-bajnokságon végzett a dobogó második fokán terepkerékpárban. A két ezüst között azonban vannak különbségek.

“A cyclocross Eb jól sikerült, nagyot csatáztunk a tavalyi junior-világbajnok Puck Pietersével, szoros volt a befutó, és elégedett vagyok az ezüsttel."A mountain bike vb-n viszont maradt bennem hiányérzet, hiszen szinte nem is láttam az első helyezettet, annyira elment a mezőnytől, így vele igazából nem is csatázhattam. Ennek az az oka, hogy mivel tavaly még a juniorok között mentem, nincsenek világranglista-pontjaim, ezért a mezőny hátsó felében rajtoltam.”

Nem sokkal később Blanka már a felnőtt mezőnyben találta magát, ahol egymás után érte el az ígéretes eredményeket, bár bosszúságból azért kijutott itt is, különösen a csehországi versenyen. “Dobogós helyen tekertem, de egy amatőr hibát vétettem a befutóban: rossz oldalon néztem hátra, és az ellenfelem a másik oldalról megkerült a sprint előtt. Nagyon dühös voltam magamra.”

“Aztán Belgiumban úgy lettem ötödik, hogy előtte még az élen is voltam, de sajnos egy esés miatt visszaestem. Összességében persze nem lehetek elégedetlen, hiszen nagyon erős mezőnyben, a világ legjobbjai ellen értem el jó eredményeket, és vezetem az U23-as világkupa tabelláját, hiszen ezekkel a helyezésekkel általában meg tudtam nyerni a korosztályos különversenyt.”

Blanka egy februári interjúban azt mondta, a cyclocross nem a kedvence, elsősorban a futós részekkel nem sikerült mély barátságot kötnie. Vajon változott a véleménye az eredményeknek köszönhetően.” Hát, futni még mindig nem nagyon szeretek” - mondta nevetve Blanka. “Nem tudom eldönteni, a szívemhez nőtt-e, mindenesetre már azért jobban élvezem a versenyeket.”

Másképp tekint rá a mezőny

Blanka berobbant a nemzetközi mezőnybe, és fiatal kora ellenére abszolút egyenrangú ellenfele a világ legjobbjainak is. A MOL Alapítvány fiatal versenyzője elmondta, érződik a mezőnyt többi tagján, hogy már van respektje.

“Nagyon jó érzés a legjobbakkal versenyezni, még ha a versenyek végére gyakran el is fogyok egy kicsit. Az első világkupa után már éreztem, hogy másképp néznek rám az ellenfelek, és ez nekem is nagyon jó visszaigazolás.”

Blanka természetesen szeretné minél előbb aranyakra váltani az ezüstöket, de 2021-re még van egy nagy - és természetesen roppant nehéz - célja: szeretne ott lenni a tokiói hegyikerékpáros mezőnyben.

“Lesz egy amolyan válogató világkupa, ahol annyi a feladat, hogy a legjobb magyar legyek. Ez persze nem ígérkezik könnyűnek, mert ahogy említettem, nincs sok világranglista-pontom, így a mezőny végéről fogok indulni, ráadásul nagyon komoly ellenfeleket kellene legyőznöm. Jósolni nem szeretnék, csak annyit ígérhetek, hogy mindent bele fogok adni” - fogadkozott a 19 éves bringás.

(Címlapkép: Hamvas Bálint/Cyclephotos.co.uk)

MOL Sportágak
MOL Csapat