Megjött a pofon, de Lubics Szilvi állta a sarat

2018. április 18. szerda 16:09

Lubics Szilvia nagyszerű versenyzéssel a harmadik helyen végzett a Corfu Mountain Trail ultrafutó versenyen. A futókirálynő elmesélte, hogy ment.

Az 1-es rajtszámmal induló Lubics Szilvia, bár előzetesen tartott a korfui sziklás versenytől, nemcsak remekül érezte magát futás közben, de a hölgyek között a harmadik helyen végzett a Corfu Mountain Trail elnevezésű versenyen.

“Élménynek nagyon jó volt, előzetesen nem hittem, hogy ekkora részét szeretni és élvezni fogom - mondta hazaérkezése után a MOL-csapatnak az ultrafutónő, aki a 40 fölöttiek között a második, az összes rajthoz állót figyelembe véve a 16. helyen végzett a versenyen.

Lubics Szilvi a pofonért utazik a korfui versenyre

Lubics Szilvia ultrafutónk péntektől az egyik legszebb görög szigeten, Korfun tartózkodik majd néhány napot, de szemben a legtöbb ide látogató magyarral, őt nem a Sissy-kastély, Paleokastritsa káprázatos tengerpartja, vagy Sidari sziklás meredélyei vonzzák a szigetre. A háromgyerekes nagykanizsai fogorvosnő egy pofonért utazik Görögországba.

Pedig Lubics nem kedveli az ilyen típusú futóterepet, aminek vélhetően az az oka, hogy nem tud rá saját közegében felkészülni, hiszen - ahogy korábban a MOL-csapatnak elmondta - szintemelkedést össze lehet szedni a Zalai-dombságban is, de sziklás meredélyeket nem találni a környéken. A felkészülés azonban így is kiválóan sikerült, az eltervezett taktikának köszönhetően az ultrafutó klasszis nemcsak jól érezte magát a verseny közben, hanem végig is tudta futni a távot.

Kamatozott a hegyek tisztelete

“Mivel korábban az utolsó 20-30 km-en már csak sétálni bírtam, azt is nagy nehézségek árán, idén sokkal alacsonyabb pulzusszámmal vágtam neki a hegyeknek, és már az első komolyabb emelkedőn látszott, hogy helyes volt a taktikánk” - mondta Lubics.

“Késő délután volt a rajt, és az első emelkedőt, ami a verseny legmagasabb pontjára vitt fel, még világosban teljesítettük. A naplementét már a hegy tetejéről nézhettük, ami csodálatos élmény volt, ugyanakkor innentől kezdve sötétben kellett futnunk, ami kicsit szokatlan volt. Szerencsére társamul szegődött egy magyar futó, ami nagyon jól jött, hiszen sokkal inkább biztonságban érzi magát az ember, ha van vele valaki.”

Nem fog fájni!

Lubics Szilvia doktornő valószínűleg sokszor mondja a betegeinek is, hogy nem fog fájni (ez vélhetően egyben a fogorvosok mottója is), ám most hirtelen a másik oldalon találta magát. Mivel a sziklás terep nem a kedvence, beszélt a szervezőkkel a verseny előtt, és kérdezte, hogy mennyire sziklás a terep, de megnyugtatták, hogy inkább murvás, és nincs sok veszélyes, köves szakasz.

“Biztos csak nem akartak elijeszteni - mondta nevetve Lubics -, mert bár lehet, hogy a murva mást jelent Görögországban, mint itthon, de az biztos, hogy renget sziklás rész volt. Alig akadt olyan földes szakasz, amin én igazán jól tudok futni. A verseny első részében még mondjuk fele-fele volt a futható rész, utána viszont tömény kő és szikla következett.”

“Ennek ellenére azt kell mondjam, nagyon jól éreztem magam, és jólesett a futás is. Még számomra is meglepő volt, hogy nem is annyira a sziklás rész esett rosszul, hanem valahol a 80. kilométer környékén volt egy szakasz, ahol lent futottunk a tengerparton, homokban, és onnan kellett hirtelen egy sziklás emelkedőt megmászni. Na, azt nem szerettem annyira.”

Jól jött az erősítés

A háromszoros Spartathlon-győztes elmondta, a verseny nagy részét sötétben teljesítették, ami szintén szokatlan volt számára, de gyorsan hozzászokott a körülményekhez. “Nagyjából 20 km-t futottunk világosban, így a tengert is inkább csak hallottuk, mint láttuk. Az éjszaka egyébként meleg, páros idő volt, úgyhogy ezzel semmi gond nem akadt, és még egyszer mondom, nagyon sokat segített, hogy volt velem egy futótárs, akivel adott esetben segíteni tudtuk volna egymást.”

“Az is látszott, hogy az alapozás során elvégzett erősítő gyakorlatok nagyon kellettek. A verseny végén már így is fájt a combom, de az ilyen terepversenyeken, főleg, ha ilyen technikás pályákon rendezték őket, már sokkal korábban előjöttek a fájdalmak, és nem is tudtam végigfutni őket. Most sokkal jobban ment, és amikor olyan szakaszhoz értünk, amin jól lehetett futni, még egy-egy nekiiramodásra is futotta” - tette hozzá elégedetten a futónő.

Óriáskígyó az úton

“Az előzetesen megfogalmazott célokat tehát teljesítettem azzal, hogy végig tudtam futni a versenyt, és amikor hajnalodott, a frissítőállomásokon már kérdezgettem a rendezőket arról is, hogy áll a verseny. Bár nem volt helyezésben mérhető célom, azért az ember nem tud kibújni a bőréből, és a végén már arra is figyeltem, hogy ne előzzön meg senki.”

“Igazán komoly kaland nem volt a versenyen, bár életemben először láttam egy óriáskígyót. Azt mondták, hogy él itt vipera, de hozzátették, hogy éjszaka nem fogjuk látni őket, mert csak nappal fekszenek ki napozni a sziklákra. Ehhez képest egyszer csak az ösvény közepén ott feküdt egy óriási, vastag kígyó. Már nem élt szegény, de egy kicsit így is félelmetes volt, hiszen még soha nem láttam korábban a szabadban kígyót.”

Lubicsék hétfőn Athénból jöttek haza, ahol egy kis városnézés is belefért levezetésnek, kedden azonban hiába próbáltuk keresni egész nap, hiszen már munkába is állt. A hétvégén teljesített verseny után alig egy nappal már húzta, tömte, kezelte a nagykanizsai fogakat, és csak kedden reggel tudtunk beszélgetni.

A verseny egyértelműen pozitív élményként maradt meg a futónőben, aki hozzátette, “sokkal rosszabbra számítottam, de végül nemcsak a teljesítményem, hanem az eredményem is jól sikerült. Élveztem a futást, és ahogy korábban is mondtam, erre a szezonra elsősorban ez a célom.”

MOL Sportágak
MOL Csapat