Bodó: Ott a lehetőség a kezünkben, meg kell ragadni!

2018. május 16. szerda 10:01

A MOL-Pick Szeged négygólos előnyt visz magával a bajnoki döntő veszprémi visszavágójára

A MOL-Pick Szeged remek játékkal legyőzte a Telekom Veszprémet a kézilabda NB I. döntőjének első meccsén, a szegediek négygólos előnyt visznek magukkal Veszprémbe, azaz komoly esélyük van a veszprémi hegemónia megtörésére.

Négygólos előnyben a Szeged a kézibajnoki döntőben

Férfi kézilabda NB I., döntő, 1. mérkőzés MOL-Pick Szeged-Telekom Veszprém 32-28 (16-13) a legeredményesebb játékosok: Sigurmannsson 6, Bodó 5, Bánhidi, Skube, Sostaric 4-4, illetve Manaszkov 6, Ilic, Gajic 4-4 A szegediek a vesztes kupadöntő után nagyon fogadkoztak, hogy most kiküszöbölik azt a bizonyos hullámvölgyet, ami a BL után a kupában is a vesztüket okozta.

“A kis lépést megtettük, nyertünk néggyel, de a nagyobb lépés még előttünk áll” - mondta a MOL-csapatnak a csapat egyik legeredményesebb játékosa, az öt gólig jutó Bodó Richárd. “Jól játszottunk, fejben is együtt volt a csapat, és a közönségünk káprázatos hangulatot teremtett, úgyhogy minden összeállt ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Hogy ez jó eredmény-e? Azt majd vasárnap meglátjuk.”

Bodó elmondta, a finálé előtt az öltözőben nevetgéltek ugyan azon, hogy egy 15 gólos győzelemmel már elégedettek lennének, de komolyan nem került szóba, hány gólos lenne az az előny, amivel biztosra mehetne a csapat. “Ahogy egy is elég lehet, úgy előfordulhat, hogy a nyolc is kevés, és én nem is a négygólos előnyben látom a nagy esélyt, hanem a pályán mutatott játékunkban” - tette hozzá Bodó.

 
Fotó: MOL-Pick Szeged/Facebook
 
“Meccs közben éreztük, hogy itt van az esély, most el tudjuk kapni a Veszprémet. Szerintem benne volt egy 5-6 gólos győzelem is, de így sem lehetünk elégedetlenek, hiszen a kontinens egyik legjobb csapatát győztük le.”

Nem szűk vereségre játszanak majd

A válogatott átlövő tudja, hogy borzasztó nehéz visszavágóra számíthatnak, és semmire nem garancia, hogy a szegedi mérkőzésen játékban is felülmúlták a Veszprémet. “Jól játszottunk Szegeden, és a siker kulcsa Veszprémben is elsősorban az lesz, hogy csapatként és egyénileg is jól kell teljesítenünk. Mentálisan úgy kell készülnünk, hogy győzni megyünk, mert ha megpróbáljuk az előnyünket védeni, abból semmi jó nem sülhet ki.”

 
Fotó: MOL-Pick Szeged/Facebook
 
“Persze tudjuk, hogy Veszprémbe nem nyerni járnak az ellenfelek, Európa egyik legforróbb csarnokában kell majd kiválóan teljesítenünk ahhoz, hogy bajnokságot nyerjünk. Nagyon nehéz lesz, de mindannyian hiszünk benne, hogy most összejön. Úgy gondolom, meg is érdemelné a győzelmet a Szeged.”

Nem dől össze a világ, ha nem a Veszprém nyer

Egy kicsit már a közvélemény is veszprémi előjognak érzi a bajnoki címet, és mivel egyébként sem volt jó éve a Veszprémnek, most kettőzött erőfeszítéssel fognak küzdeni a Szeged ellen, de Bodó szerint a sportban semmit nem lehet biztosra venni.

“Veszprémben sem dől össze a világ, ha megszakad a sorozatuk. A sport ilyen: egyszer nyersz, egyszer veszítesz. Nagyon régen volt utoljára bajnok a Szeged, és sokszor volt már nagyon közel ahhoz, hogy egy trófeát elhódítson a Veszprémtől, sőt többször meg is érdemelte volna. Most azért megyünk hozzájuk, hogy végre trófeát adhassunk a szurkolóinknak!”

 
Fotó: MOL-Pick Szeged/Facebook
 
A szegedi reményeket erősíti, hogy vélhetően még nem lesz ott a veszprémi csapatban a kézsérülést szenvedett Lékai Máté. “Túlzás nélkül mondhatom, hogy támadásban Máté a Veszprém legfontosabb játékosa, így ha sportemberként, és válogatott csapattársként szorítok is a felépüléséért, szegediként egyáltalán nem bánom, ha nem lesz ott a pályán. Tartogassa csak a gólokat és a gólpasszokat a szlovénok elleni vb-selejtezőre” - tette hozzá nevetve Bodó.

“Lékai hiányát nem csak azért érzi meg a Veszprém, mert az irányító káprázatos érzékkel tud mindig lökni egyet a csapatán egy-egy megoldásával, hanem azért is, mert így Petar Nenadic egyedül maradt ezen a poszton. Érződött rajta Szegeden is, hogy nagyon elfáradt, és hát nekünk is könnyebb úgy készülnünk, hogy csak rá kell fókuszálnunk.

Soha többet hullámvölgyet!

Bodó szerint a két csapat már olyan jól ismeri egymást, hogy nem egy váratlan húzás fogja eldönteni a bajnoki címet. “Fontosabb a pillanatnyi forma, hogy melyik fal áll össze jobban, vagy az, hogy melyik kapus fog ki jobb napot. A kupadöntőt Mirko Alilovic döntötte el a Veszprém javára, a döntőben pedig Marin Sego fogott ki remek napot. Ilyen tényezőkön inkább múlik majd a visszavágó, mint azon, hogy az egyik csapat meglepi valamivel az ellenfelét.”

 
A Szeged azért is tudta legyőzni a Veszprémet, mert - bár idén több fontos meccsen is egy párperces hullámvölgyben maradt a szegedi győzelem - ezúttal kiegyensúlyozottan játszott 60 percen át, a hullámvölgyek rövidek voltak, és nem is ragadt bennük a szegedi csapat.

“Ez részben erőnléti kérdés is, hiszen előfordult többször is, hogy a fáradtság miatt követtünk el a második félidőben buta hibákat. Most viszont szó sem volt ilyesmiről. Hibáztunk, persze, de ez most egészen más volt. Sikerült végig szervezetten, koncentráltan játszanunk, és bízom benne, hogy ez Veszprémben is így lesz.”

“Nagy-nagy álmom válna valóra, ha sikerülne bajnoki címet szereznem. Erről álmodom pályafutásom kezdete óta, és most ott van a lehetőség a kezünkben. Már csak meg kell ragadni! Nem szabad számolgatni, menni kell előre, és örömmel mondhatom, hogy az egész csapat úgy érzi, nagy sanszunk van felülni a trónra!”

MOL Sportágak
MOL Csapat