Megvan a kellő mélysége a magyar kézilabdának

2023. március 14. kedd 10:24

Székely Marcival az Európa-bajnoki szereplés kiharcolásáról, a védekezés fontosságáról és a vegyes fogadtatású világbajnokságról is beszélgettünk egy keveset.

A várakozásoknak megfelelően kettős győzelemmel tudta le az Eb-selejtezők rangadóit a férfi kézilabda-válogattott, amely Svájcban a kijutást, a tatabányai visszavágón a csoportelsőséget biztosította be. A hazai visszavágón már kifejezetten jól játszott a magyar csapat, amelynek Schaffhausenben voltak gondjai a védekezésével.

“Így van, a két meccs között Telkiben is elsősorban a védekezésre koncentráltunk, és ennek meg is lett az eredménye” - mondta a MOL Csapatnak a Tatabányán duplán is hazai pályán játszó kapus, Székely Márton.

Nem volt kérdés Tatabányán

Az idegenbeli meccsen - főleg az első félidőben - nem működött a mieink védekezése, a magabiztos győzelmet elsősorban a támadásban frenetikus teljesítményt nyújtó Lékai Máténak köszönhettük. Külön öröm, hogy a visszavágón sem vett vissza támadásban Chema Rodriguez csapata, amelynek ezúttal a védekezése és a kapusteljesítménye is rendben volt.

 
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó
 

“Schaffhausenben többször is megfutottak minket, adtunk nekik ajándékba néhány könnyű gólt, és jó sokszor lőhettek a vonalról is. Ezért arra koncentráltunk a két meccs között, hogy a visszavágón feszesebb legyen a védekezésünk, és jobban vigyázzunk a labdára elöl. Szerencsére minden jól alakult, nem éreztem egy percig sem, hogy esélye lenne Svájcnak” - mondta Marci, aki nemcsak kiválóan védett, még két gólt is szerzett a mérkőzésen.

“Természetesen a kapusnak is könnyebb dolga van, ha jól dolgozik a fal, ezért külön köszönettel tartozom Liginek [Ligetvári Patrik] és Sipinek [Sipos Adrián], mert nagyon jól terelték be a svájci lövéseket a folyosókba."Így már nekem is könnyebb dolgom volt, de többen is kiváló teljesítményt nyújtottak a csapatban, így nem lehetett kérdés a győzelmünk.”

 
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó
 

“Nagyon örülök, hogy sok szurkoló előtt játszhattunk, bár ez most már nem újdonság Tatabányán, a legutóbbi fordulóban a Veszprém ellen is 5500 szurkoló volt a lelátókon” - tette hozzá mosolyogva Marci.

Az önbizalom visszaszerzése is halad

A válogatott kapusa elmondta, fontos volt, hogy a vegyes fogadtatású világbajnokság után sikerélménnyel térjen vissza a csapat. Marci szerint ez teljesült, ráadásul úgy, hogy nem is a legerősebb összeállításában játszott a magyar válogatott.

“Semmiképpen nem nevezném kudarcnak a világbajnokságot, hiszen teljesítettük a kitűzött célt, de mi is érezzük, hogy játékban többet kellett volna nyújtanunk."Úgy is készültünk, hogy az Eb-selejtezőkben megmutatjuk az igazi arcunkat, mert bár tudom, hogy sokan egy legyintéssel elintézik Svájcot, nagyon is jó csapatot győztünk le, méghozzá elég magabiztosan.”

 
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó
 

“Azt se felejtsük el, hogy számos rutinos játékos nem volt most velünk, és ilyenkor mindig kérdéses, hogy reagál a csapat egy nehéz helyzetre. Szerencsére most ezzel sem volt gond, a fiatalok is bizonyították, hogy lehet rájuk számítani, azaz megvan a magyar kézilabdának az a mélysége, amiből az ilyen helyzetekben is meríteni lehet” - tette hozzá bizakodva Marci.

“Valami olyasmiben reménykedtem a párharc előtt, mint ami végül történt: idegenben kicsit nehezebben, hazai pályán magabiztosan, hatezer szurkoló előtt győztünk, és kiharcoltuk a továbbjutást. "Megyünk tovább előre, és bízunk benne, hogy teljes csapattal kiállva az Eb-n már nemcsak jó eredményekkel, de jó játékkal is előrukkolunk.”

A két, a mieink számára már tét nélküli selejtezőn április 27-én Litvániában lép pályára a magyar csapat, április 30-án pedig Grúzia vendége lesz. Az Európa-bajnokságot 2024 január 10-28. között Németország rendezi.

MOL Sportágak
MOL Csapat