Nagy László nyáron közölte a kapitánnyal, hogy visszavonul

2017. október 09. hétfő 15:17

Nagy László bejelentette, hogy visszavonul a válogatottól. A hétfői sajtótájékoztatón a MOL-csapat kérdésére azt is elmondta a világklasszis jobbátlövő, hogy első találkozásukkor közölte Ljubomir Vranjes szövetségi kapitánnyal a döntését, hogy már a januári Európa-bajnokságon sem áll a rendelkezésére.

“Nem is akartam belőle nagy dolgot csinálni, csak az elnök úr döntött úgy, hogy adjuk meg a módját a visszavonulásomnak, és tartsunk egy sajtótájékoztót az ügyben” - mondta a MOL-csapatnak Nagy László, miután megtette a bejelentést.

“Ennek is eljött az ideje, 18 év után befejezem a pályafutásomat a magyar válogatottban. Ezúttal nem sérülésről, vagy családi ügyről van szó, hanem úgy látom, a jobbátlövő posztja megoldott a válogatottban Ancsin Gáborral és Balogh Zsoltival” - mondta a Műjégpálya dísztermében Nagy.

“Rengeteg szép emlék köt a válogatotthoz, csaknem két évtized alatt óriási csatákban vehettem részt, így természetesen fájó lezárni a pályafutásomat” - mondta a világklasszis jobbátlövő, aki sok sikert kívánt a csapatnak.

Három és fél éve már hallottuk ezt

2014 nyarán, néhány nappal a kölni Final4 után a magyar válogatott - még Mocsai Lajos irányításával - világbajnoki selejtezőt játszott, de nem tudta megőrizni a hazai pályán kiharcolt előnyét, és a hajrábeli összeomlásnak köszönhetően nem jutott ki a katari vb-re. Akkor a velenjei öltözőfolyosón Nagy László azt mondta, “talán a mi időnk lejárt”, mégis az azóta eltelt időszakban érte el legnagyobb sikerét a válogatottal.

 
“Azt akkor csak a keserűség és a csalódottság mondatta velem” - mondta a MOL-csapatnak a sajtótájékoztatón Nagy. “Azt azért nem mondanám, hogy most hirtelen jött az elhatározás, hiszen már a legutóbbi világversenyen megfogalmazódott bennem, hogy ez lesz az utolsó, és ha a selejtezőket nem számítjuk, így is lett.”

Nagy elmondta, nem áltatta Ljubomir Vranjes kapitányt sem, aki a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, “A magyar kézilabda egy példaképet veszít, és persze edzőként is nagy veszteség egy ilyen játékos visszavonulása, de vannak fiatalok Laci mögött, akiknek elő kell lépniük, hogy elfoglalják a helyét”.

“Amikor Vranjes megérkezett Magyarországra nyáron, elmentünk vacsorázni egyet. Elsősorban a Veszprém volt a téma, de amikor a válogatottra terelődött a szó, közöltem vele, hogy már ne számítson Nagy Lászlóra, és kértem, hogy fogadja el a döntésemet”

- mondta Nagy, majd hozzátette, Vranjes erre azt válaszolta, hogy “Oké, akkor nélküled nyerünk Eb-t.”

Tényleg nem pótolhatatlan senki?

A világklasszis jobbátlövő szerint senki nem pótolhatatlan, ám azt nem tagadja, hogy az ő kiválásával kicsit másképp kell gazdálkodni a kerettel. “Nem aggódom a csapatért, jobbátlövőben ott van például Balogh Zsolti [MOL-Pick Szeged], aki zsinórban szállítja a remek teljesítményeket a Bajnokok Ligájában. Védekezni nyilván nem fog a posztomon, de arra meg ott vannak többek között olyan fiatal tehetségek, mint Ligetvári Patrik, akit ugyan még istápolni kell egy kicsit, de biztos vagyok benne, hogy a fejlődése töretlen lesz.”

Nagy úgy érzi, a döntése egyrészt megalapozott, hiszen már 37 éves, másrészt nem rossz az időzítés sem. “Igaz, hogy néhány hónap múlva újra világversenyen játszik a válogatott, de az első összetartások csak október elején lesznek, ráadásul a kapitány már nyár óta tudja, hogy nem számolhat velem.”

 
“Így is van ez rendjén, hiszen pont egy olimpiai ciklus elején vagyunk, új szakvezető van, aki új elgondolások mentén építi fel a magyar válogatottat, így szerencsésebb időpontot nem is találhattam volna a visszavonulásra” - tette hozzá a balkezes világklasszis.

Izland, mi más?

Arra kértük Nagy Lászlót, a válogatottnál eltöltött 17 évéből válasszon ki egy meccset, amire mindegyiknél szívesebben emlékszik. “Az olimpiai negyeddöntő Izland ellen” - vágta rá gondolkodás nélkül. “Nem is csak a győzelem, és a mód, ahogy elértük, hanem az a szeretet, amit a szurkolóktól visszakaptunk Londonban, illetve később itthon is, az teszi felejthetetlenné az emléket” - mondta Nagy a hosszabbítás után 34-33-ra megnyert mérkőzésről.

Nagy László 1999-ben volt először válogatott, azóta 199 mérkőzésen lépett pályára a magyar csapatban. Érmet soha nem tudott nyerni a felnőttekkel, kétszer volt negyedik olimpián, világbajnokságon pedig 6. hely volt a legjobb eredménye, miközben a 2013-as világbajnokságon bekerült a torna álomcsapatába is.

MOL Sportágak
MOL Csapat