Rasmussen nem örül, hogy megint a hollandokkal játszunk

2018. június 12. kedd 21:09

Már a kalapbeosztáskor kiderült, hogy a selejtező után az Eb-n is belefutunk a hollandokba, rajtuk kívül a spanyolokkal és a horvátokkal játszunk.

A sorsolást kedden rendezték Párizsban, az viszont már múlt hétfőn, a kalapbeosztások elkészítésekor kiderült, hogy a magyar csapat a Montbéliard-ban rendezendő C csoportban ismét összekerül selejtezőbeli ellenfelével, az előző Eb ezüst-, a legutóbbi világbajnokságon pedig bronzérmes hollandokkal. A magyarok december 1-én éppen Hollandia ellen kezdik szereplésüket, amelytől a selejtezőkben egy góllal kikaptak Győrben, Eindhovenben viszont óriási meccset játszva - ugyanilyen arányban - visszavágtak.

A horvátokat vernie kell a magyar csapatnak, a spanyolok ellen pedig ki-ki-meccset játszhatnak a mieink, akik bebinyították, hogy a legjobbakkal is képesek tartani a lépést. A csoportok első három helyezettje a középdöntőbe jut, amelynek mérkőzéseit Nantes-ban (A-B ág), illetve Nancyban (C-D ág) rendezik. Az elődöntőket és a helyosztókat Párizsban játsszák.

Rasmussen nem örül a hollandoknak

A 13. Európa-bajnokságra ugyanaz a 16 válogatott jutott ki, amely az előző, 2016-os svédországi tornán szerepelt. A magyar szövetség honlapján Kim Rasmussen kijelentette, már a kiemeléskor sem örült annak, hogy a hollandokkal azonos csoportba kerültek.

 
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó
 
"Remek meccseket játszottunk velük a selejtezők során, le is győztük őket, Eb-ezüstérmesként és vb-bronzérmesként azonban ők az esélyesebbek" - mondta a dán edző. Hozzátette, a spanyol válogatott számos klasszis játékossal rendelkezik, és rendkívül gyors, ami ellen meg kell találni a megfelelő játékmódot. Meglátása szerint annak a mérkőzésnek egyenlő esélyekkel vághatnak neki a csapatok.

A horvátokat is tiszteljük, ugyanakkor úgy gondolom, ha néhány, jelenleg sérült játékosunk visszatér, és nem csak kevés emberen múlik a sikerességünk, esélyesebbek vagyunk náluk - hangsúlyozta. Rasmussen úgy fogalmazott, az Európa-bajnokság a legerősebb kézilabdatorna, ugyanakkor a középdöntős rendszer lehetővé teszi, hogy egyszer akár hibázhasson is egy csapat, hiszen megmarad az esélye a legjobbak közé jutásra.

"Úgy érzem, ma már eljutottunk odáig, hogy a magyar csapatot nehéz legyőzni, így senki nem becsül le minket" - szögezte le.

Az Európa-bajnokság csoportbeosztása:

A csoport (Nantes): Dánia, Svédország, Lengyelország, Szerbia
B csoport (Nancy): Franciaország, Oroszország, Szlovénia, Montenegró
C csoport (Montbéliard): Magyarország, Horvátország, Hollandia, Spanyolország
D csoport (Brest): Norvégia, Németország, Csehország, Románia

A magyar válogatott csoportmérkőzései:

December 1., 15 óra: Magyarország-Hollandia
December 3., 18 óra: Horvátország-Magyarország
December 5., 21 óra: Magyarország-Spanyolország

MOL Sportágak
MOL Csapat