Ivkovics: Az én csapatom soha nem okoz csalódást!

2018. július 03. kedd 09:00

A férfi kosárlabda-válogatott továbbjutott a vb-selejtezők elitkörébe, Ivkovics Sztojan kapitány pedig büszke rá, hogy ilyen kiváló sportembereket irányíthat. Interjú.

A férfi kosárlabda-válogatott teljesítette az előzetes elvárást, és bejutott a világbajnoki selejtezők 3. fordulójába. Ivkovics Sztojan csapata egy fordulóval a második kör vége előtt, egy Koszovóban aratott győzelemmel harcolta ki a továbbjutást, így az utolsó fordulóban már tét nélküli meccsen fogadhatta a világsztárokkal teletűzdelt litván válogatottat.

Litvánia túl nagy falatnak bizonyult, a két NBA-játékossal felálló vendégek végül magabiztosan nyertek, de a magyar csapat sem vallott szégyent, amit a telt házas Tüskecsarnok közönsége dübörgő vastapssal jutalmazott.

 
“Óriási élmény volt, talán az egyik kedvenc meccsen volt ez, mióta a válogatottat irányítom. A közönség elismerése, illetve az, hogy a litvánok nagyon komolyan vették a meccset, és utólag is sok dicsérő szót kaptunk tőlük, azt mutatják, hogy jó úton járunk, és nekem csak ez számít” - mondta a MOL-csapatnak Ivkovics Sztojan kapitány.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy megszólítottuk az embereket. A budapesti közönség csodálatos volt, még akkor is megünnepelték minden pontunkat, amikor már biztos volt, hogy ki fogunk kapni. Nem felejtem el ezt a meccset egy darabig, az biztos.”

Litvánia azért más kávéház

A magyar válogatott (amelyben a selejtezősorozatban nem játszott Hanga Ádám) remek meccset játszott Litvániában, és egészen a hajráig meccsben volt. Igaz, azon a meccsen a litvánok sztárjai sem játszottak, Budapesten aztán megmutatták, hogy teljes vértezetben egész más szintet képviselnek.

“Túl magasak voltak, a palánk alatt esélyünk sem volt. De örültem, hogy a meccs után azt mondták a litvánok, nem gondolták, hogy ilyen nehéz meccset kell játszaniuk, és így meg kell küzdeniük velünk” - mondta Ivkovics a 50-73-as vereségről.

Litvánia még túl nagy falat volt a kosárválogatottnak

Vb-selejtezők, első kör, C csoport, 6. forduló: Magyarország-Litvánia 50-73 (14-19, 10-18, 13-18, 13-18) A magyar pontszerzők: Keller 12, Perl 10, Govens 8, Vojvoda 7, Benke 6, Allen 5, Horti 2 A továbbjutás szempontjából komolyabb tétje már nem volt a teltházas Tüskecsarnokban rendezett összecsapásnak, a litvánok - akik szintén a nyolcaddöntőig jutottak az Eb-n - ettől függetlenül bombaerős keretet neveztek.

“Büszke vagyok a fiúkra, mert egy nagyon hosszú, rengeteg meccset hozó idény végén tudták így felszívni magukat. Van, aki az elmúlt három hónapban harminc meccset játszott, mégis zokszó nélkül dolgozott a válogatottban. Ilyen sportemberekre van szükségünk!”

Kirakatcsapat lett a válogatott

Hogy mekkora versenyhátrányból indult a magyar férfi kosárválogatott, azt egy érzékletes példán keresztül magyarázta el a kapitány.

“A legtöbb országban van egy, vagy néhány nemzetnél több sztárcsapat, és köréjük építik a válogatottat. Nálunk viszont nincs olyan sztárcsapat, amely az Euroligában játszana hétről hétre, ezért úgy alakult, hogy a válogatott lett a kirakatcsapat. A mi játékosainkra nem a klubjaikban figyelnek fel a sztárcsapatok, hanem a válogatottban.”

 
Fotó: MKOSZ
 
“Ehhez persze az is kellett, hogy a válogatott olyan eredményeket szállítson, amikre felkapják a fejüket az emberek. Az Európa-bajnokság felejthetetlen emlék, pályafutásom legszebb pillanataként emlékszem vissza a románok elleni meccsre, de hogy nem a semmiből jött az a siker, azt az is bizonyítja, hogy most egy újabb rangos sorozat végjátékába jutottunk” - tette hozzá büszkén Ivkovics.

Az a legfőbb erényünk, hogy mindig hiszünk

A végjáték nem túlzás, hiszen ebből a hatos csoportkörből már egyenes út vezet a világbajnokságra. A középdöntőből mindenki hozza magával a pontjait, és oda-vissza játszik a párhuzamos csoportból érkező három csapattal.

Itt már természetesen a közvetlen elitbe tartozó csapatokkal is meg kell mérkőzni, a magyar-lengyel-litván hármashoz az olaszok, a horvátok és a hollandok csatlakoztak. A hozott pontok miatt egyelőre nehéz olvasni a rangsorban, mindenesetre a magyarok pont úgy kilenc pontot hoztak magukkal, mint a horvátok, a hollandok és a lengyelek.

 
Fotó: MKOSZ
 
“Természetesen nem lehet elvárás velünk szemben, hogy kiharcoljuk a világbajnoki részvételt, de mi úgy megyünk neki a sorozatnak, hogy a továbbjutás a célunk. Úgy gondolom, a csapatunk egyik legnagyobb erénye, hogy minden meccsre úgy készül, hogy meg akarja nyerni. A hitünket nem lehet megtörni, és ez nagyon fontos.”

“Mi Litvániának is úgy mentünk neki, hogy le akarjuk győzni őket. Ha az ember nem tűz maga elé ambíciózus célokat, akkor jobb, ha abbahagyja. Ha nem magas a léc, az nem igazi kihívás, nincs igazam?” - tette fel a költői kérdés Ivkovics.

Milyen csapat a magyar válogatott?

“Kiváló szellemű, tisztességes emberekből álló” - vágta rá gondolkodás nélkül a kapitány. “Itt csak olyanok vannak, akiknek mindenük a válogatott mez. Olyanok, akik képesek küzdeni a csapatért, és büszkévé teszi őket, hogy a válogatottban küzdhetnek. Bevallom, ez a válogatási elveim egyik alapköve volt. Akár azon az áron is ragaszkodtam hozzá, hogy kénytelen voltam feladni más, fontos elveket.”

“Egy valamit hadd mondjak: hat éve, mióta együtt dolgozom a fiúkkal, nem emlékszem, hogy akár csak egyszer is csalódást okoztak volna. Amikor kikaptunk, akkor is becsülettel küzdöttünk” - mondta büszkén Ivkovics.

 
Fotó: MKOSZ
 
“Nincsenek világsztárjaink, a csapat nagy része a hazai bajnokságban játszik, de ami képességben hiányzik, azt mindig megpróbáljuk harciassággal ellensúlyozni. Akit meg tudunk verni, az minimum megszorongatjuk, akitől pedig kikapunk, attól igyekszünk tanulni. De még egyszer mondom: ehhez ilyen gondolkodású sportemberek kellenek.”

Megvannak a fejlődési pontok

“Ugyan már senki nem sajnál le minket, az azért látszik, hogy nagyon hiányzik néhány kiló izom, és néhány centi magasságban. Ezek persze csak a mostani válogatott problémái, hiszen az utánpótlásban is gőzerővel dolgozunk, és a kiválasztástól a képzésig sok mindent egységesítettünk. Most már az U20-as és az U18-as válogatottban is ugyanazok az alapelvek érvényesülnek a munkában, és jövőre csatlakozik hozzájuk az U16-os korosztály is.”

“Úgy gondolom, 3-4 év év múlva már látszania kellene a rendszer eredményeinek. Akkor fog kiderülni, hogy jól végeztük-e a munkánkat” - tette hozzá derűsen Ivkovics.

MOL Sportágak
MOL Csapat