Magabiztos az első BL-selejtező előtt a MOL Vidi FC

2018. július 10. kedd 12:53

Ma délután megkezdi a szereplését a Bajnokok Ligájában a magyar bajnok MOL Vidi FC, amely a luxemburgi Dudelange otthonában lép pályára.

A bajnokcsapat már a Dudelange stadionjában, a Stade Jos Nosbaum stadionban edz. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Marko Nikolic edző elmondta, nem volt könnyű dolga a stábnak, amikor információt akart szerezni az ellenfélről, de végül megoldották. A szerb szakember kijelentette, nem becsülik le a Dudelange-ot.

"A Bajnokok Ligája jelenleg a világ legnagyobb klubsorozata, megtiszteltetés számunkra, hogy részt vehetünk benne. Nagyon kellemetlen ellenfelet kaptunk az első selejtezőkörben. Tudjuk, hogy a közvélemény ránk tekint esélyesként, de láttunk már meglepetést a Dudelange együttesétől az elmúlt években – gondolok például a Ludogorets és a Salzburg ellenni meccsekre.

Nikolic elmondta, bár kevés ideje maradt a felkészülésre a Vidinek, azért elvégezték a munkát, amit akarta, és magabiztosan várják az első selejtezőt. "A célunk természetesen a továbbjutás. Igyekeztünk beszerezni a lehető legtöbb információt a Dudelange felkészüléséről és edzőmérkőzéseiről. Ez nem volt annyira könnyű feladat, de azért sikerült megtudnunk róluk a szükséges információkat. Úgy gondolom, hogy készen állunk a keddi találkozóra. Nem volt sok időnk a selejtezőkre készülni a bajnokság vége után, de meggyőződésem, hogy készen állunk a keddi meccsre.”

Nikolic magabiztos, újságírói kérdésre válaszolva elmondta, "Félni, tartani viszont nem tartunk senkitől. Ha a Real Madriddal játszanánk, akkor is azt mondanám, hogy hinnünk kell magunkban.”

A Dudelange-MOL Vidi FC mérkőzés 18h-kor kezdődik, a Duna World élőben közvetíti az összecsapást, amelyet az örmény Zaven Hovhannisyan vezet majd.

MOL Sportágak
MOL Csapat