Marco Rossi váltja a kapitányi poszton Georges Leekenst

2018. június 19. kedd 20:11

A Honvéddal tavaly bajnoki címet szerző Marco Rossi váltja a belga Georges Leekenst a magyar labdarúgó-válogatott kapitányi posztján.

A Georges Leekens által összeállított és irányított, különböző összetételű csapatok a lejátszott négy felkészülési mérkőzésen nem voltak eredményesek, és játékban sem mutattak határozott fejlődést. Noha voltak a négy mérkőzésen elfogadható, illetve biztató időszakok a játék tekintetében, összességében nem volt tapasztalható olyan tartós, biztos előrelépés a csapat teljesítményében, amely alapján kijelenthető lenne, hogy meg van a csapat gerince és játéka a Nemzetek Ligájára.

Sem a fiatalítás, sem a játékstílus kialakítása nem haladt az előzetesen elvárt ütemben. Ezek alapján az MLSZ elnöksége megállapodott Georges Leekens-szel szerződése felbontásáról - olvasható a szövetség közleményében.

Belga után olasz korszak 

A magyar szövetség közlése szerint az Marco Rossi, aki tavaly 24 év után bajnoki címre vezette a Budapest Honvédot, 2020 nyaráig szóló szerződést kötött. Az olasz edző többször bizonyította, hogy a csapatépítés, közösségteremtés szakembere, képes a fiatal tehetséges játékosok beépítésére, a tapasztaltabb labdarúgók motiválására. A tavalyi bajnoki siker mellett korábban (2013-ban) bronzérmet szerzett a kispesti együttessel, és ezt az eredményt idén a szlovákiai DAC együttesével is megismételte.

Georges Leekens négy barátságos mérkőzésen irányította a nemzeti együttest, amely vezetésével nyeretlen maradt: a fehéroroszországi döntetlen mellett kikapott Ausztráliától, Kazahsztántól és Skóciától. Az olasz szövetségi kapitánynak nincs lehetősége barátságos meccsen tesztelni a csapatát, egyből tétmeccsen mutatkozik be a magyar válogatott kispadján.

MOL Sportágak
MOL Csapat