MOL Magyar Kupa: Csácsbozsokon lép pályára a címvédő

2020. október 10. szombat 20:50

A címvédő Budapest Honvéd a Csácsbozsok-Nemesapáti SE révén megyei első osztályú ellenfelet kapott a labdarúgó Magyar Kupa hetedik fordulójának szombati sorsolásán.

A 12 élvonalbeli csapat kiemeltként nem kerülhetett össze, közülük még az újonc MTK Budapest kapott megyei bajnokságban szereplő riválist, méghozzá a Bátaszéket. A bajnoki címvédő és a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott Ferencváros a harmadosztályú Bicskéhez látogat majd, míg az idén döntős Mezőkövesd Zsóry FC a szintén NB III-as Gyöngyős vendége lesz a legjobb 32 közé jutásért.

A MOL Csapatot képviselő Vidinek nem kell sokat utaznia, az Agárddal játszik. Az első osztályú klubok közül három kapott NB II-es ellenfelet: a Puskás Akadémia FC a Szentlőrinc, a Diósgyőri VTK a Békéscsaba 1912 Előre, a Paksi FC a Nyíregyháza Spartacus FC otthonában lép pályára. A találkozókat október 27. és 29. között rendezik, a párharcok egy mérkőzésen dőlnek el.

Magyar Kupa, 7. forduló (a 32 közé jutásért)

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (NB III) - MOL Fehérvár FC
Csácsbozsok-Nemesapáti SE (megyei I.) - Budapest Honvéd
Kecskeméti TE (NB III)-Kisvárda Master Good
Lipót Pékség SE (NB III)-ZTE FC
Dabas-Gyón FC (NB III)-Budafoki MTE
Dunaújváros (NB III)-Újpest FC
Szentlőrinc (NB II)-Puskás Akadémia FC
Gyöngyösi AK-Mátra-Beton (NB III) - Mezőkövesd Zsóry FC
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Diósgyőri VTK
Bicskei TC (NB III)-Ferencvárosi TC
Bátaszék SE (megyei I.)-MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)-Paksi FC

MOL Sportágak
MOL Csapat