Most az eredmény a fontosabb Bernd Storck számára

2017. augusztus 31. csütörtök 11:42

Bernd Storcknak már fél szemmel a 2020-as Eb-selejtezőket kell szem előtt tartania, és bár a kapitány is tudja, hogy elkerülhetetlen a generációváltás a magyar válogatottban, a következő két vb-selejtezőn inkább a csapat renoméjának helyreállítása lesz a cél.

Sokkoló gondolat, hogy a tavaly nemcsak Eb-szereplő, de Franciaországban a csoportját is megnyerő magyar labdarúgó válogatott az őszi selejtezők nyitányán az első 2017-es győzelmét, noch dazu első idei gólját szeretné megszerezni. Bár az idei, balul sikerült mérkőzések között csak két selejtező volt, Bernd Storck csapatának már csak elhanyagolható reménye maradt a vb-szereplés kiharcolására, tétje azonban így is van a Lettország, illetve Portugália elleni világbajnoki selejtezőknek.

A tavalyi futballmámor a szurkolókban még úgy is erősen él, hogy az andorrai vereség után a csapatot elkísérő magyar tábor is hangot adott felháborodásának. A barátságos meccseken rendre sok szurkoló volt kint, és Andorrába is sok szurkoló kísérte el a csapatot, de még ennél is beszédesebb tény, hogy a fájó pofon után alig néhány héttel pár nap alatt elkapkodták a Portugália elleni mérkőzés jegyeit.

 
A tábor tehát ott áll a csapat mellett, és szükség is van rá, hiszen Bernd Storck nagyon nehéz helyzetben van, most minden támogatásra szüksége van.

Nem várhat tovább a generációváltás

Az Eb-n látott magyar válogatott kulcsemberei közül a védelem és a középpálya szellemi vezére is vagy visszavonult, vagy a küszöbén áll pályafutása lezárásának. Király Gábor, Juhász Roland már nincs a csapattal, Gera Zoltán - aki sérülése miatt ezúttal nem áll Storck rendelkezésére, de ott van a keretben, mert a kapitány szerint a jelenléte is fontos - pedig vélhetően a vb-selejtezők után jelenti be visszavonulását.

Ezeket a játékosokat pótolni kell, ez azonban nagyon nehéz feladat, hiszen az NB I-ben játszva már a nemzetközi futball tempóját is nehéz felvenni, nemhogy valaki még a válogatott vezérévé is váljon. A légiósok közül többen klubot váltottak a nyáron (és még le sem zárult az átigazolási időszak), így most Storck árgus szemekkel figyeli a játékosait, hogy kiben látja meg azt a játékost, aki nemzetközi szinten is olyan teljesítményre képes, mint a válogatott kulcsemberei közül többen a franciaországi Európa-bajnokságon.

Storck: Vissza kell találnunk a saját stílusunkhoz

Bernd Storck szerint jogosak a csapatát ért kritikák, és nem akar kibúvókat keresni, de továbbra is hisz abban, hogy jó úton, az egyetlen lehetséges úton jár a magyar válogatottal. A német kapitánnyal a fiatalítás problémáiról, a vezér fontosságáról, illetve saját futballfilozófiájáról beszélgettünk Telkiben.

Ugyanakkor azért is nehéz a német szakember helyzete, mert a vérfrissítéshez olyan fiatal játékosokra lenne szüksége, akik a nemzetközi porondon is képesek jó teljesítményt nyújtani, hiszen akárhogy csűrjük-csavarjuk, az eredményeket még a generációváltás időszakában is hoznia kell a kapitánynak.

Nem türelmes közeg a magyar

Storck tehát azzal a problémával szembesül, mint több elődje is: úgy kellene eredményeket szállítania, hogy közben levezényel egy generációváltást, beépít néhány fiatal tehetséget, és leteszi a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőiben várható csapatunk gerincét. Ahogy a kapitány is említette a vele készült interjúnkban, a legnagyobb gondja az, hogy ő maga sokkal jobban bízik a fiatalokban, mint a magyar klubedzők. Erre több példát is láttunk, Kleinsheisler László éppen csapat nélküli játékosként került be a csapatba, de az Andorrában kezdőként bevetett Tóth Bence sem játszik rendszeresen. És hiába tehetséges egy fiatal, ha egyáltalán nem játszik a klubjában, Storck is tehetetlen.

 
A német karakán szakember, ragaszkodik a döntéseihez, és nem tántorítja el az sem, ha adott esetben az egész magyar közvéleménnyel kell szembennie. Példa erre Szalai Ádám esete, akit már saját szurkolói is kifütyültek, Storck mégis kitartott mellette, és neki lett igaza.

Most annyiban feltétlenül nehezebb a helyzete, hogy egy nagyon kényes helyzetben kell kiállnia saját döntései mellett: kellenek a sikerek, a pontok is, de közben már a következő selejtezősorozatra is készülnie kell, hiszen abban nincs vita, hogy a világbajnokságra való kijutásunk már elment.

Most a biztonságra játszunk

Storck elmondta, Andorrában túlságosan sok fiatalt volt kénytelen egyszerre a pályára küldeni, többek között ennek is volt köszönhető a kellemetlen vereség. Azóta visszatértek a nyáron még hiányzó kulcsemberek, így a lettek és a portugálok elleni selejtezőkre az Eb-csapat magja is összeáll - kivéve a sérült Gerát és Kleinheislert.

 
A fiatalok közül az Eb-n is szerepet kapó Bese Barnabás és Nagy Ádám is ott van a keretben, de Storck ezúttal kevés fiatalt hívott be a keretébe: csak Márkvárt Dávid és Hangya Szilveszter kapott meghívót. Ilyen-olyan okok miatt nincs ott a BL-résztvevő csapathoz szerződő Sallai Roland, a Palermo légiósa, Balogh Norbert, és a varsói Nagy Dominik.

Ez azt mutatja, hogy Lettország és Portugália ellen Storck inkább a csapat renoméjának helyreállítását tűzte ki célul, a fiatalokkal való kísérletezgetés pedig az októberi selejtezőkre, illetve a 2018-as évre marad. De ha meg is nyeri mindkét selejtezőjét a magyar csapat, a generációváltás, illetve a vele együtt járó, adott esetben az eredményekre is kiható fiatalítás akkor is elkerülhetetlen lesz.

MOL Sportágak
MOL Csapat