Rossi: Maradandó nyomot akarok hagyni a magyar futballban!

2020. október 16. péntek 09:40

Régen látott idegenbeli sorozattal melegít az elmúlt két év legfontosabb meccsére Marco Rossi válogatottja, a kapitány szerint az alapjátékunk adott, már csak az extrák belépése kérdéses.

“Bevallom, én magam sem számítottam ilyen nagyszerű eredményekre” - mondta széles mosollyal Marco Rossi, a magyar válogatott kapitánya a MOL Csapatnak alig egy nappal a válogatott káprázatos idegenbeli sorozatának moszkvai lezárása után. Reméljük, az eredményeket tekintve nem ér véget a sorozat, ugyanakkor a következő három meccsét hazai pályán játssza a csapat. Az elsőt Izland ellen mindjárt óriási tétért, az Európa-bajnoki szereplésért.

“Mivel minden mérkőzést az Európa-bajnoki pótselejtezők szemszögéből nézek, a Nemzetek Ligájában lehozott szép eredményekért is elsősorban azért vagyok hálás, mert önbizalmat adtak a játékosaimnak. "Bár azt be kell vallani, hogy néhány fontos pillanatban a szerencse is mellénk állt az utóbbi mérkőzéseken, az eredmények nagyszerűek, és hosszabb-rövidebb periódusokban a játékunkkal is maximálisan elégedett voltam.”

 
Fotó: MLSZ
 

“És ami még fontosabb: a játékosok hozzáállása példaértékű volt. Ezt mantrázom, mióta elfoglaltam a szövetségi kapitányi posztot: mi nem Olaszország, vagy Franciaország vagyunk, ezért olyan erényekben kell extrát mutatnunk, amikben a lehető legjobban tudjuk felvenni a versenyt az ellenfeleinkkel. Az egység, az elszántság és a szervezettség soha nem hiányozhat a játékunkból” - szögezte le a kapitány.

A körülmények nem ígértek diadalmenetet

A válogatott - a pandémia miatt tavaszról elhalasztott Eb-pótselejtezővel a sorban - őszi mérkőzései váratlan, de annál kellemesebb meglepetéseket hoztak. Szeptember elején teljesen megérdemelten, talán a Rossi-korszak legjobb játékát mutatva győztük le idegenben Törökországot, majd becsúszott hazai pályán egy vereség Oroszországgal szemben, de a legfontosabb meccsre újra összeállt a csapat, amely már-már simának mondható győzelmet aratott az Eb-pótselejtezőn Bulgáriában. Ezt követte Szerbia belgrádi legyőzése, majd az Oroszországból elcsent pont a Nemzetek Ligájában. Ki ne írta volna alá előre?

“Túl azon, hogy hosszú idő után tudtunk újra meccset játszani (ez a probléma nyilván az összes csapatot ugyanúgy sújtotta), azt is hozzá kell tennünk, hogy két abszolút kulcsjátékosunkat is nélkülöznünk kellett több fontos októberi mérkőzésünkön. Szoboszlai Dominik és Sallai Roland az a két játékos, aki technikailag extrát tud hozzáadni a szervezettségre, illetve a csapatunk egyensúlyának megtartására épülő játékunkhoz.”

 
Fotó: MLSZ
 

Sallaira Bulgáriában még számíthatott az olasz kapitány, Szoboszlai azonban mindhárom meccset kihagyta, mégis két győzelem és egy döntetlen lett a végső mérleg. Ilyen idegenbeli sorozatig nagyon messzire kell visszamennünk a magyar futball történetében, Marco Rossi csapatának tavalyi, azerbajdzsáni sikere előtt szűk három éven át nyeretlen maradt a válogatott idegenbeli témeccsen.

“Nem tagadom, büszke vagyok a fiúkra. És nagyon remélem, hogy a szurkolóink is azok, mert tudniuk kell, hogy értük csináljuk. Azt veszem észre, hogy bár néha úgy érzem, túlzottan erős, és néha jogtalan kritikák érik a csapatomat, a közönség szereti a válogatottat, és elfogadja tőle, ha játékban néha alul marad, de közben az utolsó percig harcol. "Ennek a harcosságnak az eredménye ugyanis az elmúlt három idegenbeli mérkőzésen bezsebelt hét pont” - jelentette ki Rossi.

A moszkvai meccsben nem volt több

Egy nappal az NL-sorozat utolsó idegenbeli állomásáról megszerzett pont után már ülepedett annyit az élmény az olasz kapitányban, hogy kontextusba helyezze a 0-0-s végeredménnyel zárult mérkőzést. Rossi a mérkőzés után elmondta, szenvedtünk, mert szenvednünk kellett a pontért, de eredményesen védekeztünk, és elértük a célunkat.

 
Fotó: MLSZ
 

“A meccs végére nagyon elfáradt a csapatom, ami annak köszönhető, hogy mi nem tudunk előkapni 3-4 hasonló képességű játékost a kidőlők helyére. Az alapvetés a futballban, hogy a technikailag képzett, de fizikailag gyengébb csapat mindig alulmarad a sokat futó, agresszíven ütközővel szemben, márpedig az orosz csapat fizikailag borzasztó erős. Egyszerűen felőrlődtünk, így a szememben még nagyobb eredmény, hogy döntetlent értünk el. Megmondom azt is, hogy miért.”

“Nem az egy pont miatt, hanem mert a csapatunk játékának alapjait képező szellemiséghez hűek maradtunk. Ha a lábak már nem is vitték úgy a fiúkat, mégis visszatámadtak, és próbálták nyomás alatt tartani az ellenfelet."Ez az aktív védekezés az alapjátékunk, sőt a játékfelfogásunk része, de el kellett volna fogadnom a játékosaimtól, ha holtfáradtan nem presszingelnek, de szerencsére nem így történt. Örülök, hogy az érkezésemkor lefektetett alapvetéseket magáévá tette a csapat, és nehéz helyzetekben sem enged belőlük.”

Alaptaktika marad a háromvédős rendszer

Marco Rossi bajnokcsapata, a Honvéd, illetve az Európa Ligába vezetett DAC is háromvédős rendszerben játszott (“A Honvéd csak azután, hogy leigazoltuk Lanzafammét, előtte négy védővel álltunk fel” - pontosított a kapitány), kézenfekvő volt, hogy a válogatottnál is kipróbálja a formációt. Ugyanakkor sokan féltették a lépéstől, hiszen nemcsak kevés magyar klubcsapat alkalmazta a felállást, de a válogatott keretben sem akadtak sokan, akik a klubcsapataikban megszokhatták az egészen más követelményrendszert képviselő játékrendszert.

 
Fotó: MLSZ
 

“Amit egy klubcsapatnál 1-2 hónap alatt elér egy edző, ahhoz egy válogatottnál két évre van szükség. Nem tartom magam olyan edzőnek, aki ragaszkodik a kedvenc formációjához, én egyébként is inkább a játékfelfogásban hiszek, nem a hadrendben. Egyszerűen úgy gondolom, hogy a magyar válogatott játékerejének ez a futballfilozófia biztosítja a legnagyobb esélyt arra, hogy nemzetközi szinten is jó eredményeket érjen el. "Ebben a játékrendszerben lehet a leghatékonyabban védekezni, ugyanakkor lehetőséget biztosít, hogy nagy számban érjenek fel a játékosaink a támadásokkal is.”

“2018-ban Finnország, egy évvel később Szlovákia ellen próbáltam ki a rendszert, de ahogy említettem, az egészen másfajta automatizmusokkal járó játék elsajátításához egy válogatott esetében évekre van szükség. Nekem is kellett az idő, hogy pontosan felmérjem, ki hogyan illeszkedik a rendszerbe, és akadt is olyan játékos, aki nem tudta komfortosan érezni magát benne. A válogatottnál annyira fontos a csapategység, hogy a kiválasztásnál nem fókuszálhatunk pusztán arra, mennyire technikás egy futballista. Nekünk csapatemberek kellenek, akik nemcsak vallják a lefektetett alapelveket, de hisznek is bennük.”

 
Fotó: MLSZ
 

“Kijelöltünk egy utat, és arról nem térünk le, mert a stábbal együtt úgy gondoljuk, ez a csapatunkhoz leginkább illő játék. Soha nem a döntetlenre készülünk, mindig a győzelem a célunk, akárhol játszunk is. Ha védekeznünk kell, védekezünk, de minden lehetőségre le kell tudnunk csapni, amikor nyomás alá lehet helyezni az ellenfelet."Én magam a támadófutball hívének vallom magam, azt szeretem, ha a csapatom közönségszórakoztató játékkal győz. De ahhoz, hogy a magyar válogatott eredményes legyen, a legfontosabb mindig a játékunk egyensúlya.”

Arccal Izland felé

Amellett, hogy a Nemzetek Ligájában jól mutatunk a tabella második helyén, a legfontosabb októberi célt is teljesítette a csapat: Bulgária legyőzésének köszönhetően november 12-én a Puskás Arénában küzdhetünk meg az Európa-bajnoki szereplésért Izlanddal. A mérkőzés esélyesei nem mi vagyunk, az északiak minden ranglistán megelőznek minket, de Rossi szerint az esélyek a szófiai meccs előtt sem sokat számítottak.

“Nem lehetett velünk Szoboszlai Dominik egy kulcsfontosságú idegenbeli mérkőzésen, mégis szinte nyugodt, már-már zavartalan győzelmet tudtunk aratni. Szerintem a bulgáriai egy 50-50-es meccs volt, a legfontosabb pillanatokból mi jöttünk ki jobban, ezért tűnhetett kívülről könnyűnek a győzelmünk. Nem volt az, és nagyon nem lesz az Izland elleni mérkőzés sem.”

 
Fotó: MLSZ
 

“Az elmúlt két év legfontosabb mérkőzését játsszuk Izlanddal. Örülök az eredményeknek, amiket az utóbbi időben elértünk, de egyrészt igazán ez a meccs számít, másrészt az ellenfeleink egészen más játékot játszottak, mint amilyet Izland fog, úgyhogy következtetéseket ne vonjunk le belőlük."Ahogy mondtam, szeretem a szép játékot, de az Eb-playoffban semmi más nem fog érdekelni, csak a győzelem” - vallotta be mosolyogva Rossi.

“Nem csak mi állunk hozzá így az elmúlt hetek mérkőzéseihez, hanem leendő ellenfelünk is. Izland is már fél szemmel ránk figyel, hiszen három védővel játszott Belgium ellen a Nemzetek Ligája A-csoportjában, ami egyáltalán nem szokásuk. Ez most akár annak is szólhat, hogy Budapesten megpróbálhatják tükrözni a felállásunkat, mert általában 4-4-2-es játékrendszerben lépnek pályára.”

 
Fotó: MLSZ
 

“Ismerjük Izlandot, tisztában vagyunk az erősségeikkel, és tudjuk, mire számíthatunk tőlük. Nehéz ellenük játszani, és vannak kiváló egyéni képességekkel rendelkező futballistáik, bár ezt mostanában megszoktuk, hiszen a 380 millió euróra taksált Szerbiát is legyőztük úgy, hogy a mi válogatottunk értékét 60 millióra becsülik. Nem azon fog múlni, kinek van több topligás játékosa, hanem azon, hogy ki tudja érvényesíteni az akaratát azon az estén.”

“Hogy mi kell a győzelemhez? Nos, ha mondjuk a törökök elleni, idegenbeli meccs első 60-70 percében mutatott játékot tesszük a pályára a Puskás Arénában, akkor nem hiszem, hogy vesztesen hagyjuk el a pályát. "Az a feladatunk, hogy taktikailag és mentálisan olyan állapotba hozzuk a csapatot, mint azon a meccsen. Ha ez sikerül, nagy bajunk már nem lesz” - merengett Marco Rossi.

“Amikor elfogadtam a szövetség felkérését, azzal a céllal láttam neki a munkának, hogy nyomot hagyjak a magyar labdarúgás történelmében. Egy olyan gazdag futballkultúrában, mint a magyar, ez nem könnyű feladat, de úgy érzem, ha sikerülne kiharcolnunk az Eb-szereplést, már lépnék felé egy nagyot.”

MOL Sportágak
MOL Csapat