Sallói a nehéz feladatot szereti, a lehetetlent imádja

2021. augusztus 17. kedd 10:57

A MOL Fehérvárhoz ezer szállal kötődő, ősvidista Sallói István akkor is elvállalta volna a sportigazgatói posztot, ha a Vidi egészen más célokért küzdene. Interjú.

“Olyan még nem volt, hogy egy átigazolási időszakban két csapatot kellett összeraknom” - mondta a MOL Csapatnak széles mosollyal Sallói István, aki a ZTE sportigazgatójaként kezdte meg a nyarat, menet közben viszont nevelőklubjához, a MOL Fehérvárhoz igazolt.

“A feladat egyáltalán nem könnyű, hiszen amellett, hogy példátlan sérüléshullám sújtja a csapatot, még néhány fontos igazolás is elmaradt, ezért most alaposan besűrűsödött az átigazolási szezon utolsó néhány hete."Boldog vagyok, hogy újra itt lehetek Fehérváron, húsz éve várok erre a lehetőségre. Akkor is azonnal igent mondtam volna, ha más célokért kellene küzdeni a nevelőegyesületemmel, de így hogy trófeákért kell harcolnunk, még motiváltabbá tesz, mert sikerorientált ember vagyok és szeretem a kihívásokat."Bármilyen nehéz is a feladat, örömmel állok elébe” - mondta a klubhoz ezer szállal kötődő Sallói.

Amit a csapatépítésről nem tud a szurkoló

A MOL Fehérvár elmúlt két szezonja kevés sikerélményt hozott, a csapat nem tudott trófeát szerezni, a bajnokságban nem sok esélye volt a Ferencváros ellen, a kupában pedig egy döntő és egy elődöntő jött csak össze, és a 2018-as Európa Liga-csoportkörös szereplés óta a nemzetközi porondon sem aratott zajos sikereket a fehérvári klub.

“Tizennégy évesen, pont negyven évvel ezelőtti igazoltam a Videotonhoz, azóta vagyok a csapat szurkolója. Kívülről úgy láttam, hiányzik a tűz és az a szenvedély a csapatból, ami a sikeres csapatok lételeme, ezért a csapatnak vérfrissítésre van szüksége az öltözőben, kellenek új arcok, akik új lendületet és komoly versenyhelyzetet hoznak a csapatba.”

“Amikor nyilvánosságra került a kinevezésem, egy barátom azzal gratulált, hogy “végre nem tüzet kell oltanod”, amin csak nevetni tudtam, hiszen a Vidinek jelen pillanatban alig egy csapatnyi felnőtt játékosa van. A gondok komolyak, de a stábbal is egyeztetve megbeszéltük, hogy igyekszünk erősíteni még ebben a pár hétben de a kapkodni sem szeretnék mert annak hosszú távon csak negatív következményei lehetnek.”

 
Fotó: MOL Fehérvár
 

“A szurkolók azonnal sztárigazolásokat szeretnének látni, és nincs is ezzel semmi gond, de kell egy kis türelem, hogy belülről is érezzem a csapat dinamikáját, Szabics Imre edzői elképzeléseit, mert csak úgy tudunk megalapozott döntéseket hozni. - szögezte le Sallói.

Folyik a csapat megerősítése

A sportigazgató érkezése óta a MOL Fehérvár két játékost jelentett be, az ukrán válogatott középpályás, Jevhen Makarenko, illetve a gambiai csatár, Lamin Jallow érkezett a csapathoz. Az átigazolási szezon elején a Vidi már bejelentette a Fraditól érkezett Marcel Heister, Szendrei Norbert, valamint a cseh Michael Lüftner megszerzését. Sajnos a cseh játékos a második tétmeccs 11. percében meg is sérült.

 
Fotó: MOL Fehérvár
 

“Nagyon fontos a sportigazgató és a vezetőedző között a megfelelő összhang, hogy egy irányba haladjunk az igazolásokkkal és játékfilozófiával. Szerencsére Szabics Imrével nem nulláról kezdjük a közös munkát, mert nemcsak ismerem, de jó munkakapcsolatunk is volt már a válogatott mellett."Nyilván ez most egy egészen más felállás, mint ahogy a válogatottban dolgoztunk, de akkor és azóta is sokat beszéltünk és vitatkoztunk futballról. Az a tapasztalatom, hogy akivel jókat lehet vitatkozni sértődés nélkül, azokkal dolgozni is jól lehet, mert a konstruktív viták előrevisznek."Imi most a vezetőedző, és nekem az ő szemével kell játékosokat keresnem, hiszen ő fogja őket a csapatba, a csapat játékába illeszteni. Ez a folyamat nem megy egyik napról a másikra, és nem is az a terv, hogy 2021 nyarán véglegesítsük a keretet.”

 
Fotó: MOL Fehérvár
 

“Három átigazolási időszakban gondolkodunk, most nyáron csak tűzoltásra lesz időnk, aztán az őszi tapasztalatokkal télen újra bele tudunk nyúlni komolyabban a csapatba, jövő nyáron pedig reményeink szerint már csak egy kis korrekcióra lesz szükség, hogy készen álljunk az európai kupaszereplésre és a bajnoki címért is reálisan küzdhessünk” - magyarázta Sallói.

A tervek nem lettek szerényebbek

Már megy a 2021/22-es szezon (a Vidi két döntetlennel kezdett), így tényleg menet közben kell a csapat keretéhez nyúlnia az új sportigazgatónak, de a célok nem változtak jelentősen.

“Vannak komoly céljaink őszre, az idei szezonra, illetve a következő évekre nézve is. Azt látni kell, hogy a Fradi lépéselőnyben van a MOL Fehérvárral szemben, ezért őszre csak annyit tűztünk ki célul, hogy maradjunk lőtávolban az FTC-vel, ami nyilván nem azt jelenti, hogy nem fogunk mindent beleadni, de a sérültek felépülésével és további új igazolásokkal, tavaszra már ütőképesebb csapatunk lesz. A második hely visszaszerzése mindenesetre elvárás a csapattal szemben.”

 
Fotó: MOL Fehérvár
 

“A hosszabb távú cél pedig az, hogy a MOL Fehérvár bajnok legyen, bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe, és mindezt úgy tegye meg, hogy a 25 fős keretből legalább tíz játékos magyar."

Én ehhez azt tettem hozzá, hogy mindig lesz a keretünkben egy saját nevelésű játékosunk, amivel inspirálni szeretném a saját utánpótlás játékosainkat, hogy igenis el lehet jutni a felnőtt csapatig, megfelelő tehetséggel, akarattal és szorgalommal - mondta Sallói, aki annak idején az U14-es korosztálytól kezdve végigjárta a teljes szamárlétrát a Vidinél.

Ezek a célok jelen pillanatban elég távolinak tűnnek, de a sportigazgató szerint ez nem baj. “Édesanyám mondta mindig, hogy az embernek szüksége van elérhetetlen célokra, mert míg azokért küzd, sok minden más jó is történhet vele. Egyelőre átigazolási szezonról átigazolási szezonra haladva megyünk előre, de nincs kétségem, hogy egyre jobbak és jobbak leszünk” - zárta a gondolatait Sallói.

MOL Sportágak
MOL Csapat