Schäfer szerint már Anglia sem becsülhet le minket

2021. augusztus 27. péntek 11:03

Ahogy a németek hazai pályán a döntetlenért kapartak a magyarok ellen, az üzenet volt az angoloknak is - véli Schäfer András. A keretszűkítés után beszélgettünk a középpályással.

Egy évvel ezelőtt még egészen más hangulatban várta a kerethirdetést Schäfer András (“akkor még az U21-ért is izgulnom kellett”), mint most. A DAC középpályásával sok minden történt az elmúlt egy évben, nemcsak bemutatkozott a felnőtt válogatottban, de az Európa-bajnokságon alapembere volt Marco Rossi csapatának, sőt a németek elleni góljával a továbbjutás küszöbére lőtte a magyarokat.

“Egy dolog nem változott: továbbra is óriási megtiszteltetésnek veszem, ha meghívnak a válogatottba” - mondta a MOL Csapatnak a kerethirdetés után a középpályás. “Nincs ennél nagyobb elismerés, számomra mindig is a válogatott jelentette a csúcsot. Ugyanakkor köszönöm a bókot, de egyáltalán nem tekintem magam alapembernek, még ha igaz is, hogy jól sikerült számomra az Európa-bajnokság” - tette hozzá Schäfer.

Kemény menet lesz

Az Európa-bajnokság eufóriája után újabb komoly kihívások várják a válogatottat. Az Eb-döntős angolokkal, majd Andorrával hazai pályán, Albániával idegenben találkoznak Schäferék a világbajnoki selejtezősorozatban.

“Az Eb-döntős, vb-elődöntős angolokkal szembeni csata hasonlóan intenzívnek ígérkezik, mint az Eb-meccsek, és szerencsére ezúttal is ott lesz mögöttünk a teltházas Puskás Aréna közönsége."Mondanom sem kell, nem mi vagyunk az esélyesek, de a németek és a franciák ellen sem mi voltunk, mégis sikerrel zártuk a két Eb-meccset.”

 
Fotó: UEFA.com/Facebook
 

“Az angolok biztosan győzni jönnek Budapestre, de biztosan nem becsülnek le minket. Rendkívül nehéz feladat vár ránk, vélhetően nem nálunk lesz többet a labda, és nem mi fogjuk folyamatos tűz alatt tartani az angol kaput, de ha a saját erényeinket felvonultatjuk, azaz szervezettek, elszántak és kompaktak leszünk, akkor komoly gondokat okozhatunk nekik. Az esélyekről felesleges beszélni, mindenki tudja, mekkora különbség van a két csapat között, de minket ez eddig sem érdekelt senki ellen, és ezután sem fog” - szögezte le a DAC középpályása.

“Ki kell mondanunk, hogy Andorrát vernünk kell, és őszintén szólva engem az sem érdekel, hogy 1-0-ra, vagy 6-0-ra nyerünk ellenük. Albánia már más tészta, mert ahogy olvasom, a szurkolók közül sokan elvárják tőlünk a győzelmet Tiranában. Nekik üzenem, hogy egyrészt Albániában borzasztó nehéz nyerni, és ezt nálunk jóval magasabban jegyzett csapatok is megtapasztalhatták az utóbbi időben, másrészt az albán válogatott védelme a Serie A-ban játszik.”

 
Fotó: MLSZ
 

Utóbbiban nem téved a válogatott középpályás, az albán keretben ott lesz Berat Djimsiti, aki a BL-ben szereplő Atalanta stabil kezdője, a Roma játékosa, Marash Kumbulla, az Empoli védője, Ardian Ismajili, illetve az idén feljutott Salernitana játékosa, Frederic Veseli. Arról nem is beszélve, hogy a több játékost is ad az albán keretbe a spanyol, a francia és a török bajnokság.

“A célunk természetesen az, hogy kedvező eredményt érjünk el mindhárom selejtezőn. Hogy ez számszerűen mit jelent, azt egyelőre nehéz megmondani, például az angolok elleni meccs is alakulhat úgy, hogy már egy döntetlen miatt is bosszankodik az ember. "Pár éve ez a kijelentés még nevetséges lett volna, de miután az Európa-bajnokságon a németeknek kellett teperniük ellenünk a döntetlenért, talán elhiszik nekem, hogy komolyan mondom” - tette hozzá széles mosollyal a középpályás.

Kellene a sikerélmény

Schäfer - bár a bajnokság elején egy irgalmatlan nagy gólt is a közösbe tett a szlovák bajnokságban - a DAC-cal nem a legszerencsésebben kezdte meg a bajnoki szezont. A bajnokesélyesnek vélt dunaszerdahelyiek csak vergődnek, nem jönnek az eredmények a Fortuna Ligában, illetve Európából már ki is esett a csapat.

 
Fotó: FC DAC
 

“Mi is jobb rajtra számítottunk, de nincs pánik a csapat háza táján. Nagyon fiatal csapatunk van, például én a 22 évemmel a rutinosabb játékosok közé tartozom, így természetes, hogy akadnak gondok. Hozzá kell tennem, elég pechesek is vagyunk, mert miközben játékban nem teljesítünk rosszul, domináljuk a meccseket, az ellenfelek kontrái valahogy mindig utat találnak a kapunkig. De nem aggódom, hamarosan megfordul a széljárás, és rendben leszünk” - szögezte le.

“A csapattal együtt az én teljesítményem is hullámzó volt, a bajnokság elején jól ment, érezhető volt, hogy tart a nyári Eb lendülete, de az utóbbi fordulókban nekem is voltak gyengébb meccseim. Ennek ellenére készen állok a játékra, és ha Marco Rossi bizalmat szavaz nekem, szokás szerint mindent kiteszek majd a pályára.”

 
Fotó: MLSZ
 

“Természetesen nagyon szeretnék a kezdőcsapatba kerülni, de ez most más helyzet, mint az Eb-n. Tulajdonképpen klubtársam, Kalmár Zsolti kivételével most mindenki egészséges, és kiváló játékosokkal kell megküzdenem a csapatba kerülésért."Az egészséges rivalizálás fontos része a csapatunk fejlődésének, és ez a nyáron is látszott, hiszen bárki állt be a csapatba az Eb-n, mindenki hozzá tudott tenni. Ez a mi igazi erősségünk” - zárta a gondolatait Schäfer.

MOL Sportágak
MOL Csapat