Schön Szabi tudja, mi kell egy komoly kupameneteléshez

2022. szeptember 16. péntek 09:39

A Vidi nyári szerzeménye az MTK-val már tett csodát a kupában, most a MOL Fehérvárral kimondott cél, hogy végigmenjen az úton a MOL Magyar Kupában.

A nyári transzferszezon egyik fehérvári sztárigazolása a válogatott Schön Szabolcs volt, a villámgyors szélső szerződtetése ráadásul kettős célt szolgált: ahogy Sallói István sportigazgató elmondta a MOL Csapatnak, egyrészt sebességet kerestek a szélekre, másrészt egy erős magyar mag kialakítása is cél volt a MOL Fehérvárnál. Innentől kezdve szinte magától értetődő, hogy az egykori MTK-játékos a koronázóvárosban kötött ki.

“Igaz, nem vagyok régóta a Vidinél, de már tökéletesen beilleszkedtem, és nagyon jól érzem magam Székesfehérváron” - mondta a válogatott szélső a MOL Csapatnak. “Örülök, hogy itt lehetek, alig várom, hogy jó játékkal segítsem a Vidit és persze felhívjam magamra a szövetségi kapitány figyelmét, hiszen a hazaigazolásom legfontosabb motivációja az volt, hogy Marco Rossi szeme előtt legyek.”

A Kupa nagyon fontos cél

Schön két bajnokin már pályára lépett, a harmadik meccse pedig egy kupameccs lesz. A MOL Fehérvár a tavaly még másodosztályú, idén azonban az NBIII-at erősítő III. Kerületi TVE-vel találkozik a legjobb 32 közé jutásért, és a válogatott szélső biztos benne, hogy a Vidi ott lesz a következő körben.

 
Fotó: MOL Fehérvár
 

“Tudom, hogy az óbudaiaknál a Vidi egyik legendája, Juhász Roli a sportigazgató és hogy egyébként is több játékosnak van fehérvári kötődése, de ez most semmit nem fog számítani. Mi vagyunk a továbbjutás esélyesei és a pályán is bizonyítani akarjuk, hogy jobb csapat vagyunk. Fontos cél a Magyar Kupa számunkra, ennek szellemében készülünk a hétvégi fordulóra.”

Ha már a kupasorozat szóba került, Schön nagyon is tudja, milyen komoly menetelést bemutatni a MOL Magyar Kupában, ráadásul ebben tettestársa a Vidi jelenlegi edzője, Michael Boris is, aki két éve az MTK-t vitte egészen az elődöntőig.

“2020-ban másodosztályú csapatként jutottunk az elődöntőbe a Magyar Kupában az MTK-val. Akkor is azt éreztük, hogy a kupasorozatban tényleg bármi megtörténhet, bár akkor még az elődöntőt kétmeccses párharc döntötte el. "Nyilván nem mi voltunk az esélyesek a Honvéd ellen, mégis oda-vissza 0-0-ra végeztünk a kispestiekkel, és csak büntetőkkel maradtunk le a döntőről.”

“Idén a bajnokságban is az a célunk, hogy az érmekért harcoljunk, a Magyar Kupában pedig szeretnénk végig menni az úton. Sok függ a sorsolástól is, de a döntő a célunk!” - szögezte le Schön.

Borisszal megtalálják a megoldást

A Vidi nem kezdte jól a bajnokságot, a csapat már négy vereséget szenvedett és - egy meccsel kevesebbet játszva - csak a 7. helyen áll az NBI-ben. Schön a bajnokság kezdete óta figyelemmel kíséri a MOL Fehérvár meccseit, és magabiztosan kijelentette, hogy a rossz időszakot maga mögött hagyta a csapat.

“Amikor egyből a felkészülés után szerda-szombat ritmusban kell játszani, az soha nem könnyű, és a nemzetközi és bajnoki szereplés közti különbség is mutatta, melyik volt a fókuszban augusztusban. "A playoff elérése, illetve a kölni győzelem komoly bravúr volt, de a bajnokságtól vette el az energiákat, és ez meg is látszott az eredményeken. Ennek azonban már vége.”

 
Fotó: MLSZ
 

“Néhány hete már együtt dolgozom a csapattal, és azt kell mondjam, nagyon jó közösség alakul ki Fehérváron. A koncentráció a meccseken még nem tökéletes, de nagyon jól dolgozik együtt a keret, mindenki egy irányba húz, ezért biztos vagyok benne, hogy lerázzuk magunkról a rossz rajtot, és elindulunk felfelé a tabellán is.”

Hol a helye a Vidiben?

Michael Boris alatt a Vidi egy ideje 3-4-3-as felállásban játszik, és ebben a formációban a szélek bejátszása a szárnyvédők feladata. Megkérdeztük Schönt, hol látja a helyét a kezdőcsapatban, illetve lesz-e olyan formációja a MOL Fehérvárnak, ahol kulcsszerep jut a támadó szélsőknek.

 
Fotó: MOL Fehérvár
 

“Nem az ismeretlenbe érkeztem, hiszen Borisszal már az MTK-nál is ezt a felállást játszottuk. Az a legfontosabb, hogy olyan stratégiát találjunk, amire az ellenfelek nehezen találnak ellenszert, a csapat játéka a fontos, nem egyes játékosok pozíciója. Én jól ismerem ezt a játékrendszert, és könnyen megtalálom benne a helyemet, de ez csak akkor számít, ha közben a csapat jól játszik és nyer.”

“Sokra hivatott csapat a MOL Fehérvár, és úgy gondolom, ezt idén be is fogja tudni bizonyítani. "Nagy céljaink vannak mindkét hazai sorozatban, és ha még kell is egy kis idő az összecsiszolódásra, szerintem nagyon is jó szezonunk lesz. Ezért dolgozunk minden nap” - zárta a gondolatait Schön.

A MOL Fehérvár-III. Kerületi TVE mérkőzést a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójának második játéknapján, szeptember 18-án, vasárnap 15.00-tól rendezik Óbudán.

MOL Sportágak
MOL Csapat