Szélesi: Most már nem vághatnak nyakon poénból a játékosok

2017. november 09. csütörtök 10:20

Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány olyan szépen építi edzői pályafutását, ahogy játékosként lépegetett előre a ranglétrán, de esze ágában nincs elszállni a sikerektől. Telkiben beszélgettünk a fiatal szakemberrel.

Szélesi Zoltán szép lassan az utóbbi évek egyik legszebb magyar futballkarrierjét építette fel. Ha csak azt nézzük, hogy alig két évvel a visszavonulása után már a felnőtt válogatottat készítheti fel két barátságos mérkőzésre, már önmagában ez szép teljesítmény, és még nem beszéltünk arról, mit ért el játékosként, és utána utánpótlásedzőként is.

“Kellett a csillagok szerencsés együttállása is ahhoz, hogy most ott tartsak, ahol, de azért úgy gondolom, a játékospályafutásom, illetve az azt követő edzői munkáim is sokat nyomtak a latban, amikor felkértek ideiglenes kapitánynak” - mondta Szélesi, aki játékosként két topbajnokságban, a németben és a franciában is játszott, és tagja volt a Debrecen Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutott csapatának is.

 
Az egykori védő szerint azonban ezeknél többet számított az U17-es válogatottal elért eredmények. “Kétszer is sikerült szép sikert elérnem a 17 éves csapatunkkal, a nyári U17-es Eb-n hatodik helyen végeztünk, a mostani korosztállyal pedig 9 ponttal, 100 százalékos teljesítménnyel, csont nélkül jutottunk be az elitkörbe.”

Milyen edző Szélesi Zoltán?

“Nem nagyon szeretek magamról beszélni” - szabódott Szélesi, de azért kulcsszavakat megosztott velünk. “Mindenekelőtt következetes, precíz, céltudatos és fegyelmezett embernek tartom magam. Háklis vagyok arra, hogy minden a tervek szerint menjen, nem tolerálom a késést, a lazaságot, ha munkáról van szó. Ezeket a tulajdonságokat jelentős részben még otthonról hoztam, de Németországban is sok ragadt rám, sokat formálódtam ebben a tekintetben.”

“Tanulok és fejlődöm jelenleg is, és közben a tapasztalataimból igyekszem minél többet átadni a játékosaimnak. Sok kiváló szakember mellett dolgozhattam, ezért nem is szeretnék senkit kiemelni. Mindenkitől tanultam valamit, kitől csak jót, kitől pedig azt, hogy mit nem szabad csinálni - tette hozzá Szélesi.

 
“Arról, hogy szakmailag milyen játékot tartok elfogadhatónak a csapatomtól, talán az U17-es meccseinkből több kiderült, hiszen a válogatott mellett pályedző voltam. Nyilván volt véleményem, ha Storck úr megkérdezett, elmondtam, ha nem, nem. Ez a mostani egy speciális helyzet, két meccsünk van a csapattal rövid idő leforgása alatt, így csak impulzusokat tudok adni nekik. Ennek ellenére természetesen nagyon komolyan veszem a feladatot, és remélem, a fiúk is így lesznek vele, mert abból nem engedek, hogy a játékosokkal begyakorolt elképzeléseimet viszontlássam a pályán.”

Kell a megfelelő kollektíva

Szélesi elmondta, számára nagyon fontos a megfelelő kollektíva létrehozása, mert ha ez nincs meg, sokkal nehezebb egy edző dolga. “Nem mondom, hogy 11 barátnak kell a pályán lennie, de az elengedhetetlen, hogy értsék és érezzék egymást a játékosok. Ezért szervezünk  közös programokat, és ezért volt itt látogatóban a három legendás játékos [Gera Zoltán, Király Gábor és Juhász Roland látogatta meg a csapatot]. Kicsit bele kell nyúlni a csapat életébe, hogy tényleg sokat legyenek együtt, nem szabad hagyni, hogy egyedül elvonuljanak a fiúk a telefonjukat nyomkodni, vagy filmet nézni”

Szélesinek annyiból feltétlenül speciális a helyzete, hogy korábban pályaedzőként dolgozott a csapattal, most pedig - ideiglenesen - a kapitányuk lett. “Most nem vághatnak nyakon csak úgy poénból a játékosok az edzéseken, és én sem tehetem meg ezt velük. Ez most egy más helyzet, de a játékosok ismernek, tudják, milyen vagyok, így nincs különösebb gond az ismerkedéssel.”

 
“De engem nem változtat meg, hogy most más a posztom. Egyébként sem vagyok ilyen típus, és nincs is okom elszállni, hiszen ez egy átmeneti megbízatás, két meccsre szól” - tette hozzá Szélesi.

Kemény ellenfelekkel játszunk

A magyar stáb - még Bernd Storck irányítása alatt - kötötte le a két válogatott mérkőzést, de nem csak az időközben beállt helyzet miatt számíthat nehéz meccsre a magyar csapat. Luxemburg mindenkire veszélyes ellenfél (vb-selejtezőn pontot raboltak Párizsban a franciáktól), akit azonban a közvélemény szemében kötelező legyőzni, Costa Ricára pedig kiváló csapattal, sztárjátékosokkal érkezik hozzánk. Ellenük nagy segítségünkre lehet hazai pályán a szurkolótáborunk, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy sokan kilátogatnak a mérkőzésre."

“Én azért úgy gondolom, a magyar emberek szeretik és követik annyira a futballt, hogy tudják, két nehéz mérkőzés vár a csapatunkra. Luxemburgot sem szabad egy pillanatra sem lebecsülni, Costa Rica pedig kiváló csapattal, sztárjátékosokkal érkezik hozzánk.”

 
“Két jó meccs áll előttünk, Luxemburg ellen dominálni szeretnénk, de készen kell állnunk, mert egy nagyon veszélyes kontrázó ellenfél vár ránk, Costa Rica ellen egészen más meccsre kell készülnünk, vélhetően ők akarják majd irányítani a játékot, így ott majd elsősorban arra leszek kíváncsi, mennyire tudunk szervezetten védekezni, és tudunk-e gyors, hatékony kontratámadásokat vezetni.”

Beleszólt-e a munkába Georges Leekens?

Az interjú után Szélesi és a játékosok közös sétára indultak, ahova velük tartott a válogatott következő, immár végleges kinevezéssel bíró kapitánya, Georges Leekens. A belga szakember tehát ott van a csapattal, mondhatjuk, végigcsinálja a felkészülést a játékosaival, de Szélesi leszögezte, a munkába egyáltalán nem szól bele.

“Az elnök úr is közölte, ez a két meccs az enyém, az én felelősségem a csapat összeállítása és felkészítése, hiszen Leekens úr még csak most ismerkedik a játékosokkal, a játékunkkal, az NBI.-gyel, sőt még Telkiben is új számára minden. Természetesen mindent egyeztetek vele, megosztom vele a tapasztalatokat, mindenben segítem a munkáját” - mondta Szélesi, aki - ugyan ez még egyelőre nem hivatalos - valószínűleg marad a stábban a belga kapitány érkezése után is.

 
“A legfontosabb a magyar csapat fejlődése, így bár csak két meccsre ugrom be, nekem is az a feladatom, hogy a következő selejtezősorozatra a lehető legjobban felkészítsem a csapatot.

Nincs két egyforma edző, természetesen nekem is kicsit mások az elképzeléseim, mint az előző kapitánynak, ezt azzal is jeleztem, hogy nem CTRL + C-vel hívtam össze a legutóbbi keretet. Ugyanakkor ha Leekens úr hasonlóan látja majd a dolgokat, annak örülök, mert jó visszajelzés. De ez az egész nem rólam, vagy bármelyik kapitányról szól. Csak az számít, hogy a csapat fejlődjön, kiszolgálja a közönségét, és harcban legyen a megfogalmazott célokért. Ha ez sikerül, mindannyian ugyanúgy fogunk örülni neki.”

MOL Sportágak
MOL Csapat