HERCZIG NORBERT

2017. május 30. kedd 16:58

Született: 1975. szeptember 21.
Magasság: 182 cm
Súly: 85 kg
Csapat: Skoda Rally Team Hungaria
Autó: Skoda Fabia R5

Sikerei: háromszoros abszolút országos bajnok (2009, 2015, 2016), háromszoros abszolút országos bajnoki második helyezett (2012, 2013, 2014)

A ralit fiatalkori önmegvalósítás miatt kezdte el. Első sikereit 1999-ben érte el, az A6 géposztályban harmadik helyen végzett, majd folyamatosan lépdelt előre. 2004-ben az abszolút bajnokságban a negyedik lett, 2007-ben pedig harmadik lett összesítésben. 2009-ben szerezte meg első bajnoki címét egy Subaru Imprezával Baranyai László navigátorral, majd 2015-ben és 2016-ban már Skoda Fabiával lett a legjobb a hazai mezőnyben, Igor Bacigál partnereként.

Példaképe Carlos Sainz, de kedveli Petter Solberget is. Kedvenc hazai pályája a veszprémi és a mecseki, álma pedig az, hogy a világbajnokságon a finn és a német ralin induljon.

2016-ban a MOL saját fejlesztésű MOL Racing Fuel RST (Ralley Standard) névre keresztelt versenyüzemanyagával nyerte meg a hazai bajnokságot, és 2017-től a MOL-csapat tagja.

MOL Sportágak
MOL Csapat