Babos: párosban világelsők akarunk lenni

2018. február 07. szerda 13:37

A 24 éves teniszezőnő minden bizonnyal eddigi pályafutásának csúcsára ért. A MOL sajtóbeszélgetésén látottak és hallottak alapján bizakodhatunk, valódi korszakváltásról van szó.

Babos Tímea kirobbanó formában van. A MOL-Csapat teniszezőnője 2018 első hónapjaiban huszonkét helyet javított egyéni világranglista helyezésén. Meghódította Ausztráliát, megnyerte első Grand Slam trófeáját párosban, vegyespárosban pedig csak a döntőben talált legyőzőre. Itt azonban nem volt megállás, Tímea februárban a tajvani WTA-tornán győzedelmeskedett egyéniben. A 2018. február 7-ei MOL sajtóbeszélgetésen a menetelés hátteréről és a jövőbeni tervekről kérdezte a szakma a páros világranglista 5. helyezett, szemmel láthatóan ragyogó klasszist.

 
Fotó: Hajdu András
 
Zajos siker

Épphogy véget ért az Australian Open január 28-án, már indulnia is kellett Tajvanba, ahol a 18 órás repülőút után másnap már egyéniben és párosban is játszania kellett. Nem volt megállás az év elejétől egészen a sajtótájékoztató pillanatáig. A kétnapos itthoni szusszanás után ismét folytatódik a hajtás, február 12-től már Dohában indul a Quatar Total Openen. Ilyen körülmények között még az örömteli pillanatokat sem könnyű teljes egészében feldolgozni, de visszatekintve Timi rendkívül pozitívan látja az elmúlt hetek eseményeit. Például azt, hogy sikerült változtatnia mentalitásán, és az eddigiektől eltérő módszereket alkalmaztak edzőjével, melyek beválni látszottak, ahogy azt az eredmények is mutatják. 

Arra a kérdésre sem tudott határozott választ adni, hogy a világbajnoki cím, vagy a Grand Slam páros győzelem áll-e közelebb a szívéhez. Előbbin három, utóbbin hat mérkőzést kellett játszania, de mindent egybevéve azt mondta, a Grand Slam trófeára talán jobban vágyott előtte. 

Amikor átnyújtják a kupát, Timi elmondása alapján borzasztó nehéz ott helyben viaskodni az érzelmekkel, és a közönség számára is befogadható módon prezentálni azokat, ám ennél is fontosabb, hogy a pályáravonuláskor képes legyen higgadt maradni. 

Ebben nagyon sokat segített a hűséges szurkolótábor, hiszen az itthon tapasztalható teniszláz a “nem csendes szurkolók” által hozzá is eljutott, még a miniszterelnök is gratulált neki.

  
Fotó: Hajdu András
 
Belső egyensúly

A 2018-as sikerek kulcsát Babos Tímea egyértelműen mentális képességeinek fejlődésében jelölte meg. 2017 végén a MOL-csapat versenyzője fogadalmat tett, megváltoztatja a mérkőzésekhez való hozzáállását. "A tavalyi idény végén az edzőmmel eldöntöttük, hogy másként dolgozunk a decemberi holtszezonban, mint korábban, és ez bejött. Javult a játékom és egyre sikeresebb lettem. Hihetetlen, hogy a január így alakult, és ilyen remek eredményekkel, élményekkel gazdagodtam" - mondta. A görcsös akaratot felváltotta az öröm, a játék élvezetének keresése.„Érzelmes lány vagyok, a mérkőzés során meg kell küzdenem a rám törő hangulatokkal” – vallott nevetve belső emócióról Babos.

A pozitív mentális változás, a belső egyensúly ugyanakkor nem tette szemlélődővé a 24 éves játékost, eddig soha nem látott harci kedvet ad neki a versenyeken. Grand Slam-győztesünk Tajvanban ideiglenes partnerével, a helyi Csan Hao-csinggel az oldalán a nyolcaddöntőben szetthátrányból tudott fordítani. „Ez egy évvel ezelőtt ez lehetetlen lett volna” – vallott Tímea. A mostani forma már egészen más. „Magabiztos voltam, egyesben és párosban is jól játszottam, a páros döntő pedig a legjobb meccsem volt az egész versenyen”.

 
Fotó: Hajdu András
 
Nincs megállás!

Babos Tímea elmondta, a francia nyílt bajnokságot megelőzően Dohában, Budapesten, Indian Wellsben, Miamiban, Rómában és Madridban is játszani fog. A magyar versenyző egyelőre nem tudja, hogy vegyes párosban indul-e a francia nyílt bajnokságon, de ha igen, akkor Bopanna oldalán szeretne versenyezni. Wimbledonban biztosan nem állnak rajthoz, az amerikai nyílt bajnokságon viszont igen. A sajtótájékoztatón a MOL-Csapat versenyzője nyíltan beszélt ambícióiról is, párosban a női világranglista első helyét, egyesben pedig a legjobb húsz közé kerülést jelölte meg célul 2018-ban. 

MOL Sportágak
MOL Csapat