Babos Timi a top20-ba vágyik az egyes világranglistán

2018. november 08. csütörtök 13:00

Babos Timi a MOL által szervezett sajtótájékoztatón mutatta be a magyar közönségnek új edzőjét, utána pedig válaszolt a MOL-csapat kérdéseire is. Jövőre irány a top20!

A MOL által szervezett sajtótájékoztatón mutatkozott be a magyar közönségnek Babos Timi új edzője, Nick Horvat, aki elmondta, 2019-ben már egyértelműen az egyes kerül a magyar páros világelső fókuszába. A cél nem szerény: az első húszba szeretne bekerülni a páros világbajnoki címét múlt héten megvédő soproni klasszis.

Természetesen a párost semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagynunk, de tudjuk, hogy egyesben van lehetőség a javulásra, a legfontosabb feladatunk pedig az, hogy közösen megtaláljuk azt az utat, amelynek mentén Timi konzisztens teljesítményt tud nyújtani" - mondta az edző, aki szeptember óta segíti Babos munkáját.

 
Timivel a váltás bejelentése után néhány órával beszélgettünk, és azóta is faggattuk azzal kapcsolatban, mennyit változott a munka Horvattal, de a világbajnok szerint majd az öthetes alapozással kezdődik el igazán a közös munka.

"Nagyon nyitott vagyok mindenre, amit Nick mond, bármire utasít, megcsinálom." Az eddigi közös munka annyit már alátámasztott, hogy jó döntés volt rá bízni a felkészítésemet, mert egy hullámhosszon vagyunk, jól működik az összhang az edzéseken" - mondta a sajtótájékoztató után a MOL-csapatnak Timi.

Nem ott a helye, ahol most van

A 25 éves soproni játékos azt mondta, november 19-én kezdik a felkészülést a következő idényre, de ezúttal a korábbi évektől eltérően többet fog Magyarországon edzeni, és csak néhány napra utazik el külföldre. "Párosban a jó eredmények elérését és a trófeák megszerzését tűztem ki célul, hiszen ezek magukkal hozzák a jó világranglistás helyezést is" - mondta Timi a sajtótájékoztatón, majd hozzátette: biztos abban, hogy a 61. helynél előrébb kellene lennie. Mint fogalmazott: "nem oda tartozom az egyéni világranglistán, ahol most vagyok".

 
Mint Timi elmondta, Horvat érkezésével a teljes stábja megújult, ütőpartnert és erőnléti edzőt is váltott. "Úgy éreztem, hogy pozitívabb szemléletre van szükségem, és sokkal jobbnak gondolom, ha nem arról beszélünk, milyen jó lehetnék, hanem arról, hogy mennyire jó vagyok" - indokolta meg az edzőváltást Babos, és kitért rá, hogy az új edzője elsősorban a hozzáállásával győzte meg.
 
 
"Párosban felértem a csúcsra: nyertem Grand Slamet, két világbajnoki címet, és vezettem a világranglistát, így most logikus lépés, hogy az egyesre fogunk koncentrálni. Ez egyébként edzésmunkában nem jelent nagy különbséget, hiszen eddig is egyes játékosnak vallottam magam, a párosra nem edzek, csak a technikai dolgokat csiszolgatjuk. A következő időszak nagy feladata lesz, hogy azokat a dolgokat, amiket párosban már magabiztosan, jó százalékkal megcsinálok, az egyes játékomba is átvigyük - mondta a MOL-csapatnak Timi.

A vb-címvédő idén már tapasztaltabb volt

Babos a párosban elért újabb vb-címről azt mondta, partnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal nagyon sokat javult a kapcsolata az utóbbi időszakban, és az idén először érezte igazán azt, hogy minden pillanatban "egy húron pendülnek."

 
"Azt mondanám, hogy én talán tapasztaltabb voltam, mint tavaly, Kristina pedig sok tekintetben élete legjobbját nyújtotta, a sikerhez pedig az is hozzájárult, hogy ezúttal mindkettőnk családja végig ott lehetett velünk Szingapúrban" - tette hozzá a teniszező, aki egyike annak a több mint 2000 fiatal sportolónak, akinek a felkészülését a 2006-ban indított Mol Alapítvány összesen 400 millió forint értékben támogatta.

Timi azóta már a MOL profi csapatának támogatását élvezi, és feltett szándéka, hogy ezt 2019-ben még jobb eredményekkel hálálja meg. "Biztos vagyok benne, hogy az új stáb segítségével még jobb játékos lehetek. Ehhez rengeteget kell dolgozni, de Nickkel jól működik a kémia, ezért nagyon optimista vagyok a következő szezont illetően - mondta Timi, majd a MOL-csapat érdeklődésére hozzátette, most még egy pár napig a pihenésé a főszerep, aztán egy öthetes felkészüléssel alapozzák meg a következő szezont.

"Idén már nem versenyzem, az év elején viszont az Australian Open előtt még két versenyen állok rajthoz. Egyesben biztos, párosban még nem tudom megmondani, de előfordulhat, hogy az most kimarad" - mondta Timi, aki címvédőként vág majd neki az AusOpennek párosban.

MOL Sportágak
MOL Csapat