Hosszú Katinka úszósapkája három milliót hozott beteg gyerekeknek

2017. szeptember 14. csütörtök 12:27

Hosszú Katinka úszósapkája a várakozásoknak megfelelően, könnyedén érte el a célként megfogalmazott 25 ezer like-ot (bőven túl is szárnyalta), így a Gézengúz Alapítvány 3 millió forintot vehetett át a MOL-t képviselő Szollár Domokostól és Hosszú Katinkától.

A Gézengúz Alapítványt 1990-ben létrehozó Dr. Schultheisz Judit gyermekorvos fogadta a Budakalászi Cseppek Házában a MOL-csoport kommunikációs igazgatóját, Szollár Domokost, és a vállalat által szponzorált sztárúszót, Hosszú Katinkát.  

A világklasszis úszónőnek kicsit idegen lehetett egy medence partján állni nadrágkosztümben, de pár perc után már egy koraszülött kislánnyal játszott a partról. Hosszú elmondta, mindig örömmel vesz részt jótékony célú kampányokban, kivált, ha születési sérült, vagy koraszülött kisgyermekekről van szó.

A világ- és olimpiai bajnok magyar klasszis a MOL-lal való együttműködés bejelentésekor jelentette be, hogy az aláírt úszósapkájáról készült képnek 25 ezer kedvelést kell kapnia, hogy a MOL három millió forintot adjon az alapítványnak. 

 

MOL Sportágak
MOL Csapat