Milák Kristóf: Magabiztos vagyok, de nem szálltam el

2017. augusztus 02. szerda 14:10

Milák Kristóf üstökösként robbant be, a mindössze 17 éves úszó a junior világbajnoki cím után a felnőtt világbajnokságon is óriásit ment, és ezüstérmet szerzett 100 pillangón. A MOL-csapat egyik legfiatalabb versenyzőjével beszélgettünk.

“Nem vagyok egy celeb típus, így kicsit furcsa nekem most, hogy ennyire felkapták a nevemet. De úgy gondolom, az én életemet nem változtatja meg különösebben a hirtelen jött siker” - mondta Milák a MOL-csapatnak.

Milák Kristóf csodát tett 100 méter pillangón

Milák Kristóf, MOL Csapat ifjú tehetsége, elképesztő hajrával ezüstérmet nyert 100 méter pillangón szombaton a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. A mindössze 17 éves Milák az előfutam és az elődöntő után harmadszor is junior világcsúcsot úszott, 50.62 másodperces idejével pedig tovább javította országos rekordját. A számot az amerikai Caeleb Remel Dressel nyerte, Cseh László ötödik lett.

Az ifjúsági úszó Európa-bajnokságon 200 pillén korosztályos világcsúcsot repesztő Milákról Selmeci Attila azt írta, “ez már felnőtt klasszisteljesítmény”, de talán még az edzője sem gondolta, hogy a 17 éves versenyző nem csak tapasztalatot szerezni megy a felnőtt világbajnokságra. Annak ellenére sem, hogy az 1:53,79-es idejénél a felnőtt mezőnyben is csak egy jobb idő akadt idén.

“Bennem volt ez a teljesítmény, de azt azért túlzás lenne állítani, hogy számítottunk rá. A felnőtt mezőny egészen más, és egy hazai rendezésű világbajnokság különösen nagy nyomással jár. Talán annyival volt könnyebb dolgom, hogy teher nélkül versenyezhettem Budapesten.”

A fiatal klasszis elmondta, jó versenyzőtípusnak tartja magát, bár a felnőtt világbajnokságon azért ő is izgult, többek között ennek tudta be, hogy a rajtja például nem sikerült tökéletesre. “Az alkatom mellett a neveltetésemnek is sok köze van ahhoz, hogy magabiztosan, de nem magamtól elszállva tudok versenyezni. Ezért a szüleimnek tartozom örök hálával, hiszen óriási áldozatokat hoztak, hogy nekem csak az úszásra kelljen koncentrálnom.”

Csak a keze ügyében levő feladatra figyel

Mindez olyan jól sikerült, hogy Milák nemcsak Cseh László országos csúcsát döntötte meg, de maga mögé utasította a magyar klasszis mellett az olimpiai bajnok Joseph Schoolingot is. “A verseny közben nem nézegettem jobbra-balra, az amerikaitól amúgy sem láttam volna semmit, viszont olyan lábvizet kaptam tőle, hogy elég nehéz volt koncentrálnom. Mindent beleadtam, és csak a célba ütéskor tudtam meg, hogy második vagyok - ennek volt köszönhető, hogy kicsúszott az a kis káromkodás, amit nagyon felkapott a közvélemény” - mondta Milák, akinek nem is a 100 a legfőbb száma, 200-on azonban Cseh és Kenderesi indult magyar színekben a vébén.

 
Milák tudja, hogy komoly kihívásokkal kell szembenéznie, amint megváltozik a teste a férfierő megjelenésével, de egyelőre ezzel még nem foglalkozik. Inkább a technikáját csiszolná, hiszen a bombasztikus eredmény ellenére nem volt mindennel elégedett a budapesti versenyen sem. “Van még min javítani: a rajtnál beragadtam, és a delfinezésemre is ráférne a fejlődés. Egyelőre nem is foglalkozom nagyon távoli dolgokkal, csak a kezem ügyében levő feladatokra koncentrálok.”

Vissza a fiatalok közé

Augusztus 23-án kezdődik a junior világbajnokság, így Miláknak nincs sok ideje pihenni, hiszen Indianapolisban is rajthoz áll majd. “A pihenésre majd később lesz időm, de még az idei programom sem tisztult le teljesen. A kapitány úr [Sós Csaba] azt mondta, a dániai rövidpályás Eb-n nem biztos, hogy számít azokra, akik a felnőtt világbajnokság mellett az utánpótlásversenyeken is elindultak. Meglátjuk, mennyi erő marad bennem, hiszen azért nagyon kimerítő az idei program, és a kapitány is jelezte, hogy vigyázni kell, ne terheljük túl magunkat.”

 
Milák nem csak a pillangóra koncentrál, más számokban is vannak kiemelkedő időeredményei. “100 és 200 gyorson is úsztam már figyelemre méltó időket, remélem, sikerül fejlődnöm minden számban, és más úszásnemben is megmutathatom magam a felnőtt mezőnyben.”
MOL Sportágak
MOL Csapat