A MOL újra a legsikeresebb magyar csapatsport szponzora

2022. június 23. csütörtök 10:48

A MOL és a pólószövetség együttműködési megállapodást kötött, amely alapján a 2022-23-as szezonban a vállalat ismét kiemelten támogatja a női- és férfi vízilabda-válogatottat.

A MOL és a Magyar Vízilabda Szövetség együttműködési megállapodása alapján a MOL a 2022-23-as szezonban a jelen és a jövő vízilabdás generációit is támogatja: a jelenleg is zajló FINA vizes világbajnokságon és a nyár végi, horvátországi Európa-bajnokságon a szövetség közvetlen támogatásával segíti a magyar női- és férfi vízilabda-válogatott felkészülését. Emellett hozzájárul az utánpótlásképzéshez és a fiatal tehetségek felkutatásához, valamint az úszólétesítmények fejlesztéséhez.

„Nagy öröm számunkra, hogy a MOL ismét ott áll a Magyar Vízilabda Szövetség, a magyar vízilabda mellett, hiszen saját területén mindkét szervezet kiemelkedő értékkel bír."Mindkét felnőtt válogatottunk a nemzetközi szűk elit tagja, ami a tehetség mellett elsősorban a rengeteg munkának, a sporthoz való hozzáállásnak, alázatnak köszönhető. "Ezt az erőfeszítésünket is látva csatlakozott hozzánk a MOL, amelyet jó eredményekkel igyekszünk majd meghálálni” – fogalmazott Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.

 
Fotó: MVLSZ
 

A MOL évek óta kiemelkedő támogatója a magyar sportnak. Jelen van népszerű csapatsportokban, mint a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, támogatja a motorsportot is. Az elmúlt években olyan világklasszis játékosok karrierjét segítette, mint Hosszú Katinka, Fucsovics Márton, Szilágyi Áron. A Magyar Vízilabda Szövetséggel való együttműködése sem előzmény nélküli, a korábbi években már segítette a válogatott munkáját, és az egyik legígéretesebb klubcsapat, a csupa magyar játékossal felálló OSC szponzora is.

“A magyar pólósok óriási eredményeket értek el az elmúlt évtizedekben és büszkévé tettek minket, magyar szurkolókat. Magam is világosan emlékszem, hogyan ugráltam a kanapén, amikor az athéni olimpia döntőjében a fiúk legyőzték Szerbia és Montenegró csapatát."Leírhatatlan érzés volt. A MOL fontosnak tartja azokat az értékeket és azt az elhivatottságot, amit ezek a sportolók képviselnek, és támogatásunkkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a jövő generációinak is legyen lehetősége legendás eredményeket elérni.” - mondta el Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

 
Fotó: MVLSZ
 

A magyar vízilabda - ahogy az elnök is kiemelte - mindig a szűk elit tagja volt, és ez most sincs másként. A férfi válogatottunk a két legutóbbi nagy világeseményen döntőt játszott, az Eb-t meg is nyert, a világbajnokság döntőjében pedig kikapott Horvátországtól. A közben megrendezett olimpián is jól szerepelt Märcz Tamás csapata, amely bronzéremmel tért haza Tokióból.

Hasonló a helyzet a női válogatottal is, hiszen Bíró Attila csapata is érmet hozott haza mindhárom nagy világversenyről. A döntőbe ugyan nem sikerült bejutni, de a barcelonai vébén, a budapesti Eb-n és a tokiói olimpián is elődöntőt játszott a csapat, amely végül bronzéremmel zárt.

 
Fotó: MVLSZ
 

A MOL személyes meglepetéssel is készült a FINA vizes világbajnokságon szereplő női és a férfi vízilabda-válogatott tagjainak: Hangvezérszurkoló elnevezésű kampányukban a drukkerek beküldhették saját, lelkesítő hangüzeneteiket a sportolóknak. Szurkoljunk együtt a magyar pólósoknak és a vizes világbajnokság összes magyar versenyzőjének!

Idén még egy Európa-bajnokság vár a két válogatottra, jövőre pedig megrendezik a fukuokai világbajnokságot, ami már a párizsi olimpia közvetlen kvalifikációs eseménye is. Hajrá, magyarok! 

MOL Sportágak
MOL Csapat