Nagy Viktor: Mindig a következő kell, mert az nincs meg

2018. május 11. péntek 14:41

Ha nem is olyan magabiztos, mint tavaly, a Szolnok azért ott van a végjátékban a bajnokságban és a BL-ben is. Nagy Viktorral beszélgettünk.

Azt nyilván lehetett tudni, hogy a Szolnoki Dózsa idén nem fogja tudni túlszárnyalni a tavalyi teljesítményét, hiszen annál nincs feljebb. A minden sorozatban címvédőként rajtoló pólósok nem állnak rosszul idén sem, van ahol már megvolt a címvédés, és még mindenhol megvan rá az esély, de azért kisebb-nagyobb hullámvölgyek jelezték, hogy emberből vannak a világverő csapat tagjai is.

“Sikerült többször is eléggé megnehezítenünk a saját dolgunkat” - dohogott Nagy Viktor, amikor a hullámzás okáról kérdeztük. “Azt azért látni kell, hogy sok minden változott tavaly óta a csapatnál, fontos játékosok távoztak, és ilyenkor mindig kicsit az építkezésről szól a következő szezon.”

A világklasszis kapus elmondta, voltak szélsőséges teljesítmények úgy pozitív, mint negatív előjellel is, de a lényeg az, hogy a csapat mindig megtalálta a kiutat a nehéz helyzetekből. “Kicsit furcsa ez a mostani helyzet, mert őszintén mondom, én sem tudom, mire számíthatok egy-egy meccsen a csapattól. Mondok egy példát: idén vertük már meg kilenc góllal is az Egert, de a Bajnokok Ligájában oda-vissza kikaptunk tőlük.”

Egyenesbe álltak a végére

A kisebb-nagyobb buktatók ellenére a Szolnok - már túl két címvédésen - bejutott a magyar bajnokság döntőjébe, és ott lesz a Bajnokok Ligája végjátékában is. Előbbinél erősen rezgett a léc, hiszen az alapszakasz utolsó fordulója után az elődöntőben is kikaptak az Egertől a szolnokiak, így idegenben kellett győzniük, hogy a kezükben maradjon a sorsuk. Sikerült.

 
Fotó: Szolnoki Dózsa
 
“Nem mondanám, hogy éreztük a kést a torkunkon. Inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon rosszul esett a csapatnak a vereség. Sok győzelem volt mögöttünk, és akkor egy kicsit újra belekóstoltunk a vereségbe, ami kijózanítóan hatott a társaságra. Az a hullámvölgy arra volt jó, hogy újra megtanuljunk kaparni a győzelemért” - mondta Nagy Viktor.

“Azért vagyunk nagyon erős csapat, mert ebből is erőt tudtunk meríteni. Nem egymást hibáztattuk, hanem mindenki magába nézett, és elkezdett mindent beleadva dolgozni. Megráztuk magunkat, és meg is lett az eredménye” - mondta Nagy, aki a mindent eldöntő összecsapáson 73 százalékos védési hatékonysággal vezette győzelemre a Szolnokot.

Most jön a neheze

A Szolnok a hétvégén a Fradi otthonában már bajnoki döntőt játszik, aztán jön a Bajnokok Ligája nyolcas döntője Genovában, ahol már a negyeddöntőben megismétlik a tavalyi BL-döntőt: a Dózsa a Jug Dubrovnikkal találkozik.

“Mindig csak egy meccs van: a következő. Aztán majd lehet a jövő hetivel, meg az azutánival foglalkozni, de egyelőre csak a Fradi elleni döntőre készülünk, a Jugról még nem beszélünk.”

“Az elmúlt időszakban annyi meccset játszottunk, hogy alig tudtunk edzeni. A hét második fele most viszont a felkészülésé, csütörtökön fizikai edzésünk volt, pénteken videózunk, és a taktika kerül előtérbe. Alaposan fel kell készülnünk, hiszen kiváló csapat lesz az ellenfelünk a döntőben. Harcias finálé lesz, abban biztos vagyok, mindkét csapat foggal-körömmel küzd majd a bajnoki címért, de ez így is van rendjén.”

 
Fotó: Waterpolo.hu
 
“Ahogy mondtam, elég széles skálán mozog a csapat mutatott teljesítménye, így teljesen felesleges tippelgetni. Az Eger ellen megmutattuk, hogy képesek vagyunk nagyon magas szinten pólózni, az a feladat, hogy ez a játék kitartson a szezon végéig” - tette hozzá a válogatott kapus.

Mindig a következőt akarom

A Szolnok 2012 óta minden évben ott volt a bajnoki döntőben, és Nagy Viktor büszkén mondhatja el magáról, hogy mióta a csapatot erősíti (2014 óta) minden döntőjét meg is nyerte a Dózsa. “Nagyon bízom benne, hogy ezt is meg tudjuk nyerni, mert egész évben ezért dolgoztunk. A múltból ugyanakkor egy ilyen párharc előtt nem lehet kiindulni, abszolút 0-0-ról indulunk.”

Vajon mekkora motivációt jelent még egy bajnoki cím úgy, hogy közben Európa trónjára is felült a Szolnok, és a legutóbbi három magyar kiírást is megnyerte? Kivált egy olyan Fradi ellen, amely csaknem 20 éve nem volt bajnok. “Akinek nincs meg a motivációja egy ilyen párharcra, az nem igazi sportember, és nincs helye közöttünk. "Nekünk mindig, minden sorozatban a győzelemre kell törnünk, és nincs egy olyan ellenfél sem, akit lebecsülhetnénk.”

 
Fotó: Szolnoki Dózsa
 
“Én személy szerint mindig jobban akarom a következőt, mert az még nincs meg. És őszintén mondhatom, az egész csapat ilyen. Ha edzés után kimegyünk a betonosra kosarazni, ott is mindenki győzni akar. Egyszerűen nálunk nem fér bele, hogy ne akarjunk nyerni, bármi is a tét.”

“Ott van az is, hogy bár sokan vagyunk, akiknek több bajnoki címe is van, mi azokért is képesek vagyunk küzdeni, akiknek mondjuk ez lenne az első. Egy csapatnyi jó szellemű sportember között ez nem is lehet kérdés.”

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó bajnoki döntő május 13-án, vasárnap kezdődik a Komjádi Uszodában, szerdán Szolnokon folytatódik, majd jövő szombaton akár már bajnokot is avathatnak. A mérkőzéseket az M4 Sport közvetíti élőben.

MOL Sportágak
MOL Csapat