Nem jutott a BL elődöntőjébe a Szolnoki Dózsa

2018. június 07. csütörtök 21:01

Az Egerhez hasonlóan nem jutott be a négy közé a címvédő Szolnok sem a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében, így elmarad a címvédés.

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő:
Jug Dubrovnik (horvát)-Szolnoki Dózsa 9-8 (2-2, 2-2, 2-2, 3-2)
a magyar csapat góldobói: Bátori, Zalánki 3-3, Aleksic, Gocic 1-1

A magyar bajnoki ezüstérmes csapat, amely tavaly a BL döntőjében találkozott a Juggal, a csütörtöki mérkőzésen rosszul kezdett: első emberelőnyét mindjárt elhibázta, viszont a Dubrovnik válaszképpen betalált. Csaknem öt perc lefutott már az első negyedből, amikor a szolnoki Milan Aleksic távoli lövésével sikerült az egyenlítés (1-1). Még messzebbről volt eredményes Bátori Bence, így 2-2-vel zárult a nyitó játékrész.

5-3 helyett 4-4

A második nyolc perc a szolnokiak szerb csapatkapitánya, Zsivko Gocics bombagóljával indult, és Bátori ravasz pattintásával folytatódott, így 4-2-re ellépett a magyar együttes. Aztán 5-3 lehetett volna, de Aleksic kihagyta a büntetőt, a Jug pedig egyenlített.

A nagyszünetet követően újabb emberelőnyükből újabb gólt értek el a horvátok, ezzel visszavették a vezetést. Nem sokáig: Zalánki Gergő balkezesével egyenlített (5-5). A triplázó Bátori javított tovább az álláson, ám válasz is érkezett a Jugtól, így a csapatok 6-6-tal várhatták a befejező negyedet.

Az utolsó nyolc perc horvát góllal kezdődött, majd percekig nem esett gól, mígnem Zalánki szemfüles lövéssel lepte meg az ellenfél kapusát (7-7). A horvátok begyötörték a nyolcadikat, majd a hajrában a kilencediket is emberelőnyből, a Szolnoknak ugyanakkor Zalánki révén már csak a szépítés jött össze, a vége 9-8-as vereség lett.

A szombatig tartó nyolcas döntő második napján, pénteken a Szolnok a nyitónap zárómeccsének vesztesével, azaz a két olasz gárda egyikével, vagy a Pro Reccóval, vagy a Bresciával csap össze az 5-8. helyért.

MOL Sportágak
MOL Csapat