A WTCR-ben nem mondják Kismának, hogy "Ne menj gyorsan!"

2020. szeptember 11. péntek 11:09

Indul a túraautó-világkupa, ahol Zengőék két újonccal állnak rajthoz: a fiatal Boldizs Bencével, illetve az örökifjú, az álmát 44 évesen beteljesítő pilótával, Kismarty-Lechner Gáborral.

Nem mindennapos dolog, hogy valaki 44 évesen valósítja meg gyermekkori álmát. Tudja ezt Kismarty-Lechner Gábor is, ezért érzi extrán különlegesnek ezeket a napokat, hiszen csütörtökön életében először egy WTCR-versenyen ült a Zengő Motorsport versenyautójában a belga Circuit Zolderen.

Kismarty a gyorsasági szakág több kategóriájában is szerzett magyar bajnoki címet, húsz éve koptatja a különböző aszfaltcsíkok, illetve poros rallycross-pályák burkolatát, de a nagy álom, a WTCR egészen mostanáig váratott magára. Ahogy a csapat tulajdonos-menedzsere, Zengő Zoli fogalmazott, Kisma szereplése arra bizonyíték, hogy soha nem szabad feladni az álmokat.

Zengőék spanyol pilótája akár WTCR-bajnok is lehet!

A Zengő Motorsport közleményéből kiderül, hogy a spanyol Mikel Azcona (24) és a hatszoros magyar bajnok Kismarty-Lechner Gábor (44) csatlakozott a versenyistálló ifjú titánjához, Boldizs Bencéhez (22) a csapat WTCR-csapatában. A Zengő csapat egy év kihagyással idén újra részt vesz a WTCR sorozaton, ahol 2010 óta versenyeznek.

“Minden másodpercét ki akarom élvezni a versenynek” - vett mély levegőt Kisma, amikor a MOL Csapat az első Circuit Zolderen letudott szabadedzések után utolérte. A Zengő Motorsport pilótája lehetett volna akár gondterhelt is, hiszen élete első WTCR-futama előtt későn érkeztek meg az autók, így mindössze egyetlen körre tudott felmenni a csütörtöki tesztnapon. De Kisma vidám volt, és olyan lelkesen beszélt, mint az a 15 éves kisfiú, akinek az álmait készül valóra váltani.

Nem indult a legjobban a kaland

“Szerencsés figura vagyok. Úgy alakultak a dolgok, hogy a WTCR új lebonyolításának, és természetesen Zengő Zolinak köszönhetően majdnem 44 évesen debütálhatok a sorozatban, amit azóta követek, hogy magával ragadt az autósport világa.”

 
Fotó: WTCR
 

“Természetes, hogy nem tört le a tegnapi fiaskó, szegény Boldizs Bencénél [ő a Zengő Motorsport fiatal tehetségeként áll rajthoz idén] még így is jobban jártam, mert ő ki sem tudott menni a pályára csütörtökön. Egy kör alatt csak egy általános ellenőrzésre volt időm, megnéztük a beállításokat, a féktávokat próbálgattam, a futóművet teszteltem. Utóbbin még sokat kell dolgozni, de erre van az éjszaka” - tette hozzá vidáman.

“Amikor a szabadedzésen olyan pilóták dübörögtek körülöttem, mint Yvan Muller, vagy Gabriele Tarquini, bizseregnie kellett volna a gyomromnak. "De nem így történt, abszolút koncentrált tudtam maradni, ami nem is csoda, hiszen hetek óta a versennyel kelek-fekszem, álmomban is a Circuit Zolder ideális íveit látom, vagy a rajtot gyakorlom. Szóval izgalom van, de nem görcsölök, nagyon jól éreztem magam az autóban tegnap.”

 

“Sok-sok év versenyzés áll már mögöttem, de ez most nemcsak azért különleges, mert egy gyermekkori álmot váltok valóra, hanem két másik okból is. Az egyik, hogy még soha nem ültem vadonatúj - sőt, újszagú -, karcmentes versenyautóban. A másik, hogy talán az első olyan versenyem lesz, ahol a feleségem nem sétál oda hozzám a rajtrácson, és nem súgja a fülembe a szokott mondatot: “Ne menj gyorsan!” - mondta nevetve Kisma.

Mit várunk KisMától, illetve a Zengő Motorsporttól?

A WTCR-be egy év kihagyás után visszatérő Zengő Motorsport három autóval áll rajthoz, Kisma és a már említett fiatal tehetség, Boldizs Bence mellett a spanyol Mikel Azcona alkotja a csapatot.

 
Fotó: Zengő Motorsport
 

“Mindenki tudja, hogy Zengő Zolinak milyen fontos a tehetségkutatás, biztos volt, hogy a WTCR új szabályait kihasználva találni fog egy olyan tehetséget, akit elindít a rookie-k között. Bencében elképesztő potenciál van, biztos vagyok benne, hogy versenyről versenyre fog fejlődni, és nagyon sok örömünk lesz az ő szereplésében.”

Bencével korábban a MOL Csapat is beszélgetett a WTCR-szezonról: 

Zengőék ifjú titánja fél szemmel már a WTCR-t nézi

A Zengő Motorsport pilótája a TCR kelet-európai kupa második versenyén egy küzdelmes hetedik, majd egy bevállalós harmadik helyet szerzett - ebből végül második lett egy kizárásnak köszönhetően -, így összesítésben is a második helyre jött fel.

“Azconát nem kell bemutatni, tavaly úgy ment nagyszerű szezont, hogy a mezőny egyik leggyengébb autójával versenyzett. Tőle abszolút azt várjuk, hogy az élmezőnyben csatázzon, mi, csapattársak pedig azt, hogy a beállításaival, a versenyadataival is segítsen minket. Nem szégyen az, ha az ember egy ilyen remek pilótától tanulhat, és én akarok is tanulni!”

Saját szereplésével kapcsolatban Kisma elmondta, reálisan látja saját esélyeit, de ez nem azt jelenti, hogy ne lennének merész álmai. “A WTCR-ben két bajnokság zajlik, van egy a gyári támogatású csapatok pilótáinak, és egy a magánistállók pilótáinak. Utóbbiban heten vagyunk, olyan nagy nevekkel versenyzem, mint Tom Coronel, vagy Nathanäel Berthon.

Az álmom az, hogy egy futamon a dobogóra állhassak ebben a mezőnyben."Ez legjobb eséllyel ott jöhet össze, ahol sok versenykilométer van a lábamban: a Hungaroring, vagy a Slovakiaring.”

A WTCR-mezőny - benne négy magyarral, a címvédő, egykori zengős Michelisz Norberttel, a hondás Tassi Attilával, illetve a Zengő Motorsport két pilótájával - a csütörtöki szabadedzés után pénteken a hivatalos időmérőkkel folytatódik, hétvégén pedig jönnek az éles futamok. Hajrá, Zengő Motorsport!

MOL Sportágak
MOL Csapat