Kiss Norbi esőtáncának tapsolt a kamion-Eb mezőnye

2023. augusztus 27. vasárnap 21:22

Mindent vitt a kamion Eb csehországi futamán Kiss Norbert, a Révész Racing pilótája összetettben már 78 ponttal vezet.

A csehországi Mostban folytatódott a kamion Európa-bajnokság, a Révész Racing magyar pilótája, Kiss Norbert szombaton a leggyorsabb volt az időmérőn és nyerte az első futamot is. A sebessége megmaradt vasárnapra is, és szakadó esőben is megszerezte az első rajtkockát, minden adott volt ahhoz, hogy egy újabb hibátlan hétvégét teljesítsen.

A vasárnapi első versenyen esős rajt volt, nem lehetett előzni az első körben, és vigyáztak is egymásra a pilóták. A zöld zászló után viszont a harmadik körben Hahn vette át a harmadik helyet, miközben Norbi folyamatosan meglépett a teljes szezont idén nem teljesítő, de a hazai versenyen induló cseh Lackotól. A Révész Racing versenyzőjére senki nem volt veszélyes, féltávnál már nyolc másodperc volt az előnye. Végül a MOL által támogatott Eb-címvédő biztosan nyert Adam Lacko és Jochen Hahn előtt.

 
Norbi fogadhatta a gratulációkat (Fotó: Révész Racing)

"A nap folyamán sokat esett az eső, és komoly vízátfolyások voltak. A verseny előtt viszont már jobbak voltak kicsit a körülmények, és bár nedves volt a pálya, de már gyorsabban lehetett haladni rajta. Esős rajt volt, azaz az első kört sárga zászló alatt tettük meg, és nem lehetett előzni."Utána viszont nyomhattuk a gázt, és szépen lassan sikerült meglépni. Adam Lacko hazai pályán mindig jó, ráadásul esőben gyors, ezért örülök, hogy legyőztük őt, és fontos 20 pontot szereztünk – mondta Kiss Norbert szezonbeli 12. győzelme után.

Fordított rajtrácsról is ment!

A nap második versenyén, a fordított rajtrácsos futamon a 8. helyről indulhatott a magyar pilóta. Lackonak technikai gondjai voltak, így Norbi gyorsan javított egy pozíciót, majd Jochen Hahn mellett ment el a külső íven! A harmadik körben Lenz és Albacete mellett egyszerre ment el, és már a 4. helyen haladt a Révész Racing versenyzője. Kursim volt a következő áldozata Norbinak, majd Lukas Hahnt kifékezte a célegyenes végén az 5. körben, és az élen álló Halm üldözésébe kezdett.

 
Szokott helyén, a dobogó tetején (Fotó: Révész Racing)

Az erősödő esőben a 7. körben előbb utolérte, majd megelőzte a német hölgyet, és az élre állt a magyar pilóta. Az egyre nagyobb eső miatt a 8. körtől végig sárga zászló hatálya alatt, csökkentett sebességgel körözhettek az autók, majd piros zászlóval megállították a versenyt a sok vízátfolyás miatt. Mivel értékelhető volt a futam, így Kiss Norbert vasárnapi második győzelmét aratta!

"Nagyon nehéz verseny volt, nehéz körülmények között. Egy száraz ív volt a verseny elején, majd fokozatosan jöttek a sötét felhők, és egyre jobban esett. Óvatosan kellett vezetni, de közben próbáltam megelőzni a többieket, ami sikerült. Köszönöm a csapatnak a remek munkát, örülök a győzelemnek – nyilatkozta a verseny után Kiss Norbert, aki összetettben tovább növelte előnyét, amely most már 78 pont!

MOL Sportágak
MOL Csapat