"Most nem érdekel más, csak gyorsan szeretnék menni"

2019. augusztus 14. szerda 10:44

Imádjuk, amikor Herczig Norbi ilyeneket mond! A rali-Eb hatodik futama egy igazi klasszikus lesz, ahol a MOL Racing Team az élmezőnyre gyúr.

“Prosím!” - szólt bele nevetve a telefonjába Herczig Norbi, a MOL Racing Team akklimatizálódásban is bajnoki formát mutató pilótája, akit a csehországi Barum Rally hivatalos teszt után, az adminisztratív átvétel előtt értünk utol.

 
A rali Európa-bajnokság hatodik futama az egyik legizgalmasabbnak ígérkező verseny lesz, Csehországban egyébként is vallásos révülettel követik az emberek a ralit, Norbi szerint a pénteki szuperspeciálra több tízezer ezer embert várnak, és hát nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a Barum Rallyra általában jelentős számú magyar szurkoló zarándokol el.

“Borzasztóan sokat számít, amikor egy kigyorsításnál, vagy egy kanyar után megpillantok a tömegben egy magyar zászlót, vagy a rajt előtt meghallom, hogy magyarul kiabál valaki egy-egy jó szót. "Tavaly is sok honfitársunk szurkolt nekünk itt, remélem, idén is így lesz, mert óriási motivációt ad a jelenlétük” - mondta Norbi.

A teszten megint volt egy kis kalamajka

Valahogy az idei szezonban mindig történik valami a teszteken. Volt, hogy köszönőviszonyban sem volt a versenypályákkal a gyakorlásra kiadott szakasz, máshol pedig makulátlan minőségű aszfalton letudott teszt után kellett a harctéri állapotokat idéző burkolaton versenyezni. Nos, Csehország sem volt kivétel.

 
“Jól kitalálták a szervezők az tesztpályát, a rajt után volt egy elágazó, amitől balra egy rövidebb, tempósabb szakasz volt, jobbra pedig egy kicsit keskenyebb, dobálós, felhordásos szakasz. Mi az utóbbit választottuk, mert az hasonlít jobban a versenyszakaszokra, csakhogy ott egy cseh srác gyorsan “eldobta a vasat”, úgyhogy a baleset miatt le is kellett zárni azt a részt. Maradt a másik ág, de azon is jól mentünk.”

“Nagyon hasznos volt egyébként a teszt, rengeteg dolgot kipróbáltunk, különböző beállításokkal is tudtunk gyakorolni, úgyhogy elmondhatom, nagyjából mindenre fel vagyunk készülve” - tette hozzá Norbi.

Hasznos lesz az itiner

A MOL Racing Teamnek balszerencsésen sikerült ugyan a tavalyi Barum Rally, de - szemben a legutóbbi futammal, a Rally di Romával, ahol először versenyeztek Norbiék - a tavalyi cseh itinerek és belsőkamerás felvételek megmaradtak, és úgy néz ki, ezeknek nagyon jó hasznát veszi majd a Herczig-Ferencz páros.

Herczigék legjobb versenye lehetett volna a Cseh Rally

Egyszer ennek is el kellett jönnie: Herczig Norbiék nem tudták befejezni a cseh Barum Rallyt, az ötödik gyorsasági szakaszon ugyanis komolynak tűnő, ám szerencsére végül csak a versenyautót érintő balesetet szenvedtek.

“Tavaly ez már az ötödik közös versenyünk volt Ramónnal, úgyhogy itt már nagyon jó itinert tudtunk összerakni” - mondta Norbi, aki egy korábbi interjúban elmondta, nemcsak a versenyekre, hanem a pályabejárásokra is össze kellett szokniuk a navigátorával.

“A tavaly összerakott itiner már nagyon jól sikerült, ami azért nagyon jó, mert a pályák nagyjából 50 százalékban megegyeznek a legutóbbiakkal. Van olyan gyorsasági, aminek megfordították az irányát, és akad olyan is, ahol csak egy-egy rövidebb szakasz maradt meg a tavalyiból, de összességében sokat megyünk majd olyan részeken, amiken már versenyeztünk, és ez nagyon nagy segítség lesz.”

“Megmondom őszintén, most nem nagyon érdekel más, csak gyorsan szeretnénk menni. Jó érzéseink vannak, sietni fogunk” - fogadkozott Norbi.

 
“Úgy érzem, mintha az itteni pályákat ismerném a legjobban az egész Eb-ről. Talán azért, mert egy kicsit hasonlítanak a pályák a magyar bajnokság pályáira. Egyébként van itt minden: széles, tempós szakasz, ahonnan hirtelen ráfordulunk egy erdészeti útra, ahonnan töredezett aszfalt következik. Mindez tele ritmusváltással, mert van olyan rész, ahol végsebesség környékén autózunk, a technikás szakaszokon pedig 2-3-4. sebességekben kell mennünk.”

Komoly mezőny jön össze Csehországban

Norbi elmondta, ezúttal is igaz, ami az egész ERC-szezonban az: a helyi menőkkel nagyon nehéz dolga lesz még az Eb-mezőny élének is. Jó példa volt erre Olaszország, ahol a dobogót olaszok sajátították ki, ami nem is csoda, hiszen a pályaismeret óriási előny a nagyon hasonló autók versenyében.

“Nem kevesebb, mint harmincöt R5-ös autó áll rajthoz a Barum Rallyn, úgyhogy talán az egész szezon legerősebb mezőnye jön össze Csehországban. Úgy fogalmaznék, van tizenöt versenyző, aki simán megnyerheti a versenyt, annyira szoros a mezőny. Ha az első öt környékén tudnánk zárni, az már komoly siker lenne” - tette hozzá Norbi.

 
“Pénteken kvali, aztán aznap este már meg is kezdődik a verseny egy városi szuperspeciállal. Bevallom, ezt már most nagyon várom, hiszen az éjszakai versenyre rengeteg nézőt várnak a szervezők, és ilyen hangulatban nem is lehet rosszul menni” - mondta vidáman a négyszeres abszolút bajnok pilóta.
MOL Sportágak
MOL Csapat