Özbas Szofinak helyes életvezetést is tanít a cselgáncs

2022. május 11. szerda 12:23

A MOL Alapítvány Európa-bajnoki bronzérmes cselgáncsozója húsz évesen olyan éretten beszél sportágáról, életvezetésről és célokról, mint egy veterán.

“Hát, ezt én még így össze sem raktam magamban” - mondta a MOL Csapatnak széles mosollyal Özbas Szofi, amikor emlékeztettük rá, hogy első felnőtt Európa-bajnoki érme előtt három korosztályban is a kontinens legjobbja lett.

“Nagyszerű élmény volt a szófiai Európa-bajnokság, de egyben szürreális is. Azt átélni, hogy az olimpián is kiválóan szereplő Pupp Réka után ezúttal én lehettem bronzérmes itt, olyan hihetetlen érzés, amit még nekem is szoknom kell” - mondta a Honvéd cselgáncsozója, aki ezúttal nem a vigaszágról, hanem az elődöntőből került a kisdöntőbe.

A legszűkebb körben

A MOL Alapítvány 20 éves cselgáncsozója, aki korábban ifjúsági, junior és U23-as Európa-bajnoki címet is szerzett, szinte berobbant a felnőtt mezőnybe. Tavaly nyár óta már olimpikonnak vallhatja magát, idén pedig megérkezett az első érem Grand Slam-versenyről, amit az Eb-bronz követett. Felmerül a kérdés, hogy Szofi egyértelműen az elitmezőny tagja-e.

“Úgy gondolom, hogy közel vagyok hozzá, és jó irányba tartok, de nagyon sokat ártanék magamnak, ha már most a legjobbak közé számolnám magam. "Amúgy sem szeretem az ilyen címkéket, mert csak felesleges nyomást helyeznék velük magamra, és ahogy korábban mondtam, az idei szezonban a legfontosabb feladatom Özbas Szofi legyőzése.”

 
Fotó: Judoinfo.hu
 

“Ettől még persze büszke vagyok a felnőtt versenyeken elért eredményeimre, de nem az érmek, még kevésbé a színük határozza meg az érzéseimet, mert ha így lenne, mindig elégedett lennék azzal, amit elértem. Az Európa-bajnokság is leginkább azért volt fontos, mert az ott aratott győzelmek olyan magabiztosságot adtak, illetve annyira megerősítettek az út helyességében, hogy a következő versenyekre is jobb mentális állapotban utazhatok majd el” - magyarázta Szofi.

“Azt az eufórikus hangulatot viszem magammal Szófiából, amit a szőnyegen éreztem a verseny alatt, illetve a tudatot, hogy már nemcsak én érzem jónak, amit csinálok, hanem kívülről is annak tűnik” - mondta az ifjú cselgáncsozó.

Számszerűen sincs messze az elit

Lehet találgatni, hogy egy sportoló ott van-e a legjobbak között, de ennek objektív eldöntésére létezik egy tökéletes eszközi: a világranglista. Ezen Szofi jelen pillanatban a nyolcadik helyen áll, és már az Európa-bajnokságon is kiemelt volt, így csak a legjobb 16 között lépett be a versenybe.

 
Fotó: Judoinfo.hu
 

“Nagyon szoros a világranglista, alig néhány ponton belül van az előttem álló 3-4 versenyző. Ez kétségkívül jól mutat, de ahogy mondtam is, ezek a számok most nem sokat jelentenek számomra."Inkább arra koncentrálok, hogy felvértezzem magam azzal a magabiztossággal, amit az utánpótlásban nem lehet megszerezni.”

Szofi elmondta, bár nem örvend osztatlan népszerűségnek Magyarországon, a szövetség által szerződtetett japán cselgáncspápa, Murakami Kijosi neki személy szerint nagyon sokat segít a fejlődésben.

“Folyamatosan kellemetlen helyzetekbe hoz, és rákényszerít, hogy megoldjam őket. Van, akinél ez nem működik, nekem viszont nagyon is, mert sok mindenre rájöttem az ő irányítása alatt, és már a judót is más szemmel nézem.”

A cselgáncs, mint életvezető

“A szenszej irányítása alatt jöttem rá, hogy mik azok a dolgok, amiket még akkor is el kell engednem, ha korábban valóban segítettek. Ilyen például az, hogy másokhoz mérem magam. És az igazság az, hogy a cselgáncson keresztül az életet is másképp szemlélem, és úgy gondolom, jó irányba visz ez a változás” - magyarázta a 20 éves klasszis.

“Sajnos szorongó típus vagyok, és meg kellett tanulnom, hogy nem irányíthatok mindent, mert akad, amit nem lehet."Azt is meg kellett tanulnom, hogy ne akarjak, hanem bízzak a testemben és a tudatomban. Segít a tapasztalás, hogy ne legyek görcsös a döntő pillanatokban.”

“Az idei év nagy feladata a világbajnokság lesz, de azt csak ősszel rendezik, addig még több versenyen is rajthoz állok. Én is kíváncsian várom, mit hoz még ez a versenyszezon” - tette hozzá vidáman Szofi.

MOL Sportágak
MOL Csapat