Kopasz Bálint: egy arany, egy ezüst a szegedi Világkupán

2020. szeptember 28. hétfő 09:56

A MOL Alapítvány ifjú kajakos klasszisa 500-on arany, 1000-en ezüstérmet szerzett a kajak-kenu szezon egyetlen idei nemzetközi versenyén, a szegedi világkupán.

A nap, vagy talán az egész vk legnagyobb érdeklődéssel várt számában, férfi K-1 1000 méteren mindkét magyarnak, Kopasz Bálintnak és az őt az augusztusi országos bajnokságon legyőző Varga Ádámnak is volt esélye az aranyéremre, de végül egyiküknek sem sikerült győzni.

A portugálok 2018-as világbajnoka, Fernando Pimenta rögtön a rajt után az élre állt, a két magyar tisztes távolból követte. Ők hárman messze lerázva a többieket érkeztek a hajrához, s bár Kopasz a hátszélben bemutatta a tőle megszokott remek finist, ezzel Vargát megelőzte, ezúttal Pimentát nem tudta utolérni. A végső sorrend Pimenta, Kopasz, Varga lett.

Szerencsére a tegnapi után megfordult a széljárás, és ma hátszélben versenyezhettünk, amit én sokkal jobban szeretek. Sajnos láttam, hogy Pimenta a rajt után egy nagyon erős utazót ment, és éreztem, hogy bírni fogja a tempót. "Úgy tűnik, tanult a tavalyi vereségből, én pedig sajnálom, hogy nem indítottam meg korábban a hajrát. Ezzel együtt gyönyörű csata volt, szuper időjárással és nagyon boldog vagyok, hogy tudtunk egyet versenyezni" - értékelt a győri színekben versenyző, 23 éves algyői Kopasz.

A versenynap utolsó döntőjében is magyar győzelem született, Kopasz ugyanis 500 méteren visszavágott Pimentának, nagyszerű, taktikus versenyzéssel utasította maga mögé a portugált és az egész mezőnyt. Bár mindössze 80 perce volt az ezres és az ötszázas finálé között, a magyar kajakos jól osztotta be az erejét, óriási hajrája ezúttal szó szerint aranyat ért. A másik hazai versenyző, Birkás Balázs is remekül szerepelt, Pimenta mögött ő lett a harmadik.

MOL Sportágak
MOL Csapat