Óriásit mentek a MOL Alapítvány vívói az utánpótlás Eb-n

2020. március 02. hétfő 12:21

Érmekkel és győzelmekkel zárták a kadet és junior vívó Eb-t a MOL Alapítvány sportolói, és volt, aki mindkét korosztályban nyert egy-egy aranyérmet. Őrület!

Négy arany, egy ezüst, öt bronz. Második helyezés a junior éremtáblán, harmadik az összesítetten, úgy, hogy az aranyak tekintetében holtversenyben zártunk az egyik nagyhatalommal, Olaszországgal, megelőzni egyedül a másik gigász, Oroszország tudta Magyarországot - írja a vívószövetség a kadet és junior Európa-bajnokságról, amelyen alaposan kitettek magukért a MOL Alapítvány ifjú vívótehetségei. 

A legsikeresebb fegyvernem a kard volt, itt egyéniben és csapatban, férfi és női versenyben is remekeltek a magyar fiatalok, köztük számos MOL Alapítvány által támogatott vívóval. Battai Sugár például azt a bravúrt tudhatta magáénak, hogy csapatban a kadetok és a juniorok között is aranyérmes lett, utóbbiban társa volt a szintén MOL Alapítvány által támogatott Szűcs Luca is. 

 
A férfiak is kitettek magukért, a MOL Alapítvány támogatottjaként Rabb Krisztián is duplázott, ám ő nem két korosztályban, hanem két számban szerzett érmet. Kard egyéniben káprázatos bravúrokat bemutatva szerzett bronzérmet, a hab a tortán pedig a csapattal szerzett aranyérme volt. 

 
A kard mellett párbajtőrben is remekeltek a MOL Alapítvány versenyzői, Bükki Lili az egyéni versenyben csak a döntőben talált legyőzőre, és csapatban is érmet szerzett: a juniorok között lettek harmadikak Liliék. 

Akik már a felnőttek között villognak

Tegyük hozzá, hogy a MOL Alapítvány támogatottjai közül többen már a felnőttek között villognak, a korosztályos versenyekről kiöregedő (ez nem azt jelenti, hogy nem lettek volna jogosultak szerepelni, pusztán azt, hogy már a felnőttek között vitézkednek) vívók közül nem volt ott Pusztai Liza, Andrásfi Tibor és Bányai Zsombor sem: 

A gratuláció természetesen nemcsak neki, hanem az összes magyar versenyzőnek, és felkészítő edzőiknek is jár. Hajrá, magyar vívósport!

 

MOL Sportágak
MOL Csapat