Az Év Pillanata, VIII. rész - Lubics Szilvia ultrafutó

2018. december 30. vasárnap 10:41

Az év hátralevő részében megkérdezzük a MOL-csapat sportolóit, hogy melyik volt számukra az év legkedvesebb jelenete. Következik Lubics Szilvia ultrafutó.

Ultrafutó legendánk nemrég elhatározta, végzett a sima futóversenyekkel, és most már csak olyan kihívásokban vesz részt, amiket korábban még nem tudott legyőzni. Így került a kedvencének távolról sem mondható, korfui sziklás versenyre, és aztán a sivatagi versenysorozatba, a Four Deserts Race-re is.

“Érdekes dolog ez, mert nyertem azért versenyeket 2018-ban, mégis egy olyan versenyt választok kedvencemnek, ahol csak negyedik lettem: az Atacama Crossingot” - mondta a MOL-csapatnak a nagykanizsai futónő.

“Ahogy korábban is elmondtam, ez a verseny nemcsak idén, hanem talán egész pályafutásomban is az első helyre ugrott. Olyan katarzist éreztem a célbaérkezéskor, amit korábban még soha nem éltem át. Meg sem tudom mondani, miért, de egyszerűen elkezdtek potyogni a könnyeim, amikor átszakítottam a célszalagot” - mondta Lubics Szilvi.

A hatnapos verseny 250 km-es távjáról, amit végig 2500 méteres tengerszint feletti magasságban tud le a mezőny, Szilvia exkluzív interjút adott a MOL-csapatnak hazatérése után:

Új kedvenc versenye van a sírva célba érő Lubics Szilvinek

Egy rendkívül boldog, kicsit még az élmények hatása alatt álló Lubics Szilvit sikerült elérnünk mindössze két nappal azután, hogy teljesítette élete eddigi legkülönlegesebb versenyét, a Four Deserts sorozat első állomását, az Atacama Crossingot. "A repülőn nem tudtam aludni, úgyhogy csak kedd este ért utol a jetlag, de ez most a legkevésbé sem érdekel."

I. rész: Juhász Roli, a MOL Vidi FC csapatkapitánya
II. rész: Szilágyi Áron kardvívó
III. rész: Ivkovics Sztojan, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya 
IV. rész: Fucsovics Márton teniszező 
V. rész: Kim Rasmussen, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya
VI. rész: Herczig Norbi, a MOL Racing Team pilótája
VII. rész: Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya

MOL Sportágak
MOL Csapat