Az utolsó percig küzd a playoffért a Hydro Fehérvár AV19
2020. február 13. csütörtök 13:12
Nagyszerűen kezdte az EBEL középszakaszát a Hydro Fehérvár AV19, a magyar csapat az első két meccsét megnyerte, és egyből rájátszást érő helyre ugrott a tabellán. A nemzetközi szünet - amikor a magyar válogatott óriási bravúrt bemutatva kiharcolta az utolsó körös olimpiai selejtező részvételi jogát - után érthetően hullafáradt játékosok tértek vissza Fehérvárra, és ez látszott is Villachban.
“Nagyon hosszú hét volt mögöttünk, szóval tényleg nem a legfrissebben utaztunk el Villachba”
- mondta a MOL Csapatnak Erdély Csanád, a Hydro Fehérvár AV19 összesen hét válogatott játékosának egyike. “Ezzel szemben az osztrák csapat alaposan kipihenhette magát, ráadásul edzőt is váltottak, ami mindig új energiákat ad egy csapatnak. Azt mondom, még így is jó meccset hoztunk le, de sajnos a Villach győzött” - mondta a támadó az 5-2-re elveszített mérkőzésről.
“Voltak jobb periódusaink a meccsen, de sajnos az első harmadot elrontottuk. Azt hiszem, ott dőlt el a meccs. Két góllal elengedtük őket, és onnan már nagyon nehéz lett volna visszakapaszkodni, csak futottunk az eredmény után” - tette hozzá Erdély.
Ilyen a playoff biznisz
A fehérváriak jelenleg a rájátszást jelentő harmadik helyen állnak a középszakasz alsóházi tabelláján, de ahogy Erdély is rámutatott, most jön a neheze.

“Most úgy látom, az utolsó forduló utolsó percéig harcolni kell a playoffért, mert én személy szerint régen láttam már ennyire kiegyenlített harcot, mint ami idén van. Számunkra a következő négy forduló borzasztó fontos lesz, pont az Innsbruckkal és a Dornbirnnel játszunk, ezeken a meccseken nagyon sok múlik majd. Az biztos, hogy feljebb kell kapcsolnunk egy fokozattal”
- tette hozzá a válogatott támadó.
A középszakaszban ugyan már túl van egy fontos idegenbeli sikeren a Hydro Fehérvár AV19 (a Znojmo otthonában nyert hosszabbítás után 3-2-re), de Erdély szerint idegenben kell sokat javulnia a csapatnak. “Hazai pályán mindent nyernünk kell, ezt mondanom sem kell, de idegenben is össze kell kapnunk magunkat, mert a túráink elég felemásak voltak idén. Idegenben is el kell kezdenünk pontokat gyűjtögetni, ez nem is kérdés.”
Zaklatott szezon végén is révbe lehet érni
A fehérváriak tavaly óriási szezont produkáltak az EBEL-ben, nemcsak a rájátszásba sikerült bejutniuk, de kis híján mentek is egy kört, ami még soha nem sikerült a csapatnak. Idén nagy reményekkel vágott neki az idénynek a Fehérvár, de valahogy nem akart összeállni a csapat játéka, aminek a középszakasz előtt egy edzőváltás lett a vége.

“A hosszabbítások egyébként sem voltak nagy barátaink idén, még azokon a meccseken sem, amiket tényleg uraltunk. Rengeteg mérkőzésünk van egy évben, de ha a hosszabbításokat jobb arányban húztuk volna be, az a 4-5-6 pont is sokat érhetett volna a tabellán.
"Most már nem foglalkozunk ezzel, lezártuk a múltat és csak előre nézünk, de néha még eszembe jut egy-egy meccs, és kiborulok utólag is” - tette hozzá nevetve Erdély.

“Személy szerint nagyon kedveltem Hannu Järvenpäät, kiváló edzőnek és jó embernek tartottam, akivel szép eredményeket értünk el.
"De sajnos a profi sport ilyen, jön egy rosszabb periódus, és már vége is a közös munkának. Karhulával jól kezdtünk, nagyon bízom benne, hogy sikerül elérni a céljainkat, mert ez a fontos, nem az, hogy kivel érjük el őket" - tette hozzá Erdély.