Chema egyszerre dühös és büszke, de imádja a csapatát
2024. augusztus 08. csütörtök 13:30
“Ránéztünk a torna előtt a csoportra, aminél nehezebbet talán nem is lehetett volna összerakni, és azt éreztük, meg tudjuk csinálni. Aztán az utolsó meccsen a címvédő, házigazda franciák ellen is azt éreztük, meg tudjuk csinálni. Hát persze, hogy elérzékenyültem a végén, amikor nem sikerült” - mondta a MOL Csapatnak Chema Rodriguez.
“Én is nagyon akartam a továbbjutást, de igazából a srácokat sajnáltam borzasztóan. Keményen végigdolgozták a nyarat, kiváló állapotban érkeztünk az olimpiára, és minden ellenféllel szemben helyt álltunk, sőt ha kis szerencsénk van, akár mindegyik ellen nyerhettünk volna. Ezek után hazamenni… mit mondjak, szívszaggató.”
Egyénileg az alján, csapatként a tetején
Azt, hogy csapatként milyen erős a férfi kézilabda-válogatott, az mutatja a legjobban, hogy míg a kollektív játékerőt tekintve az olimpiai mezőny alján helyezkedett el Magyarország, addig küzdeni tudásának és csapategységének köszönhetően a legjobbakkal is felvette a versenyt. Sőt, nem túlzás kijelenteni, hogy mindegyik meccsen megvolt a sanszunk a győzelemre.
“Egy kis szerencse hiányzott! Nem a legjobb volt a meccsek sorrendje sem, nem volt szerencsés Egyiptommal kezdeni, aztán a meccsek kulcspillanataiban hol egy vitatható játékvezetői ítélet, hol egy-egy megmozdulás döntött győzelem és vereség között. És sajnos mindig a mi kárunkra”
- sóhajtott nagyot a kapitány.
“Amit lehetett, eltüntettünk a hátrányaink közül, és azt éreztük, méltó kihívói leszünk mindenkinek. Ezt a lépcsőfokot megugrottuk, a következő szint viszont az lett volna, hogy legyőzünk egy nálunk magasabban jegyzett csapatot, és ez sajnos nem sikerült. Mivel azonban nem azért nem jártunk sikerrel, mert nem adtunk bele mindent, nem tehetek szemrehányást a fiúknak.
"Nem maradt bennünk semmi, mindent kitettünk a pályára.”
Nagyon kevésen múlt
A mieink az Egyiptom elleni vereséggel kezdtek, majd hiába győzték le Argentínát, lehetett tudni, hogy már nemcsak hatalmas bravúr kell a továbbjutáshoz, de szerencse is, hiszen az afrikaiak elleni vereséggel némileg kikerült a kezünkből a sorsunk. Így mentünk bele az utolsó három meccsbe, ahol Norvégiától egészen elképesztő körülmények között kaptunk ki, Dániát alaposan meghajtottuk, majd a mindent eldöntő meccsen, Franciaország ellen is bőven megvolt a sanszunk a győzelemre.
“Argentínát leszámítva a többi csapat jobb nálunk, erősebb a keretük, szinte mindenki a BL-ben játszik közülük, nekünk pedig megvannak a magunk szerkezeti gondjaink. A védekezésünk jól működött szinte mindegyik meccsen, támadásban azonban akadtak gondjaink, de még így is azt mondom, ha egy kicsit szerencsésebbek vagyunk, ott lehettünk volna a negyeddöntőben.”
Megkérdeztük a kapitánytól, hogy az ismert körülmények és problémák mellett mi volt az, ami miatt végül nem sikerült kiharcolni a továbbjutást. Chema egy percre elgondolkodott a válaszon, majd így felelt. “Az első meccs. Az nagyon fontos volt. Illetve lett volna.”
“Ha egy ilyen tornán kijön a lépés az első meccsen, az sok problémán átsegít. Felülsz a hullámra, és minden könnyebbnek tűnik. Mi azonban sajnos kikaptunk, és amellett, hogy már ekkor érezhető volt, hogy a szerencse nem minket segít, a továbbjutásunk is megkérdőjeleződött az első meccsen, és ezt a nehéz terhet cipeltük végig.”
A kezünkben volt az esély végig
A spanyol szakember hirtelen nem is tudta megmondani, melyik meccsen tetszett neki a legjobb a csapata. Chema úgy gondolja, mivel egyénileg lényegesen jobb játékosokból állt szinte minden ellenfelünk, hosszabb-rövidebb ideig mindegyik mérkőzésen nagyon büszke volt arra, amit a pályán mutatott a csapata.
“A norvégok ellen elöl és hátul is nagyon jól működtünk, mindent megvalósítottunk, amit akartunk, és nincs fájdalmasabb, mint így elveszíteni egy mérkőzést. A dánok úgy készültek, hogy közé tesznek pár gólt, aztán a cseresorral lejátsszák a második félidőt, de nem tudták megtenni, végig teljes erőbedobásra késztettük őket. És ott volt a franciák elleni meccs”
- komorult el a kapitány.
“Majd ha eltelik még pár hét, és már nem kell a tévében néznem az olimpiai kézilabdatornát, biztosan más megvilágításba kerül a szereplésünk, de most még nehéz a pozitívumokat látni. Nagyon akartuk, mindent beleadtunk, odaértünk a siker küszöbére, de nem tudtunk átlépni a küszöbön. És végül csak ez számít: nem jártunk sikerrel.”
“Úgy gondolom, inkább mi érdemeltünk továbbjutást, nem a házigazda!” - szögezte le Chema. “Készen álltunk a csodára, és ott volt a kezünkben, de az ilyen helyzetekben, ekkora feszültség és nyomás alatt minden játékvezetői ítélet kiemelt fontosságú. És ott sajnos nem tartunk, hogy a címvédő és házigazda ellen, több mint húszezer szurkoló előtt jobb feltételeket kapjunk” - mondta a kapitány, aki nem akart belemenni a részletekbe.
Tovább a megkezdett úton
“Nem üres lózung, hogy mi egy család vagyunk. Úgy is működünk: segítjük, támogatjuk egymást, de őszinték és kritikusak vagyunk, és mindent beleadunk a közös célokért. De ami igazán szép ebben a csapatban, hogy képes együtt álmodni. Mi éltük ezt az álmot, egy nagyszerű Európa-bajnokság, majd egy katartikus olimpiai selejtező után valóban úgy utaztunk el Párizsba, hogy elhittük, meg tudjuk csinálni.”
“Szomorú vagyok, kicsit dühös és nagyon csalódott” - sóhajtott nagyot a kapitány. “Nem tehetek szemrehányást senkinek, ahogy mondtam, mindent megtettünk, amit csak tudtunk, és nem a beletett munka, a győzelembe vetett hit vagy a küzdeni akarás volt kevés, hanem a szerencse. Nagyon-nagyon kevésen múlott, hogy elérjük a célunkat.”
“Vége van az olimpiai ciklusnak, ilyenkor jön el a számvetés ideje. Összességében úgy gondolom, nagyon erős alapokon áll a csapatunk, az út, amin elindultunk, jó és sokat ígér.
"De fejlődnünk kell mindenben, továbbra is úgy kell dolgoznunk, ahogy eddig, és akkor nagyon sok örömöt fog még okozni nekünk ez a csapat. Hiszek benne, hogy így lesz!”
