Chema kapitány nem variálta túl az olimpiai keretét
2024. június 05. szerda 11:20
"A játékosok pihenhetnek, és egy kicsit én is, Spanyolországban, Alicantéban töltünk egy hetet a családdal, de senki nem tétlenkedik most sem" - olvasható a kapitány nyilatkozata a szövetség honlapján. A kerettagok utolsó klubmeccséhez időzítve mindenki elkezdte vagy elkezdi majd a munkát, amelyet Tord Ellingsen erőnléti edző állított össze számukra egyénre szabva, így remélem, hogy június 25-én mindenki a hosszú idényhez képest megfelelő állapotban tud majd rajtolni az edzőtáborban.
"Nagy meglepetést szerintem senki számára nem okozott a keret, a tavasz során „megszokott” társaságot várjuk június végén is, tehát akik kivívták az olimpiára való kijutást és a litvánok elleni vb-kvalifikációt."
Már Egyiptom körül járnak a gondolatok
"Már tervezzük a júniusi-júliusi felkészülési időszak edzéseit is, hiszen meg kell találnunk a megfelelő időzítést és egyensúlyt is a fizikai, illetve a taktikai felkészülési között. Egy hónap áll majd rendelkezésünkre, ami hosszú idő, vannak ötleteim és folyamatosan „agyalok”, hogy milyen új elemeket, figurákat tudunk beépíteni a játékunkba, mert ez fontos és hasznos lehet Párizsban" - mondta Chema.

"Nagyon érdekes, és sorsdöntő is lehet már az első meccsünk is az olimpián, Egyiptom ellen. Erősen befolyásolja majd a továbbjutási esélyeinket, az ellenfelet pedig Juan Carlos Pastor irányítja majd, aki Valladolidban nekem és a válogatott másodedzőjének, Miguel Angel Velascónak is trénere volt, így kölcsönösen jól ismerjük egymást elképzeléseit a játékról.
"Pastor csak nemrég vette át Egyiptom irányítását, a januári Afrika-bajnokságon még elődje, Roberto Garcia Parrondo örökségét vitte tovább a csapat, érthető módon, hiszen kevés időt töltöttek együtt, így azok a meccsek, amelyeket megnéztem Egyiptom Pastor alatti időszakából, még nem voltak igazán árulkodóak, arra nehéz alapozni."
A válogatott kerete az olimpiai felkészülési időszakra:
Kapusok: BARTUCZ László (MOL Tatabánya KC), MIKLER Roland (OTP Bank-Pick Szeged), PALASICS Kristóf (La Rioja Logrono, spanyol)
Jobbszélsők: IMRE Bence (FTC-Green Collect), KRAKOVSZKI Zsolt (HSA-NEKA), RODRIGUEZ ALVAREZ Pedro (MOL Tatabánya KC)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (MOL Tatabánya KC), ILIC Zoran (HSV Hamburg, német)
Irányítók: LÉKAI Máté (FTC-Green Collect), FAZEKAS Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel), HANUSZ Egon (TvB Stuttgart, német)
Beállók: BÁNHIDI Bence (OTP Bank-Pick Szeged), ROSTA Miklós (CS Dinamo Bucuresti, román), SIPOS Adrián (MT Melsungen), SZÖLLŐSI Szabolcs (Dabas KC)
Balátlövők: BODÓ Richárd (OTP Bank-Pick Szeged), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém), SZITA Zoltán (OTP Bank-Pick Szeged)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), KRAKOVSZKI Bence (MOL Tatabánya KC)
Felkészülési mérkőzések
Július 13., Győr: 17:00 Magyarország–Szlovénia
Július 19., Németország, Stuttgart: 17:15 Németország–Magyarország
Július 20., Németország, Stuttgart: 15:00 Magyarország–Japán
Az olimpiai torna
Csoportmérkőzések (Párizs):
Július 27., 11:00: Magyarország-Egyiptom
Július 29., 21:00: Magyarország-Argentína
Július 31., 9:00: Magyarország-Norvégia
Augusztus 2., 9:00: Magyarország-Dánia
Augusztus 4., 16:00: Magyarország-Franciaország