Golovin: Ne bizonyítani, játszani gyere hozzánk

2025. április 14. hétfő 13:52

A brazilok elleni párosmeccsen újabb fiatalokat és újoncokat nézett meg az Eb-bronzérmes női kézilabda-válogatott kapitánya. Golovin Vlagyimir elmondta, most mindenki a csapatában akar játszani, de nem hajtja a tatár, mert kifejezetten fiatal a női kéziválogatott kerete.

Újabb barátságos meccsekkel folytatta a felkészülést a női kézilabda-válogatott, Golovin Vlagyimir kapitány Európa-bajnoki bronzérmes csapata a brazilok elleni duplameccsek során is több újoncot, illetve a válogatottban még rutintalannak számító játékost is bevetett, és a tapasztalai egyértelműen pozitívak.

“Igen erős alapokra építkezünk, de egyrészt vannak hiányposztjaink, másrészt a merítést növelni kell, mert az első két világversenyem, a 2021-es és 22-es vébé és Eb is azt mutatta, hogy egy-egy sérülés alapjaiban képes megváltoztatni a játékunkat. Ezért keressük most nagy erőkkel azokat, akik ha nem is egyből alapemberként, de beugróként sokat tudnak segíteni nekünk” - mondta a MOL Csapatnak Golovin.

“Megfordulnak a csapatunkban olyanok is, akik talán nem is Los Angelesben, hanem négy évvel később lesznek majd fontos játékosaink. "Sokan annyira fiatalok, hogy most még csak a hatalmas potenciál látszik belőlük, de szakmai oldalról nézve rengeteg olyan tényező is alakít egy pályafutást, ami nem derül ki pár együtt töltött napból.”

Hasznos volt a brazilok elleni dupla

A magyar csapat múlt héten nézők előtt, majd zárt kapus meccsen is legyőzte Brazíliát. Több fiatal is bemutatkozott, mi a legutóbbi összetartáson Faragó Leával, a mostani párosmeccs előtt pedig Herczeg Lilivel beszélgettünk, de rajtuk kívül is bőven megfordultak a csapatban olyanok, akiket a kapitány tesztelt.

 
Klasszisaink közül sokan pihenőt kaptak (fotó: MKSZ/Cseh Péter)

“A második meccsen az alapembereink közül sokan nem is léptek pályára, szóval tényleg bedobtunk a mély vízbe néhány fiatalt. Azt kell mondjam, bár az érződik, hogy a nemzetközi kézilabda tempóját többeknek még fel kell venniük, abszolút pozitív benyomásokat szereztem gyakorlatilag mindenkiről.”

“Nekünk van egy saját játékunk, amit a játékosainknak jól kell ismerniük. Ezen kívül van egy csapatdinamika, ami szintén újdonság a klubcsapatok után, és ami a legfontosabb, van egy munkamorál, ami mindenkinek kötelező magáévá tenni. Tehát amikor behívok egy új játékost, nemcsak az érdekel, milyen jó kézilabdázó. Azt már úgyis tudom, hiszen azért hívtam be” - tette hozzá mosolyogva a kapitány.

 
Azért még mindig úgy kezdődik, hogy Kapus + Hármas védők (fotó: MKSZ/Cseh Péter)

“A brazilok elleni párosmeccs nemcsak a győzelmek miatt volt jó visszajelzés, hanem azért is, mert újra bebizonyosodott, hogy bárkit hívok is meg, illetve bárki hiányzik is a rutinos játékosok közül, a munka ugyanúgy folyik, az öltözői hangulat pedig ugyanolyan jó. Ezért mondtam, hogy kiváló alapokra építkezünk.”

Kapitány és mentális coach

“Most olyan csapat vagyunk, aminek mindenki a tagja akar lenni. Behívsz egy fiatal játékost, és biztos lehetsz benne, hogy a falat is lebontja, annyira akar bizonyítani. De ez nem biztos, hogy jó dolog, vagyis van benne, ami nem jó.”

Én azt mondom mindenkinek: ne bizonyítani akarj, hanem játszani!"Már bizonyítottál, azért vagy itt köztünk. Most azt kell megmutatnod, hogy kézilabdázóként és sportemberként is közénk illesz, magadévá tudod tenni a játékunkat és készen állsz rá, hogy a csapatért mindent megtegyél.”

 
Mindenre figyelnie kell Golovin kapitánynak (fotó: MKSZ/Cseh Péter)

“Ez mentális dolog is edzői szempontból, mert többféle dolgot kell kezelni. Hogy érint egy játékost, hogy meghívtam, bemutatkozott, de a következő összetartásra nem jön? Mi van azzal, aki olyan jól mutatkozott be, hogy már a zsebében érzi a Los Angeles-i repülőjegyet? Hogy kezeljük azokat, akik mondjuk ott voltak az Eb-bronzérmes csapatban, és most azt látják, hogy a posztjukon más játékosokkal próbálkozom?”

“Ezek mind a kapitány feladatának fontos részei, és nem véletlen, hogy nagyon sokat foglalkozunk az utóbbi időben a lányok mentális felkészítésével. Most rendben vagyunk, a hangulat és az egység is nagyobb erőbedobásra késztet mindenkit, de ahogy a játékosoké, úgy az én figyelmem sem lankadhat.”

Nagyon távlati célok

Golovin szerint részben kellemesek a gondjai, hiszen úgy tudja megnézni a magyar utánpótlásból kikerülő fiatalokat, hogy nincs rajta a generációváltás nyomása, hiszen a válogatott kifejezetten fiatal csapat.

 
Fiatalok kopogtatnak a válogatott ajtaján (fotó: MKSZ/Cseh Péter)

“Igen, sőt hiába vagyunk korban fiatalok, a játékosok jó része mögött már komoly nemzetközi rutin van. Ez felbecsülhetetlen, mert ez az, amit nem lehet edzésen begyakorolni.”

De a fejlődésünk nem állhat meg csak azért, mert most jól néznek ki a dolgok. "Azt kell elérnünk, hogy egységesen és szervezetten játsszuk a saját játékunkat, a döntő pillanatokban pedig ne egy, hanem tetszőleges számú olyan kézilabdázónk legyen, aki képes nyomás alatt a legjobb döntést meghozni. És most az mindegy is, hogy ez egy lövés, egy védés vagy egy jó védekezés.”

“Vagy másképp fogalmazva: nem elég, ha a játékosok önbizalma rendben van, a csapat kollektív önbizalmának is stimmelnie kell, mert csak akkor jön el az, hogy senki nem a másikra vár, hogy majd ő megoldja a nehéz helyzetet, hanem maga cselekszik.”

 
Ne mindig ugyanazok döntsenek (fotó: MKSZ/Cseh Péter)

“Nem azt várom, hogy a 19-20 éves lányok holnaptól ezt hozzák a válogatottban. Azt várom, hogy elérjük azt a szintet, hogy a bő keretből bárkit emelünk át, képes lesz taktikailag, fizikailag és mentálisan is ellátni a saját szerepét. Ha sikerrel járunk, az győzelmeket fog szülni” - zárta a gondolatait a kapitány.

MOL Sportágak
MOL Csapat