Golovin: Több vezér hiányában is megvan az önbizalom
2024. október 28. hétfő 11:42
“Volt az elmúlt szűk másfél évtizedben a mainál erősebb magyar válogatottunk, mégsem sikerült három és fél olimpiai cikluson keresztül legyőzni Franciaországot. Hogy a fenébe ne lennék büszkék?” - mondta vidáman Golovin Vlagyimir női kézikapitány a franciaországi duplameccsek után.
Az igencsak tartalékos, több kulcsemberét is nélkülöző magyar válogatott két kiváló meccset hozott le a világbajnok otthonában. Bár a franciák sem a legerősebb felállásukban játszottak, azért így is hatalmas siker, hogy az első meccsen legyőztük őket, a másodikon pedig egészen a hajráig vezetni tudtuk, ám végül kikaptunk.
“Úgy sikerült a hétvége, ahogy elterveztük! Kipróbáltuk, amit ki akartunk, bevetettük, akiket be akartunk, javultunk, amiben előre akartunk lépni” - tette hozzá elégedetten a kapitány.
Az elsőt nagyon meg akartuk nyerni
A kapitány a két idegenbeli mérkőzés előtt elmondta a MOL Csapatnak, erős a magyar lányok hite, hogy a legjobbakkal is versenyben tud lenni, de ilyen tartalékos összeállításban kemény feladat lesz mentálisan készen állni egy ilyen kvalitású ellenfélre. De az önbizalom miatt nagyon fontos volt, hogy az első meccset meg is tudtuk nyerni.
“Szegény Vámos Petra 52 percet játszott az első meccsen, de a hajrában úgy voltunk vele Szacsával [Szilágyi Zoltán - az új másodedzővel itt beszélgettünk nemrégiben], hogy hiába felkészülési meccs, ahol az a lényeg, hogy mindenkinek lehetőséget adjunk, ezt a meccset meg kell nyernünk. Petra a hajrában egy hetessel és egy góllal jelezte, hogy ha fáradtak is a lányok, az akarat sok mindenen átsegíti őket” - mondta széles mosollyal a kapitány.

“A párosmeccs előtt mondtam a lányoknak, hogy az olimpiai nyitómeccsből kell kiindulnunk, az alá a szint alá nem szabad mennünk. Igaz, akkor vereség lett a párharcból, de nagyon jól megvalósítottuk, amit akartunk és fejben is rendben volt a csapat."Ezúttal még rá is tudtuk tenni egy lapáttal, hiszen nemcsak győztünk, de egészen kiváló egyéni teljesítmények is voltak a csapatban.”
Golovin hozzátette, a második meccsen is hasonlóan alakult az eredmény, az utolsó tíz percre fordulva még vezetni is tudtunk, csakhogy itt már nem a győzelem volt a legfontosabb a mieink számára.

“Egy elithez tartozó ellenfél otthonában egy szoros végjátékban kell megmutatnia mindenkinek, hogy mit ér! Ezt nem lehet edzésen kideríteni, át kell élnie a játékosoknak, nekünk ráadásul azért is volt fontos a pályán tartani néhány játékosunkat, mert aki nem kap megfelelő meccsterhelést a klubjában, arról az ilyen pillanatokban derül ki, mennyire áll készen.
A Szemerey-show is mutatta, készen áll a cseresor
A kapitány többek között Szemerey Zsófira gondolt, aki maga is elmondta az első meccs után, hogy többet volt a pályán a touloni mérkőzésen, mint a klubjában az elmúlt öt összecsapáson összesen.

“Nem egyszerűen jó, hanem klassziteljesítményt nyújtott Zsófi, és egy kapitánynak nincs annál megnyugtatóbb, mint látni, hogy a kevesebbet játszók is képesek meghatározó játékra. Most mindenki csak az első meccsről beszél, pedig Zsófi a másodikon is remek volt, és csak jókat tudok mondani Bukovszky Annáról is, aki szintén nagyon jól védett.”
Igazságtalan cseresorról és kezdőkről beszélni, hiszen napjaink kézilabdájában már egy-egy meccset meg lehet oldani kevés cserével, de a nagy tornákon a sorozatterhelés miatt ez esélytelen. A teljes keretre szükség van, és emiatt különösen érthető Golovin elégedettsége, hiszen több kulcsemberünk is hiányzott Franciaországban.

“Az sem mellékes, hogy ami a románok ellen egyáltalán nem tetszett, azon sokat javítottunk, az pedig nagyon jó érzés volt, hogy a lányok hite annak ellenére is megmaradt a csapatunkban, hogy több vezérünk sem tartott velünk. Ez egy nagyon jó üzenet az Eb előtt, és bár tudom, hogy lesznek majd gyengébb meccseink, nagyon büszke vagyok a lányokra.”